Szerb Antal szerző

Szerb Antal

Szerb Antal értelmiségi családba született, az irodalom és a kultúra iránti rajongását édesapjától örökölte, és minden lehetőséget megkapott, hogy már gyerekkorában óriási műveltségre tegyen szert. A piarista gimnázium diákjaként Sík Sándortól tanulta az irodalmat. A költő bátorította Szerb Antalt, hogy maga is írjon. Húszévesen már a Nyugat publikálta a verseit. Egyetemi éveit Grazban és Pesten töltötte, klasszika-filológiát, magyart és németet hallgatott, közben megtanult angolul és franciául is. 23 éves korában nyerte el doktori címét. Mire 26 évesen elkezdett tanítani egy középiskolában, már nemcsak elismert irodalomtudós, hanem ismert író is volt. Alakja elválaszthatatlan a 30-as évek pezsgő magyar irodalmi szcénájától, amelyből próza-, esszé- és újságíróként ugyanúgy kivette a részét, mint a társasági életben otthonosan mozgó, csillogó elméjű beszélgetőpartnerként. A második világháború lépésről lépésre lehetetlenítette el az addig kávéházakban és szerkesztőségekben szerveződő irodalmi életet, a Nyugat megszűnt, Szerb Antalt pedig 1944 nyarán munkaszolgálatra hívták. Fél évvel később, 1945 januárjában Balf közelében fogva tartói olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. 43 éves volt.

Szerb Antal művei - 5. oldal

Szerb Antal: Szerelem a palackban (Novellák) - Hangoskönyv (2 CD) könyv
könyv

Szerelem a palackban (Novellák) - Hangoskönyv (2 CD)

"...ásított egyet, és Lancelot száján át kiugrott az ágyra. Leült az ágy szélére lábát lóbálva, és kis tükörben nézegette magát, mert a S...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Szerb Antal könyvcsomag (2 kötet 📚) könyv
könyv

Szerb Antal könyvcsomag (2 kötet 📚)

Madelon, az eb (I. kiadás) + Száz vers (Szerb Antal összeállította)

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Marie Antoinette oder Die unbeglichene Schuld könyv
könyv

Marie Antoinette oder Die unbeglichene Schuld

"Ez a könyv Marie Antoinette királyné nyakláncának híres történetéről szól, vagyis a francia forradalom előzményeiről. A szokott történel...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Ex idegen
idegen

Ex

Lustspiel in drei Akten Aus dem Ungarischen übertragen von Mária v. Keresztury

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Das Halsband der Königin könyv
könyv

Das Halsband der Königin

Die ​Geschichte des wohl berühmtesten Hofskandals des Ancien Régime: die Halsbandaffäre um Königin Marie Antoinette – elegant, unterhalts...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal, Mórocz Tamás és Urbán Dániel: Utas és holdvilág - BERMUDA- a regényzene dalszövegeivel - dedikált könyv
könyv

Utas és holdvilág - BERMUDA- a regényzene dalszövegeivel - dedikált

A Mórocz Tamás és Urbán Dániel által alkotott Bermuda egy 2012-ben alakult budapesti popzenekar. Nyertek Comet és Klipszemle díjakat, éve...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: 2 db Szerb Antal regény könyv
könyv

2 db Szerb Antal regény

Utas és holdvilág - Pendragon legenda

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: Magyar irodalom történet könyv
könyv

Magyar irodalom történet

Világos, közérthetõ stílusának, pontos és szellemes ítéleteinek köszönhetõen ma is ez a legolvasottabb hazai irodalomtörténet. Ennek a kö...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: A világirodalom története  (Egy fekete-fehér fotóval. teljes kiadás) könyv
könyv

A világirodalom története (Egy fekete-fehér fotóval. teljes kiadás)

Kötés típusa: Vászon Oldalszám: 923 oldal Sorozatcím: Kötetszám: Nyelv: Magyar Méret: 21 cm x 15 cm ISBN: 963-14-1900-2 Megjeg...

 

Előjegyezhető

Szerb Antal: A magyar irodalom története könyv
könyv

A magyar irodalom története

Ennek a könyvnek a családi könyvespolcokon, megbújó, sárguló példányaihoz folyamodtak segítségért a diákok abban az időben is, amikor til...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára