Michel Houellebecq szerző

Michel Houellebecq

Houellebecq 1958-ban született. 1980-ban agrármérnök diplomát szerzett, de szakmájában nem tudott elhelyezkedni. Munkanélküliként, depresszióval küzdve keresett állást. Összeismerkedett egy francia irodalmi lap, a Nouvelle Revue de Paris főszerkesztőjével, akivel 1992-ben közösen adták ki első verseskötetét, La poursuite du bonheur (A boldogság keresése) címmel. Igazi elismertséget első regényével szerzett, amely 1994-ben, Extension du domaine de la lutte címmel látott napvilágot. Egy újabb verseskötet után, 1998-ban jelent meg Elemi részecskék című regénye, amely kiadása óta 25 nyelven jelent meg. Houellebecq 2001-ben közreadott, a távol-keleti szexturizmust leleplező regénye, A csúcson, hatalmas botrányt kavart. A szerzőre az iszlám fundamentalisták halálos ítéletet mondtak ki. Houellebecq közben újra megtalálta a boldogságot, újranősült, és az írás mellett még zenél is, rock- és dzsessz-zenészek kíséretében saját maga adja elő szövegeit. Michel Houellebecq részletes életrajza itt olvasható!

Michel Houellebecq művei - 2. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Houellebecq, Michel: Annihilation idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Annihilation

Picador USA, 2025

Michel Houellebecq's international bestseller- a thrilling, ambitious, and unexpectedly tender chronicle of modern existence. It is 2027....

Online ár:

7 835 Ft

Eredeti ár: 8 247 Ft

Houellebecq, Michel: In Schopenhauers Gegenwart idegen
idegen
Houellebecq, Michel

In Schopenhauers Gegenwart

DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2017

Houellebecq entdeckt Schopenhauer im Alter von etwa sechsundzwanzig Jahren. In diesem Alter begreift er sich als »fertigen« Leser, für de...

Online ár:

7 354 Ft

Eredeti ár: 7 741 Ft

Houellebecq, Michel: Ein bisschen schlechter idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Ein bisschen schlechter - Neue Interventionen

DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2020

Literatur, Religion, Glaube, Meinungsfreiheit, Konservatismus, Liebe - in seinen neuesten Essays beschäftigt sich Michel Houellebecq mit ...

Online ár:

9 411 Ft

Eredeti ár: 9 906 Ft

Houellebecq, Michel: Vernichten idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Vernichten - Roman

DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2023

Kurz vor den französischen Präsidentschaftswahlen 2027 taucht im Netz ein Video auf, das die Hinrichtung des möglichen Kandidaten Bruno J...

Online ár:

7 003 Ft

Eredeti ár: 7 371 Ft

Houellebecq, Michel: Annihilation idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Annihilation

Pan Macmillan, 2024

It is 2027. France is in a state of economic decline and moral decay. Unemployment, rural poverty and income inequality have reached unpr...

Online ár:

8 851 Ft

Eredeti ár: 9 316 Ft

Michel Houellebecq: The Map and the Territory (A térkép és a táj) antikvár
antikvár

The Map and the Territory (A térkép és a táj)

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Vintage Books, 2012

The most celebrated and controversial French novelist of our time delivers a riveting masterpiece about art and money, love and friendshi...

Online ár:

3 990 Ft

Houellebecq, Michel: Plattform idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Plattform

DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2015

Der Erzähler Michel ist Beamter im Kultusministerium und nach Dienstschluss einsamer Peep-Show-Erotomane. Die Urlaubspauschalreise ins Tr...

Online ár:

6 563 Ft

Eredeti ár: 6 908 Ft

Michel Houellebecq: H. P. Lovecraft: Szemben a világgal, szemben az élettel antikvár
antikvár

H. P. Lovecraft: Szemben a világgal, szemben az élettel

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2024

Michel Houellebecq esszéje, vagy ahogy ő nevezi, "az első regénye" eredeti portrét nyújt a gótikus horror amerikai mesteréről, Howard Phi...

Online ár:

3 490 Ft

Michel Houellebecq: Plateforme antikvár
antikvár

Plateforme

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

J'ai lu, 2001

Gerincen enyhe törés

Online ár:

3 990 Ft

Michel Houellebecq, Lévy, Bernard-henri: Közellenségek antikvár
antikvár

Közellenségek

Magvető Könyvkiadó, 2019

Franciaország kedvenc botrányhősei, Michel Houellebecq író és Bernard-Henri Lévy filozófus 2008. januártól júliusig leveleztek egymással....

 

2 000 Ft - 2 990 Ft

Michel Houellebecq: A csúcson antikvár
antikvár

A csúcson

Központi Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2017

A szerző a könyvvel és nyilatkozataival magára haragította az iszlám világot. A csúcson már megjelenése előtt nagy vihart kavart Franciao...

Online ár:

4 000 Ft

Houellebecq, Michel: H. P. Lovecraft idegen
idegen
Houellebecq, Michel

H. P. Lovecraft

Anagrama, 2021

Best-selling French novelist Michel Houellebecq pays tribute to the master of horror, H. P. Lovecraft Part biographical sketch, part pron...

Online ár:

8 774 Ft

Eredeti ár: 9 235 Ft

Michel Houellebecq: Intervenciók 2020 antikvár
antikvár

Intervenciók 2020

Magvető Könyvkiadó, 2021

Ez a kötet a magyar olvasó számára eddig regényíróként ismert Michel Houellebecq esszéinek, publicisztikai írásainak és interjúinak a gyű...

 

2 780 Ft - 3 550 Ft

Michel Houellebecq: Lanzarote antikvár
antikvár

Lanzarote

Magvető Könyvkiadó

"Nyaralni muszáj" - akkor is, ha az ember nem tartozik a gazdagok közé, és így eleve nem juthat el a legvonzóbb helyekre; és akkor is, ha...

 

2 390 Ft - 5 800 Ft

Michel Houellebecq: Megsemmisülni antikvár
antikvár

Megsemmisülni

Magvető Könyvkiadó, 2023

Michel Houellebecq új könyve terjedelmét és vállalását tekintve is nagyregény. A kortárs nyugati létezés egyik legnagyobb kritikusa a Meg...

 

5 790 Ft - 5 900 Ft

Michel Houellebecq: Elemi részecskék antikvár
antikvár

Elemi részecskék

Magvető Könyvkiadó

"A sátrában elnyúlva Michel a hajnalt várta. Az éjszaka vége felé vad vihar tört ki, és csodálkozva állapította meg, hogy fél. Később az ...

 

4 500 Ft - 9 900 Ft

Houellebecq, Michel: Karte und Gebiet idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Karte und Gebiet

DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2011

Online ár:

9 452 Ft

Eredeti ár: 9 949 Ft

Houellebecq, Michel: Annihilation idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Annihilation

Pan Macmillan, 2025

A Daily Express Best Book of the Year 'An extended meditation on human frailty and the lack of spirituality in the Western world . . . Ho...

Online ár:

5 349 Ft

Eredeti ár: 5 630 Ft

Houellebecq, Michel: Ausweitung der Kampfzone idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Ausweitung der Kampfzone

Wagenbach, Klaus, GmbH, Verlag, 2012

Kaum je hat ein Autor in der französischen Öffentlichkeit ein solches von leidenschaftlichen Diskussionen begleitetes Echo gefunden wie M...

Online ár:

5 313 Ft

Eredeti ár: 5 592 Ft

Houellebecq, Michel: Einige Monate in meinem Leben idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Einige Monate in meinem Leben - Oktober 2022 - März 2023

DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2023

»Zum ersten Mal in meinem Leben fühlte ich mich wie der Gegenstand einer Tierdokumentation; es fällt mir schwer, diesen Augenblick zu ver...

Online ár:

8 172 Ft

Eredeti ár: 8 602 Ft

Michel Houellebecq: Behódolás antikvár
antikvár

Behódolás

Magvető Könyvkiadó

2022 közel van-e hozzánk vagy távol van még tőlünk? Michel Houellebecq legújabb regénye mindenesetre közel hozza a lehetséges jövőt. A Be...

 

2 990 Ft - 13 000 Ft

Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége antikvár
antikvár

Egy sziget lehetősége

Magvető Könyvkiadó

Új regénnyel jelentkezik a nagy sikerű A csúcson és az Elemi részecskék szerzője. A mű apokaliptikus képpel indul: 4000 körül járunk, a v...

 

2 490 Ft - 2 950 Ft

Michel Houellebecq: A térkép és a táj antikvár
antikvár

A térkép és a táj

Magvető Könyvkiadó

A nagy sikerű Elemi részecskék szerzőjének új regénye a művészet, a pénz és az elérhetetlen szeretet meséje. A regény Jed Martin, a Franc...

 

4 290 Ft - 5 000 Ft

Houellebecq, Michel: Die Möglichkeit einer Insel idegen
idegen
Houellebecq, Michel

Die Möglichkeit einer Insel

DuMont Buchverlag GmbH & Co. KG, 2016

Nur archaisch lebende Wilde bleiben nach der Klimakatastrophe vom Menschengeschlecht übrig. Und auch der Neo-Mensch hat überlebt - geklon...

Online ár:

6 981 Ft

Eredeti ár: 7 348 Ft

Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése antikvár
antikvár

A harcmező kiterjesztése

Magvető Könyvkiadó, 2016

A regény hőse igazi Houellebecq-figura: antihős, akinek ezúttal a nevét se tudjuk. Magányos kívülálló, aki okosan és kegyetlenül lát rá a...

 

2 270 Ft - 19 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára