Suzanne Collins szerző

Suzanne Collins

Suzanne Collins amerikai írónő, Magyarországon leginkább Az éhezők viadala-könyvei által vált ismertté. 1991 óta ír gyerekműsorokat különböző tévécsatornáknak. Az írással a 2000-es évek elején kezdett el komolyabban foglalkozni, egy ötrészes gyerekkönyvsorozattal mutatkozott be (The Underland Chronicles). Ezt követően 2008-ban megírta Az éhezők viadalát, ami világszerte óriási sikert aratott. Mostanra az USA-ban több mint tízmillió darabot értékesítettek belőle, és e-könyv olvasókra is már több mint egymillió példányban lelt gazdára. Az éhezők viadalából és a Futótűzből csak Észak-Amerikában másfél millió darabot adtak el az első tizennégy hónapban, és szinte minden létező amerikai irodalmi díjat megnyertek az ifjúsági regény kategóriában. A történet azóta trilógiává bővült, és mindhárom könyvnek hamarosan elkészülnek a filmváltozatai is, Jennifer Lawrence-szel, Woody Harrelsonnal, Donald Sutherlanddel, Toby Jonesszal, Elizabeth Banksszel és Lenny Kravitz-cel a főszerepekben. Suzanne Collins jelenleg Connecticutban él a családjával és néhány vadmacskával, akik beköltöztek a hátsó udvarba.

Suzanne Collins művei

Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala könyv
könyv

Az Éhezők Viadala - Az Éhezők Viadala-trilógia 1. kötete

Agave Könyvek, 2025

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem la...

Online ár:

4 233 Ft

Eredeti ár: 4 980 Ft

Suzanne Collins: A kiválasztott könyv
könyv

A kiválasztott - Az Éhezők Viadala-trilógia 3. kötete

Agave Könyvek, 2025

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de ...

Online ár:

4 233 Ft

Eredeti ár: 4 980 Ft

Suzanne Collins: Futótűz könyv
könyv

Futótűz - Az Éhezők Viadala-trilógia 2. kötete

Agave Könyvek, 2023

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a...

Online ár:

4 233 Ft

Eredeti ár: 4 980 Ft

Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája könyv
könyv

Énekesmadarak és kígyók balladája

Agave Könyvek, 2024

A becsvágy hajtja. A küzdelem élteti. De a hatalomnak megvan az ára. Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők...

Online ár:

4 658 Ft

Eredeti ár: 5 480 Ft

Suzanne Collins: Az éhezők viadala könyv
könyv

Az éhezők viadala

Agave Könyvek, 2011

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem la...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Futótűz könyv
könyv

Futótűz

Agave Könyvek, 2011

Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: A kiválasztott könyv
könyv

A kiválasztott

Agave Könyvek, 2011

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de ...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Az aratás hajnala könyv
könyv

Az aratás hajnala

Agave Könyvek, 2025

Ha elvesznek tőled mindent, amit szerettél, mi marad, amiért harcba szállnál? Amikor felvirrad az Éhezők Viadala ötvenedik sorsolásá...

Online ár:

5 382 Ft

Kiadói ár: 5 980 Ft

Suzanne Collins: Az éhezők viadala-trilógia - Díszdobozban könyv
könyv

Az éhezők viadala-trilógia - Díszdobozban

Agave Könyvek, 2015

A díszdobozos kiadás az alábbi köteteket foglalja magába: Az éhezők viadala Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitóliu...

Online ár:

8 058 Ft

Eredeti ár: 9 480 Ft

Collins, Suzanne: The Hunger Games 3. Mockingjay idegen
idegen
Collins, Suzanne

The Hunger Games 3. Mockingjay

Scholastic Ltd., 2011

The final book in the ground-breaking HUNGER GAMES trilogy. Katniss Everdeen has survived the Hunger Games twice. The Capitol is angry an...

Online ár:

5 377 Ft

Eredeti ár: 5 659 Ft

Collins, Suzanne: The Hunger Games 2. Catching Fire idegen
idegen
Collins, Suzanne

The Hunger Games 2. Catching Fire

Scholastic Ltd., 2011

The second book in the ground-breaking HUNGER GAMES trilogy. After winning the Hunger Games, Katniss and Peeta return to their district. ...

Online ár:

5 384 Ft

Eredeti ár: 5 667 Ft

Suzanne Collins: A kiválasztott könyv
könyv

A kiválasztott - Az éhezők viadala 3.

Agave Könyvek, 2019

A nagy klasszikus felújított, keménytáblás kiadásban! Katniss Everdeen kétszer is túlélte Az éhezők viadalát. De még nincs biztonságba...

Online ár:

3 213 Ft

Eredeti ár: 3 780 Ft

Suzanne Collins: Futótűz könyv
könyv

Futótűz - Az éhezők viadala 2.

Agave Könyvek, 2019

A nagy klasszikus felújított, keménytáblás kiadásban! Katniss Everdeen túlélte Az éhezők viadalát. A Kapitólium bosszúra éhes. Hiáb...

Online ár:

3 213 Ft

Eredeti ár: 3 780 Ft

Suzanne Collins: Az éhezők viadala-trilógia (limitált díszdobozos kiadás) könyv
könyv

Az éhezők viadala-trilógia (limitált díszdobozos kiadás)

Agave Könyvek, 2019

A nagy klasszikus trilógia felújított, keménytáblás kiadásban! A díszdoboz az alábbi köteteket tartalmazza: - Az éhezők viadala - ...

Online ár:

9 333 Ft

Eredeti ár: 10 980 Ft

Suzanne Collins: Az éhezők viadala könyv
könyv

Az éhezők viadala

Agave Könyvek, 2019

A nagy klasszikus felújított, keménytáblás kiadásban! A győztes jutalma hírnév. A vesztes büntetése halál. A közeljövő egy sötét vi...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games Box idegen
idegen

The Hunger Games Box

SCHOLASTIC UK, 2012

Set in a dark vision of the near future, a terrifying reality TV show is taking place. Twelve boys and twelve girls are forced to appear ...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Az aratás hajnala e-Könyv
e-Könyv

Az aratás hajnala

Agave Könyvek, 2025

Ha elvesznek tőled mindent, amit szerettél, mi marad, amiért harcba szállnál?Amikor felvirrad az Éhezők Viadala ötvenedik sorsolásán...

Kiadói ár:

4 500 Ft

Suzanne Collins: The Ballad of Songbirds And Snakes idegen
idegen

The Ballad of Songbirds And Snakes

SCHOLASTIC UK, 2020

Ambition will fuel him. Competition will drive him. But power has its price. It is the morning of the reaping that will kick off the t...

Online ár:

8 492 Ft

Eredeti ár: 9 990 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games - Catching Fire könyv
könyv

The Hunger Games - Catching Fire - Film tie

SCHOLASTIC UK, 2013

After winning the brutal Hunger Games, Katniss Everdeen returns to her district, hoping for a peaceful future. But Katniss starts to hear...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games idegen
idegen

The Hunger Games

Harper Collins, 2012

In the ruins of a place once known as North America lies the nation of Panem, a shining Capitol surrounded by twelve outlying districts. ...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games idegen
idegen

The Hunger Games - Mockingjay

SCHOLASTIC UK, 2010

In the ruins of a place once known as North America lies the nation of Panem, a shining Capitol surrounded by twelve outlying districts. ...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Ballad of Songbirds And Snakes idegen
idegen

The Ballad of Songbirds And Snakes

SCHOLASTIC UK, 2021

Ambition will fuel him. Competition will drive him. But power has its price. It is the morning of the reaping that will kick off the...

Online ár:

5 092 Ft

Eredeti ár: 5 990 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games idegen
idegen

The Hunger Games - Catching Fire

SCHOLASTIC UK, 2009

In the ruins of a place once known as North America lies the nation of Panem, a shining Capitol surrounded by twelve outlying districts. ...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Futótűz e-Könyv
e-Könyv

Futótűz

Agave Könyvek, 2024

Katniss Everdeen túlélte Az éhezők viadalát. A Kapitólium bosszúra éhes. Hiába szólt minden ellenük, Katniss Everdeen és Peeta Mellark él...

Online ár:

3 480 Ft

Suzanne Collins: Az éhezők viadala e-Könyv
e-Könyv

Az éhezők viadala

Agave Könyvek, 2024

A győztes jutalma hírnév. A vesztes büntetése halál. A közeljövő egy sötét világában tizenkét fiú és tizenkét lány küzd egymással egy élő...

Online ár:

2 980 Ft

Suzanne Collins: A kiválasztott e-Könyv
e-Könyv

A kiválasztott

Agave Könyvek, 2024

Katniss Everdeen kétszer is túlélte Az éhezők viadalát. De még nincs biztonságban. Közeledik a végső forradalom ideje. És ebben a forrada...

Online ár:

3 480 Ft

Collins, Suzanne: The Ballad of Songbirds and Snakes Movie Tie-In idegen
idegen
Collins, Suzanne

The Ballad of Songbirds and Snakes Movie Tie-In

Scholastic Ltd., 2023

The Ballad of Songbirds and Snakes will revisit the worldof Panem sixty-four years before the events of The Hunger Games,starting on the ...

Online ár:

4 961 Ft

Eredeti ár: 5 222 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games: Mockingjay idegen
idegen

The Hunger Games: Mockingjay - Film-tie

SCHOLASTIC UK, 2014

Mockingjay, the final book in the New York Times bestselling Hunger Games series, is now available with all-new cover art from the featur...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája e-Könyv
e-Könyv

Énekesmadarak és kígyók balladája

Agave Könyvek, 2024

Az Éhezők Viadala hivatalos előzményregénye! A becsvágy hajtja. A küzdelem élteti. De a hatalomnak megvan az ára. Annak az aratásnapnak a...

Online ár:

3 980 Ft

Collins, Suzanne: The Hunger Games idegen
idegen
Collins, Suzanne

The Hunger Games - Englische Lektüre für das 3., 4. und 5. Lernjahr

Klett, Ernst, Sprachen GmbH, 2013

In den Ruinen des ehemaligen Nordamerika liegt die Nation Panem, eine schillernde Hauptstadt umgeben von zwölf Außenbezirken. Um diese Be...

Online ár:

4 704 Ft

Eredeti ár: 4 951 Ft

Collins, Suzanne: Die Tribute von Panem 1. Tödliche Spiele idegen
idegen
Collins, Suzanne

Die Tribute von Panem 1. Tödliche Spiele

Verlag Friedrich Oetinger GmbH, 2022

Die Hunger Games als Taschenbuch. In einer nicht näher definierten Zukunft, nachdem Nordamerika durch Kriege und Naturkatastrophen zerstö...

Online ár:

5 185 Ft

Eredeti ár: 5 457 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games - Catching Fire könyv
könyv

The Hunger Games - Catching Fire

SCHOLASTIC UK, 2013

After winning the brutal Hunger Games, Katniss Everdeen returns to her district, hoping for a peaceful future. But Katniss starts to hear...

 

Előjegyezhető

Collins, Suzanne: The Hunger Games 1 idegen
idegen
Collins, Suzanne

The Hunger Games 1

Pocket, 2015

Online ár:

5 142 Ft

Eredeti ár: 5 412 Ft

Collins, Suzanne: Die Tribute von Panem 2. Gefährliche Liebe idegen
idegen
Collins, Suzanne

Die Tribute von Panem 2. Gefährliche Liebe

Verlag Friedrich Oetinger GmbH, 2022

Die Liebe kommt ins Spiel: Hunger Games geht in die zweite Runde. Sechs Monate sind vergangenen, seit Katniss und Peeta die Hungerspiele ...

Online ár:

6 037 Ft

Eredeti ár: 6 354 Ft

Collins, Suzanne: Die Tribute von Panem 3. Flammender Zorn idegen
idegen
Collins, Suzanne

Die Tribute von Panem 3. Flammender Zorn

Verlag Friedrich Oetinger GmbH, 2023

Der dritte Band der Bestseller-Trilogie Entgegen aller Erwartungen hat Katniss die Hungerspiele zum zweiten Mal überlebt. Schwer verletzt...

Online ár:

6 037 Ft

Eredeti ár: 6 354 Ft

Collins, Suzanne: Die Tribute von Panem 1. Tödliche Spiele idegen
idegen
Collins, Suzanne

Die Tribute von Panem 1. Tödliche Spiele - Tödliche Spiele

Verlag Friedrich Oetinger GmbH, 2020

Der erste Band der Bestseller-Trilogie Die Welt, wie wir sie kennen, existiert nicht mehr. Kriege und Naturkatastrophen haben das Land ze...

Online ár:

10 330 Ft

Eredeti ár: 10 873 Ft

Suzanne Collins: Sunrise on the Reaping idegen
idegen

Sunrise on the Reaping

SCHOLASTIC UK, 2025

As the day dawns on the fiftieth annual Hunger Games, fear grips the districts of Panem. This year, in honour of the Quarter Quell, twice...

Online ár:

10 192 Ft

Eredeti ár: 11 990 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games Trilogy Box Set idegen
idegen

The Hunger Games Trilogy Box Set

Set in a dark vision of the near future, a terrifying reality TV show is taking place. Twelve boys and twelve girls are forced to appear ...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Gregor the Overlander idegen
idegen

Gregor the Overlander

This irresistible first novel tells the story of a quiet boy who embarks on a dangerous quest in order to fulfill his destiny -- and find...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Spotgaai idegen
idegen

Spotgaai

Katniss (17, ik-figuur) is uit de arena gered door de rebellen. Ze is naar het geheime District 13 gebracht, het bolwerk van de opstand t...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games Trilogy idegen
idegen

The Hunger Games Trilogy

The Hunger Games The Hunger Games Catching Fire The Hunger Games Mockingjay

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games 1 idegen
idegen

The Hunger Games 1

First in the ground-breaking HUNGER GAMES trilogy. In a vision of the near future, a terrifying reality TV show is taking place. Twelve b...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Futótűz + A kiválasztott (2 kötet) könyv
könyv

Futótűz + A kiválasztott (2 kötet)

Az "Éhezők viadalának" 2. és 3. kötete!

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: The Hunger Games I-III.: The Tributes, Catching Fire,  Mockingjay idegen
idegen

The Hunger Games I-III.: The Tributes, Catching Fire, Mockingjay

Sixteen-year-old Katniss Everdeen regards it as a death sentence when she is forced to represent her district in the annual Hunger Games,...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Die Tribute von Panem - Gefährliche Liebe idegen
idegen

Die Tribute von Panem - Gefährliche Liebe

Spürst du, was sie wirklich fühlt? Seitdem Katniss und Peeta sich geweigert haben, einander in der Arena zu töten, werden sie vom Kapitol...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins, Csurgó Csaba (szerk.), Totth Benedek (ford.), Székffy Tamás (lektor): Az éhezők viadala - The Hunger Games könyv
könyv

Az éhezők viadala - The Hunger Games

FÜLSZÖVEG ÉLETBEN TUDSZ MARADNI EGY OLYAN VADONBAN, AHOL MINDENKI AZ ÉLETEDRE TÖR? Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Ka...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Futótűz - Az éhezők viadala 2. könyv
könyv

Futótűz - Az éhezők viadala 2.

A Kapitólium dühös. A Kapitólium bosszúra éhes. A Kapitólium vért akar látni. És az igazi harc csak most kezdődik. Katniss és Pe...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: A kiválasztott könyv
könyv

A kiválasztott

Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de ...

 

Előjegyezhető

Suzanne Collins: Hunger Games - Prima Parte / I Tributi / antikvár
antikvár

Hunger Games - Prima Parte / I Tributi /

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Oscar Mondadori, 2014

Online ár:

3 490 Ft

Collins, Suzanne: Die Tribute von Panem 1. Tödliche Spiele idegen
idegen
Collins, Suzanne

Die Tribute von Panem 1. Tödliche Spiele

Verlag Friedrich Oetinger GmbH, 2024

Illustrated Edition mit Schwarz-Weiß-Illustrationen Die Welt, wie wir sie kennen, existiert nicht mehr. Kriege und Naturkatastrophen habe...

Online ár:

14 661 Ft

Eredeti ár: 15 432 Ft

Collins, Suzanne: Hunger Games : La Ballade du Serpent et de l'Oiseau Chanteur idegen

Online ár:

6 018 Ft

Eredeti ár: 6 334 Ft

Suzanne Collins: The Hunger Games I. - The Tributes antikvár
antikvár

The Hunger Games I. - The Tributes

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Scholastic Inc., 2012

Online ár:

4 990 Ft

Suzanne Collins: Year of the Jungle idegen
idegen

Year of the Jungle

Scholastic Press, 2013

The New York Times bestselling author Suzanne Collins has created a deeply moving autobiographical picture book about a father who must g...

Online ár:

3 698 Ft

Eredeti ár: 4 350 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára