Popper Péter szerző

Popper Péter

Pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár. Kutatási területei a pszichoterápia, társadalmi beilleszkedési zavarok, valláspszichológia voltak. Felsőfokú tanulmányait Budapesten folytatta az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és Moszkvában, a Lenin Intézetben. 1992-1994 között az izraeli Bar Ilan Egyetem vendégprofesszora volt, hazaérkezve 1994-1996 között Horn Gyula miniszterelnök személyes tanácsadója lett. Szabad idejében mindig szívesen foglalkozott szépirodalommal, maga is írt színdarabokat, amelyek közül hármat be is mutattak a nyolcvanas években: Színes pokol (1985),Útvesztő (1987), Kék balett (1988). Hosszú betegség után, 2010. április 16-án elhunyt, 20-án a Budapesti Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra

Popper Péter művei

Marton Frigyes; Popper Péter: Gázláng - Lágerfoglyok írásai könyv
könyv

Gázláng - Lágerfoglyok írásai

Saxum Kiadó, 2003

Marton Frigyes évtizedeken át gyűjtötte a munkaszolgálatos táborokban és a lágerekben keletkezett verseket, prózai írásokat, drámákat, ra...

 

Előjegyezhető

Szántó Erika; Popper Péter: Ember díszletek nélkül könyv
könyv

Ember díszletek nélkül - Popper Péter tanulmányával

Saxum Kiadó, 2000

Mindnyájan díszletek között éljük le az életünket. Személyiségünk nem rajzolható meg az állandóan változó hátterek körvonalai nélkül. A f...

 

Előjegyezhető

Dr. Horváth Zoltán; Baktay Zelka; Csányi Vilmos; Popper Péter: Az önmagát kereső ember könyv
könyv

Az önmagát kereső ember - Bűntudat és feloldozás

Saxum Kiadó, 2007

Ha valaki egyszer feltenné a kérdést mi a legnagyobb lelki teher az emberen, némi bizpnytalansággal talán azt lehetne felelni, hogy az el...

Online ár:

1 406 Ft

Eredeti ár: 1 480 Ft

Popper Péter: A rejtőzködő lélek keresése könyv
könyv

A rejtőzködő lélek keresése - Pszichológiai írások

Saxum Kiadó, 2012

Az Ingovány – melynek alcímét választottuk címadónak– a szerző megjegyzése szerint „a pálya végén bandukoló pszichológus egyetemi tanár k...

Online ár:

3 555 Ft

Eredeti ár: 3 950 Ft

Tari Annamária; Popper Péter; Lux Elvira; Dr. Ranschburg Jenő: Öröm, fájdalom, tabu - Boldogság és keserűség a szexben könyv
könyv

Öröm, fájdalom, tabu - Boldogság és keserűség a szexben - Boldogság és keserűség a szexben

Saxum Kiadó, 2006

A Mesterkurzus legújabb kötetének szerzői felteszik a kérdést: a magányos, szeretetre éhes embernek miért a legegyszerűbb, ha erotikus tá...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Válság és megújulás könyv
könyv

Válság és megújulás - Siva nevető tánca

Saxum Kiadó, 2009

Popper Péter e kötetében a különböző kultúrkörökben - leginkább a magyarban - megjelenő társadalmi és magánéleti krízisek okait kutatja. ...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: A széthasadt kárpit - Írások a hitről és a vallásról könyv
könyv

A széthasadt kárpit - Írások a hitről és a vallásról - Írások a hitről és a vallásról

Saxum Kiadó, 2007

A kötet a pszichológus-író valláslélektani tanulmányait tartalmazza. Sem téríteni, sem tagadni nem akar, szeretne együtt töprengeni az ol...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Részemről mondjunk mancsot! könyv
könyv

Részemről mondjunk mancsot!

Saxum Kiadó, 2004

Vallomás a négylábúakról akik nélkül elviselhetetlenül nehéz lenne az élet. "Köszöntünk kéz a kézben, részemről mondjunk mancsot" - így k...

 

Előjegyezhető

C. Molnár Emma dr.; Mester Dóra Djamila; Popper Péter; Bácskai Júlia: Szeretők könyv
könyv

Szeretők - A titkos viszonyok lélektana

Jaffa Kiadó, 2011

Felmérések szerint a tartós kapcsolatban élő nők és férfiak közel 50%-ának volt már szeretője. A házasságok fele válással végződik, amine...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Az Írás - Az ószövetség - Az újszövetség könyv
könyv

Az Írás - Az ószövetség - Az újszövetség - Az Ószövetség - Az Újszövetség

Saxum Kiadó, 2011

Popper Péter a világtörténelem legnagyobb szellemi forradalmának a kereszténységet tartja. Szerinte a zsidóság története úgy is felfoghat...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Praxis - avagy angyalok a tű fokán könyv
könyv

Praxis - avagy angyalok a tű fokán

Saxum Kiadó, 2012

Vallomás a lelki gyógyító ritka diadaláról és gyakori bukásáról Popper Péter könyve a gyógyításba vetett remények és csalódások, sikerek ...

 

Előjegyezhető

Kalo Jenő; Popper Péter; Paulinyi Tamás: Vezetnek vagy megvezetnek? - Mesterek, tanítók, lelki vezetők ma könyv
könyv

Vezetnek vagy megvezetnek? - Mesterek, tanítók, lelki vezetők ma - Mesterek, tanítók, lelki vezetők ma

Saxum Kiadó, 2007

Ez a könyv a méltó vezetőről szól, aki lelke mélyén úgy érzi, hogy hatalma a sorstól ered, és arról félrevezetőről, aki abban bízik, hogy...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Kizökkent az idő könyv
könyv

Kizökkent az idő

Saxum Kiadó, 2006

A legkedvesebb regények (Ők én vagyok) és a versek (Kinyílt az Ég?) után a kedvelt pszichológus drámákról és a drámai hatásról ír.

Online ár:

2 356 Ft

Eredeti ár: 2 480 Ft

Rihmer Zoltán; Popper Péter; Tringer László: Rosszkedv, szomorúság, depresszió könyv
könyv

Rosszkedv, szomorúság, depresszió

Sziget Könyvkiadó, 2004

A "Mesterkurzus" eddigi három összejövetelén igyekezett hűséges maradni rangos címéhez. Meggyőződésünk, hogy kurzusunk szereplői nem tart...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Az önmagába térő ösvény könyv
könyv

Az önmagába térő ösvény

Saxum Kiadó, 2012

Érdemes-e végigmenni az önmagába visszatérő ösvényen? Hiszen ugyan oda érkezünk, ahonnét elindultunk. Mégis útközben sok minden történhet...

Online ár:

2 090 Ft

Eredeti ár: 2 200 Ft

Popper Péter: Kiadatlan írások könyv
könyv

Kiadatlan írások

Saxum Kiadó, 2011

Jó reggelt, Földlakó! Keresztutak (filmnovella) A fájdalom érzékelése Leszek, aki leszek? Áldás vagy átok A keleti ember szíve Szab...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: A kő, a víz és a kutya könyv
könyv

A kő, a víz és a kutya - Önarckép egy portréfilm alapján - DVD melléklettel

Saxum Kiadó, 2011

Egy XX. századi reneszánsz ember, Popper Péter azokat a kérdéseket veti fel a filmben, amelyekkel MI is naponta szembenézünk. Kik vagyu...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: A meghívott szenvedély könyv
könyv

A meghívott szenvedély - Férfiak és nők titkai nyomában

Saxum Kiadó, 2011

Popper Péter új könyve a szerelemről, az erotikáról és a szexualitásról szól. Nyiltan beszél a kényes kérdésekről, az önkielégítésről, a ...

Online ár:

1 406 Ft

Eredeti ár: 1 480 Ft

Popper Péter: Párkapcsolat körkép - CD Melléklettel könyv
könyv

Párkapcsolat körkép - CD Melléklettel

Saxum Kiadó, 2012

A népszerű szerző párkapcsolatokról, azok veszélyeiről, konfliktushelyzeteiről szóló, kötetben eddig nem közölt előadásainak összegyűjtöt...

Online ár:

3 040 Ft

Eredeti ár: 3 200 Ft

Popper Péter: Az élet sója könyv
könyv

Az élet sója - Gondolatok a zsidó vallásról és a zsidóságról

Saxum Kiadó, 2011

"Mióta a zsidóság létezik, volt, van és lesz zsidókérdés. Ma Közép-Európában, Kelet-Európában a zsidóprobléma újra kimondhatóvá vált, még...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: 666 - A sátán a XXI. században könyv
könyv

666 - A sátán a XXI. században

Saxum Kiadó, 2012

Félsz az ördögtől? Nos, akár félsz, akár nem, akár hiszel benne, akár nem, tapasztalnod kell, hogy a világban gonosz erők is működnek. Ez...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Kinyílt az Ég? - Profán verseskönyv könyv
könyv

Kinyílt az Ég? - Profán verseskönyv - Profán verseskönyv

Saxum Kiadó, 2005

A kötet folytatása az Ők - én vagyok című vallomásnak, de ebben a szerző nem regényekről, hanem legkedvesebb verseiről és költőiről ír. 2...

Online ár:

2 480 Ft

Stenger Gy.; Popper Péter; Dr. Bagdy Emőke; Daubner Béla: A tudattalan ösvényein - Életünk rejtett mozgatói könyv
könyv

A tudattalan ösvényein - Életünk rejtett mozgatói - Életünk rejtett mozgatói

Jaffa Kiadó, 2011

Az ember hosszú évezredek óta próbál valami használható magyarázatot találni arra, hogy saját cselekedeteinek egy jelentős részét miért n...

Online ár:

1 692 Ft

Eredeti ár: 1 990 Ft

Mérő László; Hajduska Mariann; Popper Péter; Lukács B.: Krízishelyzetben könyv
könyv

Krízishelyzetben - A válság mint esély

Jaffa Kiadó, 2013

A modern korban a technika ugrásszerű fejlődése a kontroll illúzióját is megteremtette a civilizált ember számára. A fejlett eszközök, az...

 

Előjegyezhető

Dr. Csernus Imre; A. J. Christian; Popper Péter; Almási Kitti: Miért vagyunk boldogtalanok? könyv
könyv

Miért vagyunk boldogtalanok? - Nők, férfiak, párkapcsolatok

Jaffa Kiadó, 2011

Vajon miért voltak tartósabbak a régi érdekházasságok, mint napjaink kölcsönös szerelmen alapuló frigyei? Miért nem talál magának társat ...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Felnőttnek lenni könyv
könyv

Felnőttnek lenni - A "LÉTEZŐ" ÉS A "KÉSZÜLŐ" EMBER

Saxum Kiadó, 2012

Mindenki igazán felnőtt-e, aki testileg nagyra nőtt, sok évet tudhat maga mögött és állampolgári jogai vannak? Hátha csak egy felnőtt mér...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Sárkányok barlangja könyv
könyv

Sárkányok barlangja - KÖNYV EGY NEM LÉTEZŐ EMBER GONDOLATAIRÓL AZ ABSZURD VILÁGBAN - VAGYIS RÓLAD ÉS RÓLAM

Saxum Kiadó, 2010

A kedvelt szerző új könyvében merőben más, tőle nem megszokott stílussal és tartalommal lepi meg olvasóit. Az Izashannak nevezett nyugtal...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Pilátus testamentuma könyv
könyv

Pilátus testamentuma

Saxum Kiadó, 2007

A regény egy latin műveltségű római katonatiszt szemszögéből mondja el a golgotai eseményeket. A tisztet, Pontius Pilátust, Judea helytar...

 

Előjegyezhető

Popper Péter; Baktay Zelka; Baktay Miklós; Ranschburg Jenő: Szegény nők, szegény férfiak könyv
könyv

Szegény nők, szegény férfiak

Saxum Kiadó, 2012

"Vajon él-e valahol a világban a nekünk való igazi - nő, vagy férfi -, akit meg kellene találnunk? Talán sehol nincsen számunkra "teljese...

 

Előjegyezhető

C. Molnár Emma dr.; Mester Dóra Djamila; Popper Péter; Bácskai Júlia: Szeretők könyv
könyv

Szeretők - A titkos viszonyok lélektana

Jaffa Kiadó, 2009

Felmérések szerint a tartós kapcsolatban élő nők és férfiak közel 50%-ának volt már szeretője. A házasságok fele válással végződik, amine...

Online ár:

1 791 Ft

Eredeti ár: 1 990 Ft

Popper Péter; Váradi Tibor; Dr. Horváth Zoltán: A megbetegítő lélek - Civilizációs betegségek könyv
könyv

A megbetegítő lélek - Civilizációs betegségek - Civilizációs betegségek

Saxum Kiadó, 2006

Az élet egyik alapkérdése: kivel vagy elszámolásban? Istennel, a sorssal, őseiddel, önmagaddal? E könyv szerzői az emberi méltóság megőrz...

 

Előjegyezhető

Daubner Béla; Popper Péter; Dr. Bagdy Emőke: Öröm, harmónia, boldogság könyv
könyv

Öröm, harmónia, boldogság

Saxum Kiadó, 2005

Öröm, harmónia, boldogság - a "mesterek" valóban birtokában vannak a nagy titoknak, amiből ezek a csodálatos életérzések kisarjadnak? Vag...

 

Előjegyezhető

Balog Béla; Dúl Antal; Popper Péter: Önismeret, emberismeret, világismeret könyv
könyv

Önismeret, emberismeret, világismeret - Mesterkurzus

Saxum Kiadó, 2004

A "Mesterkurzus" harmadik kötetének témái: ÖNISMERET, EMBERISMERET, VILÁGISMERET. Valljuk be, mindenki kíváncsi sajátmagára. ki vagyok én...

 

Előjegyezhető

Lux Elvira; Popper Péter; Haraszti L.: Magány és társ - Féltékenység és hűség könyv
könyv

Magány és társ - Féltékenység és hűség - Mesterkurzus

Saxum Kiadó, 2005

A "Mesterkurzus" eddigi összejövetelein igyekezett hűséges maradni rangos címéhez. Meggyőződésünk, hogy kurzusunk szereplői nem tartják m...

 

Előjegyezhető

Mohás Lívia; Dr. Csernus Imre; Popper Péter: Egészséges egyén - beteg társadalom könyv
könyv

Egészséges egyén - beteg társadalom - A hamis illúziók biztonsága

Saxum Kiadó, 2006

Mesterkurzus e kötetében a szerzők arról értekeznek, hogy szerintük milyen a lelkileg egészséges ember, és kit tarthatunk betegnek. Ennél...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Az Írás - Az Ószövetség - A Teremtés Könyvétől Malakiás prófétáig könyv
könyv

Az Írás - Az Ószövetség - A Teremtés Könyvétől Malakiás prófétáig - Az Ószövetség - A Teremtés Könyvétől Malakiás prófétáig

Saxum Kiadó, 2004

A szerző hűségesen követve a Bibliában leírt legfontosabb eseményeket és történeteket érdekesen és olvasmányosan ismerteti az Ószövetség ...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Tűnődések napról napra könyv
könyv

Tűnődések napról napra

Saxum Kiadó, 2010

A kiadó kedvelt sorozata a Tanácsok az év 365 napjára, - ezúttal Popper Péter tucatnyi könyvéből, előadásából válogattunk emlékezetes, fo...

 

Előjegyezhető

Lux Elvira; Popper Péter; Mohás Lívia: Empátia - Az emberi kapcsolatok érzékenysége könyv
könyv

Empátia - Az emberi kapcsolatok érzékenysége - Az emberi kapcsolatok érzékenysége

Saxum Kiadó, 2009

Az ember társas lény, emiatt életünk szinte minden percét átszövi a másikkal való érintkezés. Súrlódások, feszültségek bármikor előadódha...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: A belső utak könyve könyv
könyv

A belső utak könyve

Saxum Kiadó, 2012

A szerző indiai útja során tanulmányozta az ősi gyógymódokat, a jógát, a sok évezredes életbölcseletet. Azt tapasztalta, hogy a hinduizmu...

 

Előjegyezhető

Persányi Miklós; Popper Péter; Csányi Vilmos: Egymásra nézve könyv
könyv

Egymásra nézve - Társaink a tengerimalacoktól a csimpánzokig

Saxum Kiadó, 2010

Kötetünket azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik szeretettel és érdeklődéssel fordulnak a négylábúak felé - hiszen egy kutya barátsága é...

 

Előjegyezhető

Stenger Gy.; Popper Péter; Dr. Bagdy Emőke; Daubner Béla: A tudattalan ösvényein - Életünk rejtett mozgatói könyv
könyv

A tudattalan ösvényein - Életünk rejtett mozgatói - Életünk rejtett mozgatói

Jaffa Kiadó, 2010

Az ember hosszú évezredek óta próbál valami használható magyarázatot találni arra, hogy saját cselekedeteinek egy jelentős részét miért n...

Online ár:

1 692 Ft

Eredeti ár: 1 990 Ft

Domján László; Popper Péter; Váradi Tibor: Félelem, hit, gyógyulás könyv
könyv

Félelem, hit, gyógyulás

Saxum Kiadó, 2005

A modern lélektan felismerte, hogy a félelem nemcsak menekülés valami elől, hanem hívása is! Félek valamilyen betegségtől - megnő az esél...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Várj, amíg eljön az órád könyv
könyv

Várj, amíg eljön az órád - Rekviem Indiáért

Saxum Kiadó, 2014

India szelleme tízéves koromban érintett meg. Azóta vágytam arra, hogy odajussak. Úgy éreztem, dolgom van Indiában. És mint minden igazán...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Lelkek és göröngyök könyv
könyv

Lelkek és göröngyök - Jól láttuk egymást? Pszichológiai írások

Saxum Kiadó, 2005

Évtizedek pszichológiai munkásságának leszűrt eredményeiről szóló gyűjteményes kötetet tart kezében az Olvasó. A szerző, Popper Péter egy...

 

Előjegyezhető

Vekerdy Tamás; Dr. Ranschburg Jenő; Popper Péter; Herskovits: Jövőnk titka: a gyerek... könyv
könyv

Jövőnk titka: a gyerek...

Saxum Kiadó, 2012

"Ki tudja, mi lesz belőle?" A szülők reménye, szorongása, néha titkoltan, néha kimondva... A nevelés részben megtanulható. De az anyai és...

 

Előjegyezhető

Tari Annamária; Baktay Miklós; Popper Péter; Zsolt Péter: Pénz, karrier, csillogás? - Mesterkurzus könyv
könyv

Pénz, karrier, csillogás? - Mesterkurzus - A siker kényszere és lehetőségei

Jaffa Kiadó, 2009

Pénz, karrier, csillogás… A fogyasztói társadalom mágikus értékei, melyek megszerzésért sokszor minden egyebet képesek vagyunk feladni: s...

 

Előjegyezhető

Dr. Szondy Máté, Popper Péter, Balogh Béla, Paulinyi Tamás: A boldogság nyomában könyv
könyv

A boldogság nyomában - Utak és tévutak

Jaffa Kiadó, 2009

Sokan egy életet töltenek el azzal, hogy módszeresen készülnek a boldogságra, mégsem érik el soha, mert mindig a megfelelő körülményekre ...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Színes pokol könyv
könyv

Színes pokol

Saxum Kiadó, 2000

Könyv a színészről, a színészetről, a színész és a "civil" szerelméről, a színházról mint pszichológiai műhelyről, a komédiásról és a var...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Érteni és elengedni - CD melléklettel könyv
könyv

Érteni és elengedni - CD melléklettel - Felnőtté válásunk, lelki egészségünk

Saxum Kiadó, 2015

Sorozatunk Popper Péter gondolatait próbálja egy-egy téma köré csoportosítani. Ez a kötet a felnőtté válásról, gyerekkori agresszióról ...

 

Előjegyezhető

Feldmár András; Popper Péter; Dr. Ranschburg Jenő: Végzet, sors, szabad akarat könyv
könyv

Végzet, sors, szabad akarat

Saxum Kiadó, 2004

A "Mesterkurzus" eddig három összejövetelén igyekezett hűséges maradni rangos címéhez. Meggyőződésünk, hogy kurzusunk szereplői nem tartj...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Részemről mondjunk mancsot! könyv
könyv

Részemről mondjunk mancsot!

Saxum Kiadó, 2005

Vallomás a négylábúakról akik nélkül elviselhetetlenül nehéz lenne az élet. "Köszöntünk kéz a kézben, részemről mondjunk mancsot" - így k...

 

Előjegyezhető

Kígyós Éva; Kalo Jenő; Popper Péter: Önként vállalt vakság - Menekülés a hétköznapokba könyv
könyv

Önként vállalt vakság - Menekülés a hétköznapokba - Menekülés a hétköznapokba

Sziget Könyvkiadó, 2006

Ős szövegekben gyakran előfordul ez a mondat: "Akinek szeme van a látásra..." Vagyis az emberi lélekben néha olyan erősek az elhárító mec...

 

Előjegyezhető

Wéber P.; Sári László; Popper Péter; Baktay Miklós: Kényszerek fogságában - A panaszkodó ember könyv
könyv

Kényszerek fogságában - A panaszkodó ember - A panaszkodó ember

Saxum Kiadó, 2006

A könyv a lelki kényszerek kérdéséhez nyúl hozzá, az ember belső szabadságának a határait vizsgálja. Kérdésfeltevése, hogy gondolkodása, ...

 

Előjegyezhető

Popper Péter; Kígyós Éva; Csepeli György: Magára hagyott generációk - Fiatalok és öregek a XXI. században könyv
könyv

Magára hagyott generációk - Fiatalok és öregek a XXI. században - Fiatalok és öregek a XXI. században

Saxum Kiadó, 2006

Vajon lehet-e egy nemzedéket magára hagyni? S ki hagyja magára? Az égiek? Az elhalványuló hagyomány? A megelőző nemzedékek? A gyorsan vál...

 

Előjegyezhető

Balogh Béla; Popper Péter: Mit tehetünk magunkért? - Az ember belső lehetőségei könyv
könyv

Mit tehetünk magunkért? - Az ember belső lehetőségei - Az ember belső lehetőségei

Saxum Kiadó, 2006

"Kutyaharapást szőrével" - tartja a népi bölcsesség. Milyen módon jut be az ember tudatába egy-egy életrontó információ? Úgy, hogy sokszo...

 

Előjegyezhető

Popper Péter: Egy illúzió halála könyv
könyv

Egy illúzió halála

Saxum Kiadó, 2011

Ez a könyv kérdez és újra kérdez. Hogyan lett a műveltségből informáltság? Mi a különbség a fehér és az európai ember között? Miért tör f...

Online ár:

2 108 Ft

Eredeti ár: 2 480 Ft

Popper Péter; Dr. Bagdy Emőke; Kalo Jenő; Dr. Ranschburg Jenő: A család: harcmező és békesziget könyv
könyv

A család: harcmező és békesziget

Saxum Kiadó, 2007

A tudomány mindig szemügyre vesz jelenségeket, kutat, hogy felelni tudjon arra a kérdésre: Miért? Ez hajtja e kötet szerzőit is. Vajon ...

 

Előjegyezhető

Fiáth Titanilla; Réz András; Popper Péter; Heller: Hová tűnt a nyugalom? - Félelem, szorongás, pánik könyv
könyv

Hová tűnt a nyugalom? - Félelem, szorongás, pánik - Mesterkurzus 27.

Saxum Kiadó, 2008

"Nincs élet félelem nélkül. Vannak ugyanis igazi veszélyek, amelyektől a félelem megvéd minket. ÉLni segít. S vannak irreális félelmek is...

 

Előjegyezhető

Popper Péter; A. J. Christian; Mérő László; Sas István: Hazugság, önámítás, érdek könyv
könyv

Hazugság, önámítás, érdek - Mesterkurzus 26.

Saxum Kiadó, 2008

Nem szívesen beszélünk, gondolkodunk rossz dolgokról, ezért aztán felkészületlenek, védtelenek vagyunk velük szemben. Menekülünk előlük, ...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára