Az ellenállás melankóliája
Magvető Könyvkiadó, 2025
Összefoglaló
Krasznahorkai László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek - minél inkább távolodunk megírásuk idejétől, annál ismerősebbnek tűnnek, mígnem hétköznapjainkban megelevenedő realitásként ismerünk rájuk.
A regénybeli történet ezúttal is egy olyan végpontról indul, amikor megszokott kérdéseink és válaszaink, a létezésre vonatkozó fogalmi készletünk hirtelen csődöt mond. A megváltatlanság apokaliptikus távlatot kap, de az ítéletet a szereplők mérik magukra. A szerző mélységesen szkeptikus történelemszemlélete elutasít mindenféle hamis messianizmust és önáltató életstratégiát, ugyanakkor részvétet érez valamennyi vereséget szenvedő és vereségre ítélt ember iránt. „Mint a legjobbaké, Krasznahorkai László művészete is a valóságba varázsolja vissza olvasóit, a reménytelenség és a mindig egy emberre szabott remény szűk mezsgyéjére, ahol a tét már nem az irodalom” – írta egyik méltatója.
Német, osztrák és svájci kritikusok 1993-ban a legjobb külföldi regénynek járó díjat adományozták a szerzőnek, és az eredetileg 1989-ben megjelent regény alapján készítette Tarr Béla Werckmeister-harmóniák című, klasszikussá vált filmjét.
Részletek
- 346 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- ISBN: 9789631424751
- Eredeti cím: AZ ELLENÁLLÁS MELANKÓLIÁJA
Szerintem - (Különleges kiadás)
KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS ,,Semmiért sem kell - úgy érzem - bocsánatot kérnem. Mert ez van." Náray Tamás eddigi legőszintébb és legszemélyesebb könyvének nemes egyszerűséggel saját létezése a ...
Online ár:
6 291 Ft
Kiadói ár: 6 990 Ft
Akciós ár:
1 995 Ft
Online ár: 3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Akciós ár:
2 026 Ft
Online ár: 3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
4.3
az 5-ből
6 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Nekem Krasznahorkai László az év nagy ajándéka. Nem tudom megmondani, miért nem olvastam eddig, de most elkezdtem, és egyhamar nem fogom abbahagyni. A "helyettem írták" kategóriába tartozik. Két olvasókörbe járok, mindkét helyen téma lesz, alig várom, hogy mások véleményét is halljam.A témák, a stílus, a világképe, a humora... minden megvan!