A Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-ben jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés és olvasói érdeklődés rögtön a kortárs magyar próza egyik alapművévé avatta. A szokatlan hangvételű történet egy olyan világlátásból született, amely még nem törte ketté a világot, s épp ettől lesz tragikus - saját egzisztenciális állapotunk és történelmi helyzetünk látlelete. A regény az elmúlt két évtizedben mit sem vesztett aktualitásából: ezt bizonyítják újabb hazai kiadásai, megfilmesítése, sorjázó külföldi fordításai és az azok nyomán született további elismerő kritikák. A történet egyszerre létfenntartó hazugságaink leleplezése és metafizikai sóvárgásunk, becsapottságunk dokumentuma.
Csodálatos fekete-fehér képsorozat jelent meg Krasznahorkai Lászlóról a Guardianban. A fotós Ornan Rotem volt, aki még Berlinben ismerte meg a magyar írót. Egy vacsorán találkoztak, és Krasznahorkai akkor mesélte el neki, hogy egy ösztöndíjprogram keretében egy évre New Yorkba költözik, Herman Melville-nek, a Moby Dick írójának életét kutatja, róla ír könyvet. Utóbbi a híres regény megírása utáni időszakra fog koncentrálni, és persze nyilván nagy szerepet kap benne New York is, melyhez Melville sok szálon kötődött. A fotós elkísérte Krasznahorkait, amikor felkereste például Melville vidéki házát, vagy amikor egy másik író, a korábban ugyancsak Melville-t kutató Malcolm Lowry nyomában járt.
"Soha életemben nem voltam még semmiben annyira biztos, mint most abban, hogy ezt akarom. És ha esélyt adsz nekem, egész életemben azon leszek, hogy bebizonyítsam, helyesen döntöttél! Szeretlek, Ba...
Bevezető ár:
5 200 Ft
Eredeti ár: 6 499 Ft
5
az 5-ből
3 értékelés alapján