Michel Houellebecq szerző

Michel Houellebecq

Houellebecq 1958-ban született. 1980-ban agrármérnök diplomát szerzett, de szakmájában nem tudott elhelyezkedni. Munkanélküliként, depresszióval küzdve keresett állást. Összeismerkedett egy francia irodalmi lap, a Nouvelle Revue de Paris főszerkesztőjével, akivel 1992-ben közösen adták ki első verseskötetét, La poursuite du bonheur (A boldogság keresése) címmel. Igazi elismertséget első regényével szerzett, amely 1994-ben, Extension du domaine de la lutte címmel látott napvilágot. Egy újabb verseskötet után, 1998-ban jelent meg Elemi részecskék című regénye, amely kiadása óta 25 nyelven jelent meg. Houellebecq 2001-ben közreadott, a távol-keleti szexturizmust leleplező regénye, A csúcson, hatalmas botrányt kavart. A szerzőre az iszlám fundamentalisták halálos ítéletet mondtak ki. Houellebecq közben újra megtalálta a boldogságot, újranősült, és az írás mellett még zenél is, rock- és dzsessz-zenészek kíséretében saját maga adja elő szövegeit. Michel Houellebecq részletes életrajza itt olvasható!

Michel Houellebecq művei

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
  • Michel Houellebecq: Elemi részecskék könyv
    könyv

    Elemi részecskék

    Magvető Könyvkiadó, 2016

    "A sátrában elnyúlva Michel a hajnalt várta. Az éjszaka vége felé vad vihar tört ki, és csodálkozva állapította meg, hogy fél. Később az ...

     

    Előjegyezhető

  • Michel Houellebecq: A térkép és a táj könyv
    könyv

    A térkép és a táj

    Magvető Könyvkiadó, 2016

    A nagy sikerű Elemi részecskék szerzőjének új regénye a művészet, a pénz és az elérhetetlen szeretet meséje. A regény Jed Martin, a Franc...

     

    Előjegyezhető

  • Michel Houellebecq: Szerotonin könyv
    könyv

    Szerotonin

    Magvető Könyvkiadó, 2019

    Michel Houellebecq új regényének főhőse, a súlyosan depressziós középkorú agronómus, Florent-Claude Labrouste egy olyan gyógyszeren él, a...

    Online ár:

    3 655 Ft

    Eredeti ár: 4 299 Ft

  • Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége könyv
    könyv

    Egy sziget lehetősége

    Magvető Könyvkiadó, 2021

    Új regénnyel jelentkezik a nagy sikerű A csúcson és az Elemi részecskék szerzője. A mű apokaliptikus képpel indul: 4000 körül járunk, a v...

    Online ár:

    3 995 Ft

    Eredeti ár: 4 699 Ft

  • Michel Houellebecq: A csúcson könyv
    könyv

    A csúcson

    Magvető Könyvkiadó, 2017

    A szerző a könyvvel és nyilatkozataival magára haragította az iszlám világot. A csúcson már megjelenése előtt nagy vihart kavart Franciao...

     

    Előjegyezhető

  • Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése könyv
    könyv

    A harcmező kiterjesztése

    Magvető Könyvkiadó, 2016

    A regény hőse igazi Houellebecq-figura: antihős, akinek ezúttal a nevét se tudjuk. Magányos kívülálló, aki okosan és kegyetlenül lát rá a...

     

    Előjegyezhető

  • Michel Houellebecq, Lévy, Bernard-henri: Közellenségek könyv
    könyv

    Közellenségek

    Magvető Könyvkiadó, 2019

    Franciaország kedvenc botrányhősei, Michel Houellebecq író és Bernard-Henri Lévy filozófus 2008. januártól júliusig leveleztek egymással....

     

    Előjegyezhető

  • Michel Houellebecq: Intervenciók 2020 könyv
    könyv

    Intervenciók 2020

    Magvető Könyvkiadó, 2021

    Ez a kötet a magyar olvasó számára eddig regényíróként ismert Michel Houellebecq esszéinek, publicisztikai írásainak és interjúinak a gyű...

    Online ár:

    3 995 Ft

    Eredeti ár: 4 699 Ft

  • Michel Houellebecq: Szerotonin e-Könyv
    e-Könyv

    Szerotonin

    Magvető, 2019

    Michel Houellebecq új regényének főhőse, a súlyosan depressziós középkorú agronómus, Florent-Claude Labrouste egy olyan gyógyszeren él, a...

    Online ár:

    2 999 Ft

  • Michel Houellebecq: Behódolás könyv
    könyv

    Behódolás

    Magvető Könyvkiadó, 2024

    2022 közel van-e hozzánk vagy távol van még tőlünk? Michel Houellebecq legújabb regénye mindenesetre közel hozza a lehetséges jövőt. A Be...

    Online ár:

    5 950 Ft

    Eredeti ár: 6 999 Ft

  • Michel Houellebecq: Lanzarote e-Könyv
    e-Könyv

    Lanzarote

    Magvető, 2013

    Az ember akkor is elmegy nyaralni, ha nem tartozik a gazdagok közé, és így eleve nem juthat el a legvonzóbb helyekre; és akkor is, ha ked...

    Online ár:

    1 899 Ft

  • Michel Houellebecq: Megsemmisülni e-Könyv
    e-Könyv

    Megsemmisülni

    Magvető, 2023

    Michel Houellebecq új könyve terjedelmét és vállalását tekintve is nagyregény. A kortárs nyugati létezés egyik legnagyobb kritikusa ...

    Online ár:

    5 599 Ft

  • Michel Houellebecq: Megsemmisülni könyv
    könyv

    Megsemmisülni

    Magvető Könyvkiadó, 2024

    Michel Houellebecq új könyve terjedelmét és vállalását tekintve is nagyregény. A kortárs nyugati létezés egyik legnagyobb kritikusa a Meg...

    Online ár:

    6 800 Ft

    Eredeti ár: 7 999 Ft

  • Michel Houellebecq: Lanzarote könyv
    könyv

    Lanzarote

    Magvető Könyvkiadó, 2013

    "Nyaralni muszáj" - akkor is, ha az ember nem tartozik a gazdagok közé, és így eleve nem juthat el a legvonzóbb helyekre; és akkor is, ha...

     

    Előjegyezhető

  • Michel Houellebecq: Behódolás e-Könyv
    e-Könyv

    Behódolás

    Magvető, 2015

    2022 közel van-e hozzánk vagy távol van még tőlünk? Michel Houellebecq legújabb regénye mindenesetre közel hozza a lehetséges jövőt. A Be...

    Online ár:

    4 899 Ft

  • Michel Houellebecq: Elemi részecskék e-Könyv
    e-Könyv

    Elemi részecskék

    Magvető, 2003

    Ez a könyv az európai Psycho - írta a regény egyik méltatója 1998-ban, amikor Houellebecq műve megjelent Franciaországban. Az Elemi része...

    Online ár:

    2 799 Ft

  • Michel Houellebecq: A térkép és a táj e-Könyv
    e-Könyv

    A térkép és a táj

    Magvető, 2013

    A nagy sikerű Elemi részecskék szerzőjének új regénye a művészet, a pénz és az elérhetetlen szeretet meséje. A regény Jed Martin, a Franc...

    Online ár:

    2 799 Ft

  • Michel Houellebecq: H. P. Lovecraft: Szemben a világgal, szemben az élettel könyv
    könyv

    H. P. Lovecraft: Szemben a világgal, szemben az élettel - Stephen King előszavával

    Magvető Könyvkiadó, 2024

    Michel Houellebecq esszéje, vagy ahogy ő nevezi, "az első regénye" eredeti portrét nyújt a gótikus horror amerikai mesteréről, Howard Phi...

    Online ár:

    3 825 Ft

    Eredeti ár: 4 499 Ft

  • Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése e-Könyv
    e-Könyv

    A harcmező kiterjesztése

    Magvető, 2016

    A regény hőse igazi Houellebecq-figura: antihős, akinek ezúttal a nevét se tudjuk. Magányos kívülálló, aki okosan és kegyetlenül lát rá a...

    Online ár:

    1 990 Ft

  • Michel Houellebecq: Intervenciók 2020 e-Könyv
    e-Könyv

    Intervenciók 2020

    Magvető, 2021

    Ez a kötet a magyar olvasó számára eddig regényíróként ismert Michel Houellebecq esszéinek, publicisztikai írásainak és interjúinak a gyű...

    Online ár:

    3 299 Ft

  • Michel Houellebecq - Bernard-Henri Lévy: Közellenségek e-Könyv
    e-Könyv

    Közellenségek

    Magvető, 2019

    Franciaország kedvenc botrányhősei, Michel Houellebecq író és Bernard-Henri Lévy filozófus 2008. januártól júliusig leveleztek egymással....

    Online ár:

    2 999 Ft

  • Houellebecq, Michel: Soumission idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Soumission

    J'ai Lu, 2017

    Dans une France assez proche de la nôtre, un homme s'engage dans la carrière universitaire. Peu motivé par l'enseignement, il s'attend à ...

    Online ár:

    5 239 Ft

    Eredeti ár: 5 514 Ft

  • Houellebecq, Michel: Les Particules elementaires idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Les Particules elementaires

    J'ai Lu, 2010

    Das Urheberrecht an bibliographischen und produktbeschreibenden Daten und an den bereitgestellten Bildern liegt bei Informazioni Editoria...

    Online ár:

    5 239 Ft

    Eredeti ár: 5 514 Ft

  • Houellebecq, Michel: Submission idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Submission

    Random House UK Ltd, 2016

    Michel Houellebecq is a poet, essayist and novelist. He is the author of several novels including The Map and the Territory (winner of th...

    Online ár:

    5 437 Ft

    Eredeti ár: 5 723 Ft

  • Houellebecq, Michel: Unterwerfung idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Unterwerfung

    DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2015

    Online ár:

    9 295 Ft

    Eredeti ár: 9 784 Ft

  • Houellebecq, Michel: Extension du domaine de la lutte idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Extension du domaine de la lutte

    J'ai Lu, 2010

    Voici l'odyssée désenchantée d'un informaticien entre deux âges, jouant son rôle en observant les mouvements humains et les banalités qui...

    Online ár:

    4 624 Ft

    Eredeti ár: 4 867 Ft

  • Houellebecq, Michel: La possibilité d'une île idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    La possibilité d'une île

    J'ai Lu, 2013

    Online ár:

    5 453 Ft

    Eredeti ár: 5 739 Ft

  • Houellebecq, Michel: Karte und Gebiet idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Karte und Gebiet

    DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2015

    Online ár:

    4 881 Ft

    Eredeti ár: 5 137 Ft

  • Houellebecq, Michel: Gegen die Welt, gegen das Leben idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Gegen die Welt, gegen das Leben

    DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2017

    Michel Houellebecqs erstes Buch aus dem Jahr 1991 blieb in der französischen Öffentlichkeit fast unbemerkt - zu Unrecht. Hierin beschäfti...

    Online ár:

    4 433 Ft

    Eredeti ár: 4 666 Ft

  • Houellebecq, Michel: Sérotonine idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Sérotonine - Roman

    J'ai Lu, 2020

    Das Urheberrecht an bibliographischen und produktbeschreibenden Daten und an den bereitgestellten Bildern liegt bei Informazioni Editoria...

    Online ár:

    5 239 Ft

    Eredeti ár: 5 514 Ft

  • Houellebecq, Michel: Unterwerfung idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Unterwerfung

    DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2016

    Online ár:

    6 060 Ft

    Eredeti ár: 6 378 Ft

  • Houellebecq, Michel: Plateforme idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Plateforme

    J'ai Lu, 2010

    Après la mort de son père, Michel, fonctionnaire quadragénaire et blasé, décide de partir en Thaïlande pour goûter aux plaisirs exotiques...

    Online ár:

    5 044 Ft

    Eredeti ár: 5 309 Ft

  • Houellebecq, Michel: Gesammelte Gedichte idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Gesammelte Gedichte

    DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2016

    Online ár:

    6 128 Ft

    Eredeti ár: 6 450 Ft

  • Houellebecq, Michel: Serotonin idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Serotonin - Roman

    DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2020

    Online ár:

    4 866 Ft

    Eredeti ár: 5 122 Ft

  • Houellebecq, Michel: Serotonin idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Serotonin

    DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2019

    Als der 46-jährige Protagonist von SEROTONIN, dem neuen Roman des Goncourt-Preisträgers Michel Houellebecq, Bilanz zieht, beschließt er, ...

    Online ár:

    9 704 Ft

    Eredeti ár: 10 214 Ft

  • Houellebecq, Michel: anéantir idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    anéantir - Roman

    Flammarion, 2022

    Das Urheberrecht an bibliographischen und produktbeschreibenden Daten und an den bereitgestellten Bildern liegt bei Informazioni Editoria...

    Online ár:

    15 973 Ft

    Eredeti ár: 16 813 Ft

  • Jonathan Swift; Michel Houellebecq: Vintage Satire idegen
    idegen

    Vintage Satire - Gulliver's Travels - Atomised

    Vintage Books, 2007

    "Vintage Satire" is a limited edition gift pack which consists of beautifully designed separate volumes of "Gulliver's Travels" by Jonath...

    Online ár:

    2 712 Ft

    Eredeti ár: 3 190 Ft

  • Houellebecq, Michel: Elementarteilchen idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Elementarteilchen

    DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2014

    >Elementarteilchen< ist der unmoralische Roman eines großen Moralisten: Michel Houellebecq berichtet in präziser Sprache und mit minuziös...

    Online ár:

    4 874 Ft

    Eredeti ár: 5 130 Ft

  • Houellebecq, Michel: Serotonin idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Serotonin

    Random House UK Ltd, 2020

    LONGLISTED FOR THE INTERNATIONAL BOOKER PRIZE 2020 A powerful criticism of modern life by one of the most provocative and prophetic write...

    Online ár:

    5 449 Ft

    Eredeti ár: 5 735 Ft

  • Houellebecq, Michel: The Map and the Territory idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    The Map and the Territory

    Vintage Publishing, 2012

    Artist Jed Martin emerges from a ten-year hiatus with good news. It has nothing to do with his broken boiler, the approach of another lam...

    Online ár:

    5 250 Ft

    Eredeti ár: 5 526 Ft

  • Houellebecq, Michel: Lanzarote idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Lanzarote

    DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2016

    »Eine Woche auf dieser Insel dürfte ganz erträglich sein.« So die Einschätzung des Ich-Erzählers, der eine gewisse Ähnlichkeit mit dem Au...

    Online ár:

    4 429 Ft

    Eredeti ár: 4 662 Ft

  • Houellebecq, Michel: La carte et le territoire idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    La carte et le territoire

    Flammarion, 2016

    Online ár:

    5 673 Ft

    Eredeti ár: 5 971 Ft

  • Michel Houellebecq: Elementarteilchen (Elemi részecskék német nyelven) idegen
    idegen

    Elementarteilchen (Elemi részecskék német nyelven)

    Elementarteilchen ist der unmoralische Roman eines großen Moralisten: Michel Houellebecq berichtet in präziser Sprache und mit minuziöser...

     

    Előjegyezhető

  • Michel Houellebecq: Sérotonine idegen
    idegen

    Sérotonine

    « Mes croyances sont limitées, mais elles sont violentes. Je crois à la possibilité du royaume restreint. Je crois à l'amour » écrivait r...

     

    Előjegyezhető

  • Michel Houellebecq: La carte et le territoire könyv
    könyv

    La carte et le territoire

    La carte et le territoire Si Jed Martin, le personnage principal de ce roman, devait vous en raconter l'histoire, il commencerait par vou...

     

    Előjegyezhető

  • Houellebecq, Michel: Rester vivant et autres textes idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Rester vivant et autres textes

    J'ai Lu, 2022

    Online ár:

    2 223 Ft

    Eredeti ár: 2 340 Ft

  • Houellebecq, Michel: Aneantir idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Aneantir - Roman

    J'ai Lu, 2024

    Online ár:

    6 288 Ft

    Eredeti ár: 6 618 Ft

  • Michel Houellebecq: Gegen die Welt, gegen das Leben antikvár
    antikvár

    Gegen die Welt, gegen das Leben

    Pestszentlőrinci antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    RORORO, 2007

    Online ár:

    4 190 Ft

  • Michel Houellebecq: Les Particules Élémentaires antikvár
    antikvár

    Les Particules Élémentaires

    Weöres Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    J'ai lu, 2005

    Gerincen enyhe törés

    Online ár:

    3 990 Ft

  • Michel Houellebecq: Submission antikvár
    antikvár

    Submission

    THE BOOKSHOP

    jó állapotú antikvár könyv

    WILLIAM HEINEMANN, 2015

    Online ár:

    4 700 Ft

  • Michel Houellebecq: Michel Houellebecq könyvcsomag könyv
    könyv

    Michel Houellebecq könyvcsomag

    📢Két könyv📢 Lanzarotte Elemi részecskék

     

    Előjegyezhető

  • Houellebecq, Michel: In Schopenhauers Gegenwart idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    In Schopenhauers Gegenwart

    DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2019

    Houellebecq entdeckt Schopenhauer mit etwa sechsundzwanzig Jahren. In diesem Alter begreift er sich als »fertigen« Leser, für den sich be...

    Online ár:

    4 028 Ft

    Eredeti ár: 4 239 Ft

  • Houellebecq, Michel: Poesie idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Poesie - avec Configuration du dernier rivage

    J'ai Lu, 2014

    Online ár:

    5 449 Ft

    Eredeti ár: 5 735 Ft

További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára