Molnár Csaba szerző

Molnár Csaba

Molnár Csaba 1967-ben született Kaposváron. Bár a tanári irányultság, az irodalom és a történelem szeretete okán, közelebb állt hozzá, mégis a közgazdasági pályát választotta. 1991-ben szerezte közgazdászi diplomáját a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen. Ezt követően iratkozott be a Szegedi József Attila Tudományegyetem szociológia szakára. A pályakezdés éveiben, munkája mellett, tanított és több szakcikket publikált. Vezetői munkaköröket tölt(ött) be a Baranyatej Rt-nél, a Kaiser Food Kft-nél, s egy budapesti részvénytársaságnál. A történelem és a szépirodalom megmaradt édes szenvedélynek. Egyetemi évei alatt, és később is folyamatosan írt novellákat. 2011-ben elvégezte a Hungarovox által szervezett íróiskolát. Első publicitást kapott műve az idősebb fiának írt A három kristály legendája című meseregény. Jelenleg novelláskötetén, és a most megjelenő mű folytatásán dolgozik.

Molnár Csaba művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Collins, Franciss.: Isten ábécéje könyv
könyv

Isten ábécéje - Egy tudós érvei a hit mellett

Akadémiai Kiadó, 2020

A szerző világhírű természettudós, az egyik legfontosabb 20. századi tudományos vállalkozás, a humán genom projekt korábbi vezetője, aki ...

 

Előjegyezhető

könyv

Mindent az emberi testről - Izgalmasan és látványosan

Bookline Könyvek, 2023

A legátfogóbb és leglátványosabb útmutató az emberi testről Az autóhoz, a mosógéphez, a számítógépes játékokhoz mindig kapunk használati...

Akciós ár:

4 690 Ft

Korábbi ár: 4 690 Ft

Eredeti ár: 6 699 Ft

Chris Napier: A futás tudománya könyv
könyv

A futás tudománya - Kézikönyv a hatékony és biztonságos edzésért

Libri Könyvkiadó, 2023

Bár a futás világszerte az egyik legnépszerűbb sportág, tudományos hátterével kevesen vannak tisztában - pedig ha alaposabban megismerjük...

Online ár:

6 375 Ft

Eredeti ár: 7 499 Ft

Dr. Izabella  Wentz, Dr. Marta  Nowosadzka: Hasimoto-betegség könyv
könyv

Hasimoto-betegség - Pajzsmirigybetegek kézikönyve a gyökeres életmódváltáshoz

Partvonal Könyvkiadó Kft, 2024

A Hasimoto-pajzsmirigygyulladás az egyik leggyakoribb autoimmun betegség. A pajzsmirigy rendellenes működéséből eredő tipikus tünetek - p...

Online ár:

3 145 Ft

Eredeti ár: 3 699 Ft

Mindent az emberi agyról könyv
könyv

Mindent az emberi agyról - Izgalmasan és látványosan

Bookline Könyvek, 2020

A legátfogóbb és leglátványosabb útmutató az emberi agyról. Valóban különbözik egymástól a férfiak és a nők agya? Mitől olyan lázadók a ...

 

Előjegyezhető

Klímakönyv könyv
könyv

Klímakönyv

Open Books, 2023

The New York Times-bestseller Több mint száz szakértő, köztük geofizikusok, oceanográfusok, meteorológusok, mérnökök, közgazdászok, ma...

Online ár:

7 650 Ft

Eredeti ár: 8 999 Ft

Mindent a technológiáról könyv
könyv

Mindent a technológiáról - Izgalmasan és látványosan

Bookline Könyvek, 2021

MINDEN IDŐK LEGLÁTVÁNYOSABB KÉZIKÖNYVE A TECHNOLÓGIÁRÓL. Gondoltál már arra, honnan tudja az okostelefonod, merre van felfele? Hogy az...

 

Előjegyezhető

Dean Burnett: Az idióta agy könyv
könyv

Az idióta agy - Miben töri a fejét a szürkeállományunk?

Partvonal Könyvkiadó, 2021

Az emberek memóriája tényleg öntelt és egoista? Az összeesküvés-elméletek és a babonák valóban az egészséges agy elkerülhetetlen hatása...

 

Előjegyezhető

Fothergill, Alastair, Keith Scholey: A mi bolygónk könyv
könyv

A mi bolygónk

Libri Könyvkiadó, 2019

„Elismerjük vagy sem, végletesen függünk a természettől. Tőle kapjuk ételünk minden falatját, minden lélegzetvételnyi levegőnket. A termé...

 

Előjegyezhető

Tim Cooke: Találmányok könyve könyv
könyv

Találmányok könyve - Elképesztő ötletek, amelyek megváltoztatták a világot

Kolibri Kiadó, 2022

A találmányok megváltoztatják az életünket! Fedezd fel a történelem több mint 40 jelentős innovációját, a vízöblítéses vécétől kezdve a b...

 

Előjegyezhető

Philipp Dettmer: Immun könyv
könyv

Immun - A rendszer, amely megóv minket

Open Books, 2022

Pazarul illusztrált, felejthetetlen utazás immunrendszerünk csodálatos világába, ami örökre megváltoztatja azt, ahogyan a testünkről gond...

 

Előjegyezhető

Rhiannon Lamber: A táplálkozás tudománya könyv
könyv

A táplálkozás tudománya - Hogyan étkezzünk, hogy egészségesek és kiegyensúlyozottak legyünk

LIBRI KÖNYVKIADÓ KFT., 2024

A táplálkozás tudománya lerántja a leplet a divatdiétákról, és eligazít az étkezéssel kapcsolatos ellentmondásos információk tengerében ...

Online ár:

7 650 Ft

Eredeti ár: 8 999 Ft

Suzanne Simard: A bölcs erdő titkai könyv
könyv

A bölcs erdő titkai - Az anyafa felfedezése

Open Books, 2021

Suzanne Simard felfedezése a fák egymással és más élőlényekkel ápolt kapcsolatáról megváltoztatja a természetről és a növényvilágról alko...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Julia Rothman, John Niekrasz: Vissza a természethez könyv
könyv

Vissza a természethez

Open Books, 2022

Julia Rothman lebilincselő természeti utazásában keveredik a művészet és a tudomány. Ha valaha is látni akartad, hogy hogyan jönnek létre...

Online ár:

5 525 Ft

Eredeti ár: 6 499 Ft

Sophie Collins: Infografika - Kahlo könyv
könyv

Infografika - Kahlo

Bookline Könyvek, 2019

A legnagyobbak élete infografikákban Az Infografika sorozat teljesen új megközelítéssel mutatja be a világ legnagyobb gondolkodóit és ...

 

Előjegyezhető

Molnár Csaba; Sági Gábor: Programozás Turbo Pascal nyelven kezdőknek könyv
könyv

Programozás Turbo Pascal nyelven kezdőknek

BBS-Info Kft., 2006

Ez a tanfolyamokon és önálló tanulásnál is alkalmazható számos példát, feladatot és mintaprogramot is tartalmazó könyv az igen elterjedte...

Online ár:

1 430 Ft

könyv

Mindent a pénzről - Izgalmasan és látványosan

Libri Könyvkiadó, 2024

A legközérthetőbb, leglátványosabb könyv a pénzről Mindig is kíváncsi voltál arra, hogyan működteti a pénz a világot? Ebben a könyvben...

Online ár:

7 395 Ft

Eredeti ár: 8 699 Ft

Satchin Panda Phd: A cirkadián diabéteszkód könyv
könyv

A cirkadián diabéteszkód - Egyél, aludj és mozogj a megfelelő időben, hogy elkerüld vagy visszafordítsd a cukorbetegséget!

Partvonal Könyvkiadó Kft, 2022

Kerüld el, tartsd karban, fordítsd vissza a cukorbetegséget és a prediabéteszt, egyszerűen azzal, hogy mikor - nem pedig mit - eszel. Töb...

Online ár:

3 995 Ft

Eredeti ár: 4 699 Ft

könyv

A nyolcadik kontinens - Élet a lombkoronában

Park Kiadó, 2023

"A legjobb könyv, amit mostanában olvastam? Meg Lowman Nyolcadik kontinense. A szerző kiváló biológus és környezetvédő, aki a magas lombk...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Dean Burnett: A boldog agy könyv
könyv

A boldog agy - A boldogság eredetének és értelmének tudománya

Partvonal Könyvkiadó, 2020

Az idióta agy szerzőjének második könyve a boldogságról és annak agyi eredetéről szól. Mi okozza a boldogságot? Agyunk miért van oda egye...

 

Előjegyezhető

Julia Rothman, John Niekrasz: A tenger csodái könyv
könyv

A tenger csodái - Vissza a természethez

Open Books, 2023

Julia Rothman szűnni nem akaró lelkesedéssel és tudományos igénnyel kutatja az óceánok titokzatos univerzumát, hogy a könyvében te is meg...

 

Előjegyezhető

Dr. Robert Lufkin: Hazugságok, amiket az orvosi egyetemen tanítottam könyv
könyv

Hazugságok, amiket az orvosi egyetemen tanítottam - És a módszerek, amelyekkel valójában megelőzhetjük a krónikus betegségeket

Libri Könyvkiadó, 2025

Mindannyian hosszú, egészséges életet szeretnénk, és ugyan ki az, aki nem szeretné elkerülni a krónikus betegségeket? A krónikus beteg...

Online ár:

5 400 Ft

Kiadói ár: 5 999 Ft

Dr. Jeffrey Rediger: Teljes gyógyulás könyv
könyv

Teljes gyógyulás - Az immunrendszer és az elme ereje

Open Books, 2025

Csodának nevezzük azt, amire még nincs tudományos magyarázat. Elterjedt nézet, hogy a "csodálatos" gyógyulások csupán a szabályt erősí...

Online ár:

5 400 Ft

Kiadói ár: 5 999 Ft

Dr. Ramani Durvasula: Menjek vagy maradjak? könyv
könyv

Menjek vagy maradjak? - Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?

Partvonal Könyvkiadó Kft, 2022

Hogyan győződjünk meg arról, hogy a párunk narcisztikus? Mit kezdhetünk ezzel a tudással? A narcisztikus ember általában elbűvölő, sikere...

Online ár:

3 145 Ft

Eredeti ár: 3 699 Ft

könyv

Légy kivételes! - Találj rá önmagad legjobb verziójára

Libri Könyvkiadó, 2022

Bizonyos emberek kiemelkednek az átlagból, és különleges, karizmatikus személyiségük rendkívül sikeres vezetőkké teszi őket. Joe Navarro ...

Online ár:

3 570 Ft

Eredeti ár: 4 199 Ft

Tim Cooke: Felfedezések könyve könyv
könyv

Felfedezések könyve - Elképesztő felismerések, amelyek megváltoztatták a világot

Kolibri Kiadó, 2023

Elképesztő felismerések, amelyek megváltoztatták a világot A felfedezések segítenek értelmezni a körülöttünk lévő világot. Ismerd meg ...

 

Előjegyezhető

Alastair Steele: Vonatok könyv
könyv

Vonatok - Az elsőtől a legjobbig

Kolibri Kiadó, 2022

A vasutak ma már mindennaposnak számítanak a világ legtöbb táján. A partjaink vonalát követve kígyóznak, keresztülrobognak a vidéken, min...

 

Előjegyezhető

Molnár Csaba: A három kristály legendája könyv
könyv

A három kristály legendája

Tarandus Kiadó, 2011

Így születnek a legendák   Sam Bostonban éli a tízévesek mindennapjait: iskolába jár, barátaival baseball-meccset néz, lefekvés előtt k...

 

Előjegyezhető

Dr. Emily Leeming: A briliáns bél könyv
könyv

A briliáns bél - Új módszer a bél-agy kapcsolat egészségének megőrzésére

Libri Könyvkiadó, 2025

Ma már egyre többen vannak tisztában azzal, hogy a bélrendszer nemcsak a táplálékok felvételére szolgál, hanem nagy hatással van az érzel...

Online ár:

5 400 Ft

Kiadói ár: 5 999 Ft

könyv

Allergia - Irritált szervezetünk a változó világban

Park Kiadó, 2024

"Az allergia az emberi sebezhetőségről szól, biológiai és társadalmi értelemben egyaránt." Földimogyoró-allergia, szénanátha, ekcéma...

Online ár:

6 800 Ft

Eredeti ár: 7 999 Ft

Tim Spector: Éltető étrend könyv
könyv

Éltető étrend - A táplálkozás új tudománya

Open Books, 2024

Hogyan táplálkozzunk, hogy megőrizzük az egészségünket és a jóllétünket? Mit kell kerülnünk, hogy védjük és támogassuk a beleink mikrobi...

Online ár:

5 950 Ft

Eredeti ár: 6 999 Ft

Tristan Gooley: Hogyan olvassuk a fákat? könyv
könyv

Hogyan olvassuk a fákat? - Jelek és mintázatok a gyökerektől a levelekig

Park Kiadó, 2025

"A természet Sherlock Holmesa." "A természetben is vannak nonkonformisták. Mi lenne - gondolják egyes növények -, ha ahelyett, hogy me...

Online ár:

6 300 Ft

Kiadói ár: 6 999 Ft

könyv

A titkok titkos élete - Hogyan befolyásolja a titkolózás az életünket?

Park Kiadó, 2024

"A gyerekek tudják, de a felnőttek gyakran elfelejtik, hogy a titkok arra valók, hogy megosszák őket." Miért titkolózunk, milyen titka...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Kara Stanley, Simon Paradis: Szemben a fájdalommal könyv
könyv

Szemben a fájdalommal

Partvonal Könyvkiadó Kft, 2025

Ki az erősebb: az ember vagy a fájdalom? Kara és a férje, Simon kétségbeejtő válaszút előtt állnak. 2008-ban Simon leesett egy állványzat...

Online ár:

4 950 Ft

Kiadói ár: 5 499 Ft

Ann Swanson: A jóga tudománya - bővített kiadás könyv
könyv

A jóga tudománya - bővített kiadás

Libri Könyvkiadó, 2025

Világszerte több mint 500 000 eladott példány Új, bővített kiadás Gazdagon illusztrált, részletes instrukciókkal ellátott kézikönyv...

Online ár:

6 800 Ft

Eredeti ár: 7 999 Ft

Kathy Willis: Jóságos természet könyv
könyv

Jóságos természet - Miért tesz jót az egészségünknek a növények látványa, illata és érzékelése

Libri Könyvkiadó, 2025

A legújabb tudományos kutatások a természet jótéteményeiről, olvasmányos köntösben, személyes hangvételben! Egyre több a cáfolhatatlan...

Online ár:

5 400 Ft

Kiadói ár: 5 999 Ft

Brendan Borrell: Verseny a vakcináért könyv
könyv

Verseny a vakcináért - A koronavírus elleni küzdelem hiteles története

Athenaeum Kiadó, 2023

"Egók, presztízs és profitérdekek ádáz harcának története, ami vérbeli thrillerként is olvasható." (Library Journal) Emlékszünk még? Kína...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Mindfulness a gyakorlatban könyv
könyv

Mindfulness a gyakorlatban - Útmutató lépésről lépésre

Libri Könyvkiadó, 2025

Mindnyájan azt szeretnénk, ha az életünk könnyebb, stresszmentesebb lenne. A mindfulness technikái éppen ebben segítenek: elsajátításu...

Online ár:

7 830 Ft

Kiadói ár: 8 699 Ft

Dr. Kami Hoss: Ha a szád beszélni tudna könyv
könyv

Ha a szád beszélni tudna - Útmutató az orális egészség egész életünkre kiható fontosságáról

Partvonal Könyvkiadó Kft, 2024

Biztos mindenki hallotta már a következő tanácsot: ha sokáig akarsz élni, táplálkozz egészségesen és mozogj minden nap. Tudtad, hogy van ...

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Molnár Csaba: Alakformálás felsőfokon testi és lelki szinten könyv
könyv

Alakformálás felsőfokon testi és lelki szinten - Welness az ősi kultúrákból

TIGRISSZIV BT., 2015

Alakformálás-felsőfokon: nemcsak a fogyást, karcsú derekat, feszesebb feneket és melleket jelenti Gyakorlati első lépésként harmincnál tö...

Online ár:

4 165 Ft

Eredeti ár: 4 900 Ft

Molnár Csaba: Az Indonéz Nők Titkai könyv
könyv

Az Indonéz Nők Titkai

TIGRISSZIV BT., 2014

Az ételkészítés és a masszírozás művészete Megérkeztünk Indonéziába. Az országba, melyet az indiai utazók Fűszer szigeteknek neveztek, az...

 

Előjegyezhető

Molnár Csaba; Sági Gábor: Programozás Quick Basic nyelven könyv
könyv

Programozás Quick Basic nyelven

BBS-Info Kft., 1998

E számos példát, feladatot és mintaprogramot is tartalmazó könyvünk a programozás elméletének ismertetését követően a Quick Basic program...

 

Előjegyezhető

Molnár Csaba: A három kristály legendája e-Könyv
e-Könyv

A három kristály legendája

Tarandus Kiadó, 2012

Molnár Csaba kezdő íróként izgalmas mesét tár elénk. Olyan világokba vezet, amelyeket gyermekként még megértettünk, de felnőttként nem ér...

Online ár:

980 Ft

Molnár Csaba - Sági Gábor: Programozás Turbo Pascal nyelven e-Könyv
e-Könyv

Programozás Turbo Pascal nyelven

BBS-INFO, 2023

A könyv a programozás elméletének ismertetését követően a Turbo Pascal programozási nyelv elsajátításához nyújt hasznos segítséget renget...

Online ár:

490 Ft

Molnár Csaba: A széttört idő legendája e-Könyv
e-Könyv

A széttört idő legendája

Metropolis Media, 2016

Párizs, 1463 - A Châtelet tömlöcében Villon raboskodik, halálos ítéletének végrehajtására várva... Anglia, 1912 - Tatiana Kensington Burr...

Online ár:

2 290 Ft

Sági Csaba; Molnár Csaba: InterPC Iskola - Programozás antikvár
antikvár

InterPC Iskola - Programozás

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

BBS-E Bt.

Online ár:

2 990 Ft

Molnár Csaba, Sági Gábor: Programozás könyv
könyv

Programozás

Programozáselmélet, Quick Basic, Turbo Pascal. Könyvsorozatunk az ECDL vizsgákhoz, Számítógép-kezelő és a Szoftverüzemeltető OKJ-s képzés...

 

Előjegyezhető

Molnár Csaba, Pátkai Tivadar (szerk.): A három kristály legendája - Dedikált példány! - Dedikált antikvár
antikvár

A három kristály legendája - Dedikált példány! - Dedikált

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Tarandus Kiadó, 2011

Fülszöveg Sam Bostonban éli a tízévesek mindennapjait: iskolába jár, barátaival baseballmeccset néz, lefekvés előtt képregényeket fal. F...

Online ár:

2 990 Ft

Molnár Csaba: Az Indonéz Nők Titkai antikvár
antikvár

Az Indonéz Nők Titkai

TIGRISSZIV BT., 2014

Az ételkészítés és a masszírozás művészete Megérkeztünk Indonéziába. Az országba, melyet az indiai utazók Fűszer szigeteknek neveztek, az...

 

990 Ft - 1 590 Ft

Molnár Csaba; Sági Gábor: Programozás Turbo Pascal nyelven kezdőknek antikvár
antikvár

Programozás Turbo Pascal nyelven kezdőknek

BBS-Info Kft.

Ez a tanfolyamokon és önálló tanulásnál is alkalmazható számos példát, feladatot és mintaprogramot is tartalmazó könyv az igen elterjedte...

 

940 Ft - 1 490 Ft

Molnár Csaba: Rátgéber az Isten! antikvár
antikvár

Rátgéber az Isten!

2001

Rátgéber Lászlónak, az Újhegyről érkezett edzőnek és a PVSK női kosárlabda csapatának története.

 

1 490 Ft - 3 790 Ft

Lovranits Júlia, Molnár Csaba, Mikó Csaba, Moony Witcher, Klaus-Peter Wolf, Holly Webb: 6 db ifjúsági regény: Lea és a viharbanyák; A három kristály legendája; Tükörváros titka; Nina és a Tollas Kígyó átka; Félix és a hazugság művészete; Huncut kiskutyám – Gézengúz új otthona antikvár
antikvár

6 db ifjúsági regény: Lea és a viharbanyák; A három kristály legendája; Tükörváros titka; Nina és a Tollas Kígyó átka; Félix és a hazugság művészete; Huncut kiskutyám – Gézengúz új otthona

Vegyenkönyvet Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

nincs megadva

LOVRANITS JÚLIA: LEA ÉS A VIHARBANYÁK Lea még sosem látott boszorkányt. Sosem beszéltek hozzá varjak és sosem kellett igazolnia, hogy m...

Online ár:

3 990 Ft

Theresa MacPhail: Allergia antikvár
antikvár

Allergia

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Park Kiadó, 2024

"Az allergia az emberi sebezhetőségről szól, biológiai és társadalmi értelemben egyaránt." Földimogyoró-allergia, szénanátha, ekcéma...

Online ár:

6 490 Ft

Brendan Borrell: Verseny a vakcináért antikvár
antikvár

Verseny a vakcináért

Athenaeum Kiadó, 2023

"Egók, presztízs és profitérdekek ádáz harcának története, ami vérbeli thrillerként is olvasható." (Library Journal) Emlékszünk még? Kína...

 

3 220 Ft - 3 990 Ft