Michel Houellebecq szerző

Michel Houellebecq

Houellebecq 1958-ban született. 1980-ban agrármérnök diplomát szerzett, de szakmájában nem tudott elhelyezkedni. Munkanélküliként, depresszióval küzdve keresett állást. Összeismerkedett egy francia irodalmi lap, a Nouvelle Revue de Paris főszerkesztőjével, akivel 1992-ben közösen adták ki első verseskötetét, La poursuite du bonheur (A boldogság keresése) címmel. Igazi elismertséget első regényével szerzett, amely 1994-ben, Extension du domaine de la lutte címmel látott napvilágot. Egy újabb verseskötet után, 1998-ban jelent meg Elemi részecskék című regénye, amely kiadása óta 25 nyelven jelent meg. Houellebecq 2001-ben közreadott, a távol-keleti szexturizmust leleplező regénye, A csúcson, hatalmas botrányt kavart. A szerzőre az iszlám fundamentalisták halálos ítéletet mondtak ki. Houellebecq közben újra megtalálta a boldogságot, újranősült, és az írás mellett még zenél is, rock- és dzsessz-zenészek kíséretében saját maga adja elő szövegeit. Michel Houellebecq részletes életrajza itt olvasható!

Michel Houellebecq művei - 2. oldal

Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése antikvár
antikvár

A harcmező kiterjesztése

Magvető Könyvkiadó, 2016

A regény hőse igazi Houellebecq-figura: antihős, akinek ezúttal a nevét se tudjuk. Magányos kívülálló, aki okosan és kegyetlenül lát rá a...

 

9 890 Ft - 19 990 Ft

Houellebecq, Michel: Serotonin idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Serotonin

DuMont Buchverlag, 2019

Als der 46-jährige Protagonist von SEROTONIN, dem neuen Roman des Goncourt-Preisträgers Michel Houellebecq, Bilanz zieht, beschließt er, ...

Online ár:

9 932 Ft

Eredeti ár: 10 454 Ft

Houellebecq, Michel: Die Hörspiel-Box idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Die Hörspiel-Box - Hörspiele mit Sylvester Groth, Jürgen Tarrach, Blixa Bargeld u.v.a. (7 CDs)

Der Audio Verlag, 2019

Frustriert, sexbesessen und liebesunfähig irren Houellebecqs Figuren orientierungslos durch die westliche Konsumgesellschaft - beharrlich...

Online ár:

10 283 Ft

Eredeti ár: 10 824 Ft

Houellebecq, Michel: Vernichten idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Vernichten - Roman

DuMont Buchverlag, 2022

Kurz vor den französischen Präsidentschaftswahlen 2027 taucht im Netz ein Video auf, das die Hinrichtung des möglichen Kandidaten Bruno J...

Online ár:

11 629 Ft

Eredeti ár: 12 241 Ft

Houellebecq, Michel: Suche nach Glück. Der Sinn des Kampfes. Wiedergeburt idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Suche nach Glück. Der Sinn des Kampfes. Wiedergeburt - " Ist das daneben? Ist das großartig? Houellebecqs Poesie ist jenseits von Gut und Böse."

DuMont Buchverlag, 2006

Die Kassette "Gesammelte Gedichte" versammelt zum ersten Mal alle veröffentlichten Gedichte Michel Houellebecqs in deutscher Übersetzung....

Online ár:

12 436 Ft

Eredeti ár: 13 090 Ft

Houellebecq, Michel: Karte und Gebiet idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Karte und Gebiet - Graphic Novel

DuMont Buchverlag, 2023

Michel Houellebecqs großer Gesellschaftsroman über die Kunst, das Geld, die Arbeit, die Liebe zu den Frauen, über die Väter und den Tod -...

Online ár:

13 380 Ft

Eredeti ár: 14 084 Ft

Houellebecq, Michel: anéantir idegen
idegen
Houellebecq, Michel

anéantir - Roman

Flammarion, 2022

Online ár:

16 355 Ft

Eredeti ár: 17 215 Ft

Jonathan Swift; Michel Houellebecq: Vintage Satire idegen
idegen

Vintage Satire - Gulliver's Travels - Atomised

Vintage Books, 2007

"Vintage Satire" is a limited edition gift pack which consists of beautifully designed separate volumes of "Gulliver's Travels" by Jonath...

Online ár:

2 712 Ft

Eredeti ár: 3 190 Ft

Michel Houellebecq: Lanzarote könyv
könyv

Lanzarote

Magvető Könyvkiadó, 2013

"Nyaralni muszáj" - akkor is, ha az ember nem tartozik a gazdagok közé, és így eleve nem juthat el a legvonzóbb helyekre; és akkor is, ha...

 

Előjegyezhető

Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése könyv
könyv

A harcmező kiterjesztése

Magvető Könyvkiadó, 2016

A regény hőse igazi Houellebecq-figura: antihős, akinek ezúttal a nevét se tudjuk. Magányos kívülálló, aki okosan és kegyetlenül lát rá a...

 

Előjegyezhető

Michel Houellebecq: Behódolás könyv
könyv

Behódolás

Magvető Könyvkiadó, 2020

2022 közel van-e hozzánk vagy távol van még tőlünk? Michel Houellebecq legújabb regénye mindenesetre közel hozza a lehetséges jövőt. A Be...

 

Előjegyezhető

Michel Houellebecq: A csúcson könyv
könyv

A csúcson

Magvető Könyvkiadó, 2017

A szerző a könyvvel és nyilatkozataival magára haragította az iszlám világot. A csúcson már megjelenése előtt nagy vihart kavart Franciao...

 

Előjegyezhető

Michel Houellebecq: Elemi részecskék könyv
könyv

Elemi részecskék

Magvető Könyvkiadó, 2016

"A sátrában elnyúlva Michel a hajnalt várta. Az éjszaka vége felé vad vihar tört ki, és csodálkozva állapította meg, hogy fél. Később az ...

 

Előjegyezhető

Michel Houellebecq: A térkép és a táj könyv
könyv

A térkép és a táj

Magvető Könyvkiadó, 2016

A nagy sikerű Elemi részecskék szerzőjének új regénye a művészet, a pénz és az elérhetetlen szeretet meséje. A regény Jed Martin, a Franc...

 

Előjegyezhető

Michel Houellebecq, Bernard-Henri Lévy: Közellenségek könyv
könyv

Közellenségek

Magvető Könyvkiadó, 2019

Franciaország kedvenc botrányhősei, Michel Houellebecq író és Bernard-Henri Lévy filozófus 2008. januártól júliusig leveleztek egymással....

 

Előjegyezhető

Houellebecq, Michel: Annihilation idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Annihilation

Pan Macmillan, 2024

It is 2027. France is in a state of economic decline and moral decay. Unemployment, rural poverty and income inequality have reached unpr...

 

Előjegyezhető

Houellebecq, Michel: Annihilation idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Annihilation

Pan Macmillan, 2024

A number one bestseller in France, Germany and Italy, the masterpiece from the acclaimed author of Atomised and Submission.

 

Előjegyezhető

Michel Houellebecq: Extension Du Domaine De La Lutte idegen
idegen

Extension Du Domaine De La Lutte

Ville de banlieue, chambre anonyme, petit travail, salaire correct, peu d'intéręt, pas d'amis, de vagues relations. Aucune envie, plus de...

 

Előjegyezhető

Michel Houellebecq: Elementarteilchen (Elemi részecskék német nyelven) idegen
idegen

Elementarteilchen (Elemi részecskék német nyelven)

Elementarteilchen ist der unmoralische Roman eines großen Moralisten: Michel Houellebecq berichtet in präziser Sprache und mit minuziöser...

 

Előjegyezhető

Michel Houellebecq: Sérotonine idegen
idegen

Sérotonine

« Mes croyances sont limitées, mais elles sont violentes. Je crois à la possibilité du royaume restreint. Je crois à l'amour » écrivait r...

 

Előjegyezhető

Michel Houellebecq: La carte et le territoire könyv
könyv

La carte et le territoire

La carte et le territoire Si Jed Martin, le personnage principal de ce roman, devait vous en raconter l'histoire, il commencerait par vou...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára