Popper Péter szerző

Popper Péter

Pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár. Kutatási területei a pszichoterápia, társadalmi beilleszkedési zavarok, valláspszichológia voltak. Felsőfokú tanulmányait Budapesten folytatta az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és Moszkvában, a Lenin Intézetben. 1992-1994 között az izraeli Bar Ilan Egyetem vendégprofesszora volt, hazaérkezve 1994-1996 között Horn Gyula miniszterelnök személyes tanácsadója lett. Szabad idejében mindig szívesen foglalkozott szépirodalommal, maga is írt színdarabokat, amelyek közül hármat be is mutattak a nyolcvanas években: Színes pokol (1985),Útvesztő (1987), Kék balett (1988). Hosszú betegség után, 2010. április 16-án elhunyt, 20-án a Budapesti Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra

Popper Péter művei - 2. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Popper Péter: A reggel és az este jógája antikvár
antikvár

A reggel és az este jógája

A nap belső rendjének és derűjének megteremtése Jóga, meditáció, relaxáció Valamennyien rohanunk. Mindig időzavarban vagyunk. Reggelenkén...

 

940 Ft - 2 490 Ft

Kalo Jenő, Popper Péter, F.várkonyi Zsuzsanna, Sári László: Gyors élet, lassú halál? - A fogyasztói társadalom csapdái antikvár
antikvár

Gyors élet, lassú halál? - A fogyasztói társadalom csapdái

Saxum Kiadó, 2007

Gyors élet, lassú halál? Furcsa cím. Életünk valóban felgyorsult. Gyorsabban változnak a történeémi politikai események, egy emberélet so...

 

2 490 Ft - 2 990 Ft

Popper Péter; Kádár Annamária; Dr. Csernus Imre; Pál Ferenc: Sors és önismeret -  Belső erőforrásaink felfedezése antikvár
antikvár

Sors és önismeret - Belső erőforrásaink felfedezése

Jaffa Kiadó

Ismerd meg önmagad, és tudni fogod a sorsodat – mert a sorsod te vagy! Nem külső erők uralkodnak rajtad, jellemed, személyiséged alakítja...

 

1 900 Ft - 2 490 Ft

Popper Péter: Napidő antikvár
antikvár

Napidő

Saxum Kiadó, 2006

A korábban megjelent Holdidő portrésorozata a szerző elhunyt mestereiről és szellemi vezetőiről íródott. A Napidő az élőkről szól: politi...

 

990 Ft - 6 990 Ft

Popper Péter; Dr. Bagdy Emőke; Kalo Jenő; Dr. Ranschburg Jenő: A család: harcmező és békesziget antikvár
antikvár

A család: harcmező és békesziget

Saxum Kiadó

A tudomány mindig szemügyre vesz jelenségeket, kutat, hogy felelni tudjon arra a kérdésre: Miért? Ez hajtja e kötet szerzőit is. Vajon ...

 

1 690 Ft - 2 500 Ft

Popper Péter: Az Istennel sakkozás kockázata antikvár
antikvár

Az Istennel sakkozás kockázata

"Harmincnyolc évesen kerültem ki először Indiába. Delhi, Lonavla, Hyderabad yoga ashramjaiban hagytam, hogy áthasson szellemi légkörük. K...

 

940 Ft - 4 990 Ft

Popper Péter: Istenek órája antikvár
antikvár

Istenek órája

Türelem Háza Bt., 1996

„… Minden vallásnak van üdv-tana. Minden vallás képvisel valamilyen erkölcsi törvényt. Minden vallás hierarchikus felépítésű. Minde vallá...

 

1 060 Ft - 1 990 Ft

Popper Péter: Válság és megújulás antikvár
antikvár

Válság és megújulás

Saxum Kiadó

Popper Péter e kötetében a különböző kultúrkörökben - leginkább a magyarban - megjelenő társadalmi és magánéleti krízisek okait kutatja. ...

 

1 890 Ft - 7 390 Ft

Popper Péter: Vallásalapítók antikvár
antikvár

Vallásalapítók

Saxum Kiadó

"Az évezredek során a vallások többsége eltávolodott az alapítók szellemi világától. Ez az egyik oka annak, hogy irányzatokra bomlottak, ...

 

2 290 Ft - 4 190 Ft

Orosz  László, Tardos Anna, Popper Péter, Kósa Erzsébet, ...és még sokan mások: A televízió szerepe a szülők nevelésében antikvár
antikvár

A televízió szerepe a szülők nevelésében

Magyar Televízió, 1972

TARTALOM Előszó (Kelemen Endre) 3 Az első teljes ülés, 1971. október 4. Kiss Árpád: Elnöki megnyitó 7 André Isambert: Mit vár a Szül...

 

4 790 Ft - 4 990 Ft

Lillian Too, Eckart Warnecke, Pamela Ball, Őszentsége, a Dalai Láma, Erich Von Daniken, Nemere István, Popper Péter: 15db ezoterikus, vallási, pszichológia mű: Száműzetésben- Szabadon+ A tigris és a majom +Titokzatos erők tudománya? +Új titkok könyve+ Újabb jelek a kozmoszból/ A földönkívüli látogatók nyomai+ Út a nyugalomhoz+ Ősi bölcsesség, modern világ+ Tízezer álom+ antikvár

Online ár:

8 990 Ft

Popper Péter: Az Írás (újszövetség) antikvár

 

1 690 Ft - 3 390 Ft

Popper Péter: Az írás antikvár
antikvár

Az írás

Könyvbogár Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Saxum Kiadó, 2004

Online ár:

1 990 Ft

Popper Péter: Út az istenektől az Istenhez antikvár
antikvár

Út az istenektől az Istenhez

Saxum Kiadó, 2007

A szerző fiatalkora óta sokat törte a fejét azon, hogy az egyistenhit miért győzte le a politeizmust. Hiszen több istenben hinni sokkal s...

 

1 290 Ft - 2 290 Ft

Popper Péter: Van ott valaki? antikvár
antikvár

Van ott valaki?

Saxum Kiadó, 2001

Ez a könyv egy új sorozat első kötete, rendszerezetten összefoglalt valláspszihológia. Nem vallástan, nem vallástörténet, hanem az ember ...

 

1 500 Ft

Popper Péter: Mi az élet étterme? antikvár
antikvár

Mi az élet étterme?

Kulcslyuk Kiadó, 2023

Popper Péter egyik legkülönlegesebb művét tartja a kezében az olvasó: egy rendhagyó életmód- és szakácskönyvet, melyet elsősorban a neves...

 

2 900 Ft - 2 990 Ft

Popper Péter: Út az istenektől Istenhez antikvár
antikvár

Út az istenektől Istenhez

Saxum Kiadó, 2007

A szerző fiatalkora óta sokat törte a fejét azon, hogy az egyistenhit miért győzte le a politeizmust. Hiszen több istenben hinni sokkal s...

 

1 290 Ft - 2 700 Ft

Marton Frigyes; Popper Péter: Gázláng - Lágerfoglyok írásai antikvár
antikvár

Gázláng - Lágerfoglyok írásai

Saxum Kiadó

Marton Frigyes évtizedeken át gyűjtötte a munkaszolgálatos táborokban és a lágerekben keletkezett verseket, prózai írásokat, drámákat, ra...

 

940 Ft - 2 380 Ft

Popper Péter: Út a tükrökön át (izraeli napló és elmélkedések) antikvár
antikvár

Út a tükrökön át (izraeli napló és elmélkedések)

2000

Zavarba ejtően szabálytalan könyv az idegenben való újrakezdés nehézségeiről, furcsa helyzeteiről, az ember átültethetőségéről, az otthon...

 

940 Ft - 3 400 Ft

Popper Péter, Szendi Gábor, Dr. Czeizel Endre, Bácskai Júlia: Kéretlen útravalók- Kudarcok, traumák, csalódások antikvár
antikvár

Kéretlen útravalók- Kudarcok, traumák, csalódások

Saxum Kiadó

Ez a Mesterkurzus-kötet (amely már a 25. a sorban) arra világít rá, hogy a vereség soha nem végleges az egyén életében, de még a háborúkb...

 

1 290 Ft - 8 000 Ft

Popper Péter: Várj, amíg eljön az órád  antikvár
antikvár

Várj, amíg eljön az órád

India szelleme tízéves koromban érintett meg. Azóta vágytam arra, hogy odajussak. Úgy éreztem, dolgom van Indiában. És mint minden igazán...

 

1 900 Ft - 4 990 Ft

Popper Péter: Belső utakon (I-II.) - I.: A belső utak könyve II.: Az önmagába térő ösvény antikvár
antikvár

Belső utakon (I-II.) - I.: A belső utak könyve II.: Az önmagába térő ösvény

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Türelem Háza Bt., 1995

egy kötetben két mű (I. A belső utak könyve és II. Az önmagába térő ösvény)

Online ár:

1 190 Ft

Popper Péter: Az Írás - Az Ószövetség - A Teremtés Könyvétől Malakiás prófétáig antikvár
antikvár

Az Írás - Az Ószövetség - A Teremtés Könyvétől Malakiás prófétáig

Saxum Kiadó

A szerző hűségesen követve a Bibliában leírt legfontosabb eseményeket és történeteket érdekesen és olvasmányosan ismerteti az Ószövetség ...

 

940 Ft - 6 190 Ft

Popper Péter: Az Írás - Az Újszövetség - Máté evangéliumától a Jelenések könyvéig antikvár
antikvár

Az Írás - Az Újszövetség - Máté evangéliumától a Jelenések könyvéig

Saxum Kiadó, 2004

Kétségtelenül a világtörténelem legnagyobb szellemi forradalma a kereszténység volt. A zsidóság története úgy is felfogható, mint előkész...

 

940 Ft - 4 650 Ft

Popper Péter: Van ott valaki? A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről antikvár
antikvár

Van ott valaki? A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről

Saxum Kiadó, 2001

Ez a könyv rendszerezetten összefoglalt valláspszichológia; nem vallástan, nem vallástörténet, hanem az ember és az emberen túli viszonyá...

 

1 050 Ft - 1 990 Ft

Popper Péter: Ők-én vagyok antikvár
antikvár

Ők-én vagyok

Hernádi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Saxum Kiadó, 2003

Online ár:

1 490 Ft

Dr. Horváth Zoltán; Baktay Zelka; Csányi Vilmos; Popper Péter: Az önmagát kereső ember antikvár
antikvár

Az önmagát kereső ember

Saxum Kiadó

Ha valaki egyszer feltenné a kérdést mi a legnagyobb lelki teher az emberen, némi bizpnytalansággal talán azt lehetne felelni, hogy az el...

 

1 620 Ft - 2 590 Ft

Popper Péter: Lélekrágcsálók - Válogatás Popper Péter legjobb előadásaiból antikvár
antikvár

Lélekrágcsálók - Válogatás Popper Péter legjobb előadásaiból

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Kulcslyuk Kiadó, 2010

Ebben a válogatáskötetben Popper Péter legjobb elő...

Online ár:

2 880 Ft

Popper Péter: Ők - én vagyok antikvár
antikvár

Ők - én vagyok

Könyvbogár Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Saxum Kiadó, 2003

"Amikor az ember néha fülel elhangzott szavai után, meghökkenve tapasztalhatja, hogy tulajdonképpen nem ő szólt, hanem "valaki belőle". S...

Online ár:

2 990 Ft

Popper Péter: A belső utak könyve antikvár
antikvár

A belső utak könyve

A szerző indiai útja során tanulmányozta az ősi gyógymódokat, a jógát, a sok évezredes életbölcseletet. Azt tapasztalta, hogy a hinduizmu...

 

940 Ft - 5 990 Ft

Baktay Miklós; Popper Péter; Kalo Jenő; Dr. Csernus Imre: Boldogtalan kapcsolatok: döntés, felelősség, gyávaság antikvár
antikvár

Boldogtalan kapcsolatok: döntés, felelősség, gyávaság

Saxum Kiadó, 2008

Amikor híre ment, hogy a Mesterkurzus következő témája a "Boldogtalan Kapcsolatok", a jegyek napok alatt elfogytak, sokan be sem fértek a...

 

1 000 Ft - 2 350 Ft

Popper Péter: Mi az élet étterme? (Popper Péter beszélgető szakácskönyve, kétségekkel fűszerezett étel- és életreceptjei) antikvár
antikvár

Mi az élet étterme? (Popper Péter beszélgető szakácskönyve, kétségekkel fűszerezett étel- és életreceptjei)

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Kulcslyuk Kiadó, 2023

Popper Péter egyik legkülönlegesebb művét tartja a kezében az olvasó: egy rendhagyó életmód- és szakácskönyvet, melyet elsősorban a neves...

Online ár:

2 790 Ft

Popper Péter: Mi az élet étterme? antikvár
antikvár

Mi az élet étterme?

Meghökkentő, hogy a mi kultúránk mennyit foglalkozik a legmateriálisabb dologgal, az egészséges evéssel. Ebben a "méregtelenítő" buzgalom...

 

970 Ft - 2 243 Ft

Popper Péter: Egy illúzió halála  antikvár

 

940 Ft - 4 990 Ft

Popper Péter; Vekerdy Tamás; Dr. Ranschburg Jenő: Sorsdöntő találkozások: szülők és gyermekek antikvár
antikvár

Sorsdöntő találkozások: szülők és gyermekek

Mesterkurzus sorozat 8. kötete, Ranschburg Jenő, Vekerdy Tamás, Popper Péter előadása Ez a kötet - hozzáértő - mesterek segítségével - ko...

 

1 418 Ft - 4 390 Ft

Tari Annamária; Popper Péter; Lux Elvira; Dr. Ranschburg Jenő: Öröm, fájdalom, tabu - Boldogság és keserűség a szexben antikvár
antikvár

Öröm, fájdalom, tabu - Boldogság és keserűség a szexben

Saxum Kiadó, 2006

A Mesterkurzus legújabb kötetének szerzői felteszik a kérdést: a magányos, szeretetre éhes embernek miért a legegyszerűbb, ha erotikus tá...

 

1 343 Ft - 4 590 Ft

Balog Béla; Dúl Antal; Popper Péter: Önismeret, emberismeret, világismeret antikvár
antikvár

Önismeret, emberismeret, világismeret

Saxum Kiadó, 2004

A "Mesterkurzus" harmadik kötetének témái: ÖNISMERET, EMBERISMERET, VILÁGISMERET. Valljuk be, mindenki kíváncsi sajátmagára. ki vagyok én...

 

990 Ft - 3 490 Ft

Popper Péter: Út a tükrökön át... antikvár
antikvár

Út a tükrökön át...

Saxum Kiadó, 2000

Zavarbaejtően szabálytalan könyv az idegenben való újrakezdés nehézségeiről, furcsa helyzeteiről, az ember átültethetőségéről, az otthonr...

 

940 Ft - 1 490 Ft

Vekerdy Tamás; Dr. Ranschburg Jenő; Popper Péter; Herskovits: Jövőnk titka: a gyerek... antikvár
antikvár

Jövőnk titka: a gyerek...

Saxum Kiadó

"Ki tudja, mi lesz belőle?" A szülők reménye, szorongása, néha titkoltan, néha kimondva... A nevelés részben megtanulható. De az anyai és...

 

990 Ft - 6 500 Ft

Pándy Mária; Popper Péter; Dr. Ranschburg Jenő: Láthatatlan ellenségek - Gyávaság, gyűlölet, erőszak - Az élet dolgai antikvár
antikvár

Láthatatlan ellenségek - Gyávaság, gyűlölet, erőszak - Az élet dolgai

Saxum Kiadó, 2007

Van egy bibliai történet, melyben Jákob a Jabbók folyó partján egésze éjszaka küzdött valakivel, akit nem ismert és nem árulta el a nevét...

 

940 Ft - 4 290 Ft

Baktay Miklós; Baktay Zelka; Csernus Imre; Kalo Jenő; Popper Péter: Boldogtalan kapcsolatok: döntés, felelősség, gyávaság (Mesterkurzus) antikvár
antikvár

Boldogtalan kapcsolatok: döntés, felelősség, gyávaság (Mesterkurzus)

Saxum Kiadó, 2008

Amikor híre ment, hogy a Mesterkurzus következő témája a "Boldogtalan Kapcsolatok", a jegyek napok alatt elfogytak, sokan be sem fértek a...

 

1 390 Ft - 1 690 Ft

Popper Péter: Érteni és elengedni - CD melléklettel  antikvár
antikvár

Érteni és elengedni - CD melléklettel

Saxum Kiadó, 2015

Sorozatunk Popper Péter gondolatait próbálja egy-egy téma köré csoportosítani. Ez a kötet a felnőtté válásról, gyerekkori agresszióról ...

 

2 565 Ft - 3 900 Ft

Feldmár András; Popper Péter; Dr. Ranschburg Jenő: Végzet, sors, szabad akarat antikvár
antikvár

Végzet, sors, szabad akarat

Saxum Kiadó

A "Mesterkurzus" eddig három összejövetelén igyekezett hűséges maradni rangos címéhez. Meggyőződésünk, hogy kurzusunk szereplői nem tartj...

 

1 000 Ft - 1 900 Ft

Kalo Jenő; Popper Péter; Paulinyi Tamás: Vezetnek vagy megvezetnek? - Mesterek, tanítók, lelki vezetők ma antikvár
antikvár

Vezetnek vagy megvezetnek? - Mesterek, tanítók, lelki vezetők ma

Saxum Kiadó, 2007

Ez a könyv a méltó vezetőről szól, aki lelke mélyén úgy érzi, hogy hatalma a sorstól ered, és arról félrevezetőről, aki abban bízik, hogy...

 

1 890 Ft - 3 490 Ft

Popper Péter: Sárkányok barlangja antikvár
antikvár

Sárkányok barlangja

Saxum Kiadó

A kedvelt szerző új könyvében merőben más, tőle nem megszokott stílussal és tartalommal lepi meg olvasóit. Az Izashannak nevezett nyugtal...

 

940 Ft - 2 990 Ft

Popper Péter: Színes pokol antikvár
antikvár

Színes pokol

Könyv a színészről, a színészetről, a színész és a "civil" szerelméről, a színházról mint pszichológiai műhelyről, a komédiásról és a var...

 

1 080 Ft - 4 990 Ft

Popper Péter: Párkapcsolat körkép - CD Melléklettel antikvár
antikvár

Párkapcsolat körkép - CD Melléklettel

Saxum Kiadó

A népszerű szerző párkapcsolatokról, azok veszélyeiről, konfliktushelyzeteiről szóló, kötetben eddig nem közölt előadásainak összegyűjtöt...

 

1 990 Ft - 9 490 Ft

Popper Péter: Praxis - avagy angyalok a tű fokán antikvár
antikvár

Praxis - avagy angyalok a tű fokán

Saxum Kiadó, 2007

Vallomás a lelki gyógyító ritka diadaláról és gyakori bukásáról Popper Péter könyve a gyógyításba vetett remények és csalódások, sikerek ...

 

1 500 Ft - 3 690 Ft

Lux Elvira; Popper Péter; Mohás Lívia: Empátia - Az emberi kapcsolatok érzékenysége antikvár
antikvár

Empátia - Az emberi kapcsolatok érzékenysége

Saxum Kiadó, 2009

Az ember társas lény, emiatt életünk szinte minden percét átszövi a másikkal való érintkezés. Súrlódások, feszültségek bármikor előadódha...

 

1 500 Ft - 2 180 Ft

Szántó Erika; Popper Péter: Ember díszletek nélkül antikvár
antikvár

Ember díszletek nélkül

2000

Mindnyájan díszletek között éljük le az életünket. Személyiségünk nem rajzolható meg az állandóan változó hátterek körvonalai nélkül. A f...

 

940 Ft - 2 000 Ft

Popper Péter: Részemről mondjunk mancsot! antikvár
antikvár

Részemről mondjunk mancsot!

Saxum Kiadó, 2004

Vallomás a négylábúakról akik nélkül elviselhetetlenül nehéz lenne az élet. "Köszöntünk kéz a kézben, részemről mondjunk mancsot" - így k...

 

990 Ft - 1 900 Ft

C. Molnár Emma dr.; Mester Dóra Djamila; Popper Péter; Bácskai Júlia: Szeretők  antikvár
antikvár

Szeretők

Jaffa Kiadó

Felmérések szerint a tartós kapcsolatban élő nők és férfiak közel 50%-ának volt már szeretője. A házasságok fele válással végződik, amine...

 

940 Ft - 11 175 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára