Moldova György szerző

Moldova György

Moldova György Budapesten született 1934. március 12-én. Édesapja Reif Sándor, mesterségét tekintve szűcs, de szakmáját sosem gyakorolta, inkább vásározott, trafikot vezetett, alkalmi munkákból élt. Édesanyja Berkovics Mária könnyűfémolvasztó segédmunkás, piaci árus volt, majd háztartásbeli lett belőle. Moldova György az elemi iskolai tanulmányait a Pongrácz úti iskolában, a középiskoláit pedig a Szent László Gimnáziumban végezte, érettségijét 1952-ben szerezte. Akkoriban versenyszerűen futballozott, bokszolt és sakkozott. A futballt máig sem hagyta abba. Valószínűleg ő a világ legtöbbet futballozó írója, mivel eddig közel 700 meccsen játszott. 1952-ben felvették a Színművészeti Főiskola dramaturg szakára, Hegedüs Géza osztályába. Rendszeresen látogatta a Füst Milán vezette szombat délutáni műelemzés-beszélgetéseket és Kardos Lajos pszichológiai előadásait, mik nagy hatást gyakoroltak rá. Első publikációja a főiskola Sirály című sokszorosított lapjában jelent meg Galgóczi Erzsébet és Csurka István társaságában. 1957-ben sikeresen letette az összes államvizsgáját, de abban az évben mégis otthagyta a főiskolát. Miután osztálytársát, Csurka Istvánt és tanárát, Háy Gyulát bebörtönözték, ő maga pedig Rajk Lászlóról akart drámát írni, nem látta értelmét a diploma megszerzésének, így csak évekkel később jutott hozzá. Fizikai munkásként helyezkedett el. Volt kazánszerelő, bányász, kertész, javítóintézeti nevelő Aszódon és a pesti Szőlő utcában, de dolgozott konzervgyárban is. Miközben gyűjtötte az élményeit, rendületlenül írt. 1958-ban a filmgyárba került dramaturgnak, tíznél több forgatókönyvet írt meg, mikből nem lett film, leszámítva a Fejér Tamás rendezte Szerelemcsütörtököt. Ádám Ottóval és Makk Károllyal dolgozott együtt. A film zenés bohózatát, a "Légy szíves Jeromos"-t 1962-ben vitték színre a Petőfi Színházban. 1964-től szabadfoglalkozású író lett, ki délelőtt a Hungária kávéházban vagy a Kis Lucullus étteremben, délután pedig a Széchényi Könyvtárban írt. Első riportja a Csillagban, első novellája pedig az Új Írásban jelent meg. Önálló kötetre azonban hét évig kellett áhítoznia. Az idegen bajnok c. elbeszéléskötete 1963-ban jelent meg a Szépirodalmi Kiadó gondozásában. Az irodalmi közvélemény azonnal felkapta fejét az eredeti hangú, gördülékeny stílusú, kemény kiállású íróra. Következő kötete, a Sötét angyal c. regény nagy sikert aratott, ami által a fiatalabb korosztály szívébe is belopta magát. A hatvanas évek közepétől a Magyar Rádiónak, azon belül is a Rádiókabarénak lett állandó munkatársa. Azóta több mint 70 könyv szerzőjének tudhatja magát. Az "Idegen bajnok" 1963-ban jelent meg, a szerző pedig a "Negyven prédikátor" (1973) és a "Ha jönne az angyal..." (1988) című regényeire a legbüszkébb. "Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen." -- jelentette ki egy alkalommal. 1983-tól a Ludas Matyi, 1984-85-ben pedig a Magyar Nemzet munkatársa lett. 1955-től rendszeresen közölni kezdték elbeszéléseit, regényeit, szociológiai ihletésű riportjait. Az 1960-as évek közepétől pedig a hazai humor és szatíra hasonlíthatatlanul eredeti, meghatározó, példátlan népszerűségű egyéniségévé vált. Művei több millió példányban keltek el, némelyik három-öt kiadást is megért. Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, "mindennapi hősök" szerepeltetése. Irodalmi munkásságát négy jól elhatárolható területre oszthatnánk: klasszikus szerkezetű prózai írások és színdarabok, szatírák, riportok, aforizmák. Legnagyobb sikereit a szívós oknyomozó munkán alapuló riportköteteinek köszönheti, melyben egy-egy gazdasági terület, szakma, hivatás vagy egy-egy tájegység gondjait járta körül (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza stb.). Tízezrek nézték meg színdarabjait, a Légyszíves Jeromost (Petőfi Színház), az Arrividerci Budapestet (Kamara Varieté), a Parlament gebinbét (Irodalmi Színpad), Az élet oly rövidet (Irodalmi Színpad), a Titkos záradékot (Nemzeti Színház), az Ifjú Gárdát (Játékszín). Moldova György kitüntetései: SZOT-díj (1967) József Attila-díj (1973, 1978) Karinthy-gyűrű (1981) Kossuth-díj (1983) Nagy Lajos-díj (1993) Maecenas-díj (1994) MSZOSZ-díj (1994) Demény Pál emlékérem (1995) kollektív Pulitzer-díj (2000) Közbiztonsági Díj arany fokozat Aranysíp kitüntetés (mint tiszteletbeli vasutas) bolgár Hitar Petar nemzetközi szatíradíj

Moldova György művei

Moldova György: Ha elhagysz, veled mehetek? könyv
könyv

Ha elhagysz, veled mehetek?

Kocsis Kiadó, 2022

Moldova György utolsó kézirata kerül most viszontagságos út után az olvasók kezébe. Szerelemről, elmúlásról, gyászról és életről. Ismerj...

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Moldova György: Érik a vihar 1-2. könyv
könyv

Érik a vihar 1-2. - Riport Miskolcról

Urbis Könyvkiadó, 2009

Moldova Györgyöt Miskolc város vezetése kérte fel, a városról egy riportkönyv megírására. Moldova a könyvében az ipari üzemek bezárásáró...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Keserű pohár 1. kötet könyv
könyv

Keserű pohár 1. kötet - Bortenger

Urbis Könyvkiadó, 2011

Moldova György riportkötetének első kötetében a magyar borászokról és a magyar borokról írta. Nagy sikerekről és nagy bukásokról olvasha...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Harcolj vagy menekülj 1-2. könyv
könyv

Harcolj vagy menekülj 1-2. - Riport a tűzoltókról

Urbis Könyvkiadó, 2010

A riportkönyvben Moldova György bemutatja a tűzoltók izgalmas munkáját. A tűzoltók között több főiskolát, egyetemet végzett embert találu...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Kegyelemkenyér 1. könyv
könyv

Kegyelemkenyér 1. - Riport a nyugdíjasokról

Urbis Könyvkiadó, 2017

A lázálmokat kergető FIDESZ kormány - olimpia, Paks 2. - számolatlanul szórja az ország pénzét. Nincs min csodálkozni, hogy a 3 millió ny...

 

Előjegyezhető

Moldova György: A beszélő disznó - Józsi rendszert vált - Mi, I. Viktor könyv
könyv

A beszélő disznó - Józsi rendszert vált - Mi, I. Viktor

Urbis Könyvkiadó, 2013

Moldova György október elején megjelenő könyve három szatírát tartalmaz. Az első, a Beszélő disznó, ráhangolja az olvasót, a Józsi ren...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Keserű pohár 2. kötet - Aszu és parlag - Tokaj könyv
könyv

Keserű pohár 2. kötet - Aszu és parlag - Tokaj - Aszú és parlag - Tokaj

Urbis Könyvkiadó, 2011

"Elkeseredve nem vagyok, de felháborodva igen." Tokaji borász Riport a magyar borokról és borászokról.

 

Előjegyezhető

Moldova György: Kegyelemkenyér 2. könyv
könyv

Kegyelemkenyér 2. - Riport a nyugdíjasokról

Urbis Könyvkiadó, 2017

„A nyugdíjas mostanában olyan befőtt, amelyet az állam belerak egy szűk üvegbe, szalicilt szór rá és rácsavarja a fedelet, aztán többé ne...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Kontra párti! könyv
könyv

Kontra párti!

Urbis Könyvkiadó, 2009

Tapasztalt "zsugások" ülnek most az asztal mellett, bedobnak minden létező trükköt: a renonszoktól, az ütések hamis elszámolásáig, megpró...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Kegyelemkenyér 3. könyv
könyv

Kegyelemkenyér 3.

Urbis Könyvkiadó, 2017

Mit csináljunk? Olyan világban élünk, amilyen van.   Ez nagyon kevés, ide írom még a tartalom jegyzéket: I.          Ormánsági beszél...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Per Kádár sírjáért könyv
könyv

Per Kádár sírjáért - Riport

Urbis Könyvkiadó, 2012

Kádár János történelmi szerepéről újra nagyon sokat beszélnek az emberek. Egyre több ember veszti el a munkáját, a lakását és nosztalgiá...

Online ár:

842 Ft

Eredeti ár: 990 Ft

Moldova György: A szent labda könyv
könyv

A szent labda - Emlék a magyar labdarúgásról

Urbis Könyvkiadó, 2012

Moldova György a szurkoló és 60 éves koráig még aktív labdarugó szemével emlékezik vissza a Vasas, a magyar labdarúgás történetére. A Vas...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 10. könyv
könyv

Az utolsó töltény 10.

Urbis Könyvkiadó, 2010

Önéletrajzi töredékek "Már beszéltem gyerekkori felháborodásomról, amiért apám ilyen gyalázatos világot hagyott rám. Meg voltam győződv...

 

Előjegyezhető

Moldova György: A nagy októberi összefogás könyv
könyv

A nagy októberi összefogás

Urbis Könyvkiadó, 2014

Moldova György: Nagy októberi összefogás című politikai szatírájában az ellenzéki pártokról vitriolba mártott tollal, bő humorral fest ta...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Kádár János I-II. könyv
könyv

Kádár János I-II.

Urbis Könyvkiadó, 2006

Moldova György két kötetes történelmi olvasókönyve heves indulatokkal fűszerezett vitát váltott ki. Az emberek nagy része által nem ismer...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az új császár új ruhája könyv
könyv

Az új császár új ruhája

Urbis Könyvkiadó, 2018

A király meztelen! - mondja egy gyerek az Andersen mesében. Moldova György szatírájában nevetségessé teszi, az országot gátlástalan mohó...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Előttünk az özönvíz könyv
könyv

Előttünk az özönvíz

Urbis Könyvkiadó, 2019

...Az eredeti szurok alapra NOÉ, Hektor miniszterelnök által kiadott jelszavakat festett: "Ha belépsz hozzánk, tudomásul kell venned a...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az Úr jó vitéze - 1. kötet könyv
könyv

Az Úr jó vitéze - 1. kötet - Riport

Urbis Könyvkiadó, 2019

Sokat állj ellen, és keveset engedelmeskedj!

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az Úr jó vitéze - 2. kötet könyv
könyv

Az Úr jó vitéze - 2. kötet - Riport

Urbis Könyvkiadó, 2020

Riport Iványi Gáborral

 

Előjegyezhető

Moldova György: Zsidómentes övezet könyv
könyv

Zsidómentes övezet

Urbis Könyvkiadó, 2014

2014 tavaszán a Parlament egy titkos döntést hoz:az időszámítást visszaforgatja 70 évvel.Indoklása szerint a német, majd a szovjet megszá...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Hátsó lépcső könyv
könyv

Hátsó lépcső

Urbis Könyvkiadó, 2020

A könyvben szereplő nyolc szerelmi történetben, az író megemlékezik fiatalkori szerelmeiről.

 

Előjegyezhető

Moldova György: Két szerelem I. könyv
könyv

Két szerelem I.

Urbis Könyvkiadó Kft., 2021

Moldovát, az olvasói riportkönyveiben, társadalmi szatíráiban elkötelezett baloldali alkotóként ismerik. A karácsonyi könyvvásárra megjel...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 11. könyv
könyv

Az utolsó töltény 11.

Urbis Könyvkiadó, 2013

A sorozat előző kötetét Moldova György 2010-ben zárta le. Az életműsorozat 11. kötetében a 2010. utáni eseményeket írja le az író. Az elő...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 12. könyv
könyv

Az utolsó töltény 12.

Urbis Könyvkiadó, 2015

Itt az ideje elbúcsúznom az önéletrajzi sorozatom olvasóitól. Köszönöm, hogy ilyen hosszan megtiszteltek a figyelmükkel! Tizenkét évvel k...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 8. könyv
könyv

Az utolsó töltény 8.

Urbis Könyvkiadó, 2007

"...Látogatást teszünk egy almasűrítmény-gyártó üzemben. G., az amerikai résztulajdonos vezetett körbe minket. Séta közben G. egyszercsak...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utóvéd könyv
könyv

Az utóvéd

Urbis Könyvkiadó, 2016

"- Miről szól ez a könyv? - kérdezték tőlem. - Egy elfeledett katonáról, akinek elfelejtettek szólni, hogy véget ért a háború, és ő tová...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Fej vagy írás könyv
könyv

Fej vagy írás

Urbis Könyvkiadó, 2015

Mikszáth Kálmánt megkérdezték, hogy ki lehet-e képezni valakit írónak? A nagy palóc azt felelte: - Az embert még egerészésre is be lehe...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Keserű cukor könyv
könyv

Keserű cukor - Szatírák

Urbis Könyvkiadó, 2016

A világ jelenlegi állapotát figyelve, az a gondolatunk támad, hogy annak idején szándékosan vagy véletlenül, nem Krisztust feszítették me...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Üres telken ház alakú köd - Új  aforizmák ! könyv

Online ár:

842 Ft

Eredeti ár: 990 Ft

Moldova György: Harc az angyallal könyv
könyv

Harc az angyallal

Urbis Könyvkiadó, 2015

Moldova György új regénye a Színház és Filmművészeti Főiskolán játszódik 1955-ben. Egy elvakultan kommunista színésznő, a felvételi bizo...

 

Előjegyezhető

Moldova György: A népet le kell váltani könyv
könyv

A népet le kell váltani

Urbis Könyvkiadó, 2018

Én egy sikeres vesztes vagyok! Bár sok csatámat elvesztettem, talpon tudtam maradni, és győztes ellenfeleim sorsa, szellemi színvonala, ...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 13. könyv
könyv

Az utolsó töltény 13.

Urbis Könyvkiadó, 2021

A süllyedő hajó kapitánya ne lövessen a segítségére érkező mentőcsónakokra!

 

Előjegyezhető

Moldova György: A bolygató könyv
könyv

A bolygató

Urbis Könyvkiadó, 2014

Moldova György kikérte az irattárból a megfigyelésével kapcsolatos dokumentumokat. Beszélt azokkal az emberekkel, akik a megfigyelését e...

 

Előjegyezhető

Moldova György: A végtelen vonal könyv
könyv

A végtelen vonal - Legenda a golyóstollról

Urbis Könyvkiadó, 2017

A könyv, a golyóstoll megalkotásának története. A korszakos jelentőségű golyóstollat Bíró László, és Goy Andor találták fel.

 

Előjegyezhető

Moldova György: Kádár János I.-II. hangos
hangos

Kádár János I.-II.

Urbis Könyvkiadó, 2007

"Ott voltam, ahol lennem kellett, és azt tettem, amit tennem kellett." Moldova György nagy sikerű írását, most Garai Róbert felolvasásába...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Optimista naptár - 2017 naptár
naptár

Optimista naptár - 2017

Urbis Könyvkiadó, 2016

Moldova György 2017-es Optimista naptára - megfűszerezve fanyar humorral - minden bizonnyal örömet okoz az olvasóinak.

Online ár:

425 Ft

Eredeti ár: 500 Ft

Moldova György: Árnyék az égen - Gázlámpák alatt könyv
könyv

Árnyék az égen - Gázlámpák alatt

Urbis Könyvkiadó, 2007

Az Életműsorozat ezen kötetében két Moldova-könyv, az Árnyék az égen és a Gázlámpák alatt szerepel.

Online ár:

2 125 Ft

Eredeti ár: 2 500 Ft

Moldova György: Malom a pokolban könyv
könyv

Malom a pokolban

Urbis Könyvkiadó, 2007

A Moldova-életműsorozat 11. kötete, 27 novellával.

 

Előjegyezhető

Moldova György: Sötét angyal könyv
könyv

Sötét angyal - ÉLETMŰ SOROZAT 4.

Urbis Könyvkiadó, 2007

A szerző első regénye egy 1956 novemberében fegyveres harcokban részt vett, elítélt diák sorsát követi a javító-munkatábortól a szerelmi ...

 

Előjegyezhető

Moldova György: A változások őrei könyv
könyv

A változások őrei

Urbis Könyvkiadó, 2007

Az életműsorozat 12. kötete 22 rövid novellát tartalmaz.

Online ár:

2 125 Ft

Eredeti ár: 2 500 Ft

Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott könyv
könyv

Akit a mozdony füstje megcsapott

Urbis Könyvkiadó Kft., 2018

A Magyar Államvasutakkal minden hazánkfia kapcsolatban került már valamiként utasként bizonyosan. A MÁV éppen ezért mindenkinek szívügye,...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az idegen bajnok könyv
könyv

Az idegen bajnok

Urbis Könyvkiadó, 2018

Az Urbis Kiadó Moldova György több, mint fél évszázados írói munkássága előtt tiszteleg az életműkötetek kiadásával, melyek sorában ez a ...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Éjféli napsütés könyv
könyv

Éjféli napsütés - Szatírák, karcolatok

Urbis Könyvkiadó, 2006

Új könyvében Moldova különböző társadalmi ellentmondásokat vesz górcső alá, a tőle megszokott, pengeéles stílusban. A szerző előzetesképp...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Kis aljasságok lányaimnak könyv
könyv

Kis aljasságok lányaimnak

Média Nova, 2011

Moldova György méltán népszerű könyvének új kiadása, amelyet a szerző a következő ajánlással bocsát az olvasók elé: "Ne tedd meg azt a sz...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Ballpoint könyv
könyv

Ballpoint

VINTAGE US, 2012

László Bíró\'s last name is, in much of the world, a synonym for his revolutionary writing tool. But few people know that BÝr began his c...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 1-2. könyv
könyv

Az utolsó töltény 1-2.

Urbis Könyvkiadó, 2004

Moldova György 1934-ben született. Tanúja volt 20. század még most is indulatokat, vitákat kavaró nagy történelmi eseményeinek. Az általa...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Történelemóra (Párbeszéd Kaján Tiborral) könyv
könyv

Történelemóra (Párbeszéd Kaján Tiborral) - PÁRBESZÉD KAJÁN TIBORRAL

Urbis Könyvkiadó, 2002

"Elöljáróban annyit el kell mondanom, hogy ezt az interjúkötetet csak két ember nem akarta igazán: az alany, Kaján Tibor karikatúrista, é...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 4. könyv
könyv

Az utolsó töltény 4.

Urbis Könyvkiadó, 2005

"Az épületet kirabolták és szinte módszeresen tönkretették. Elvittek minden bútort, irodai gépet, a falakból kitépték a csöveket. Egy WC-...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára