Jodi Picoult szerző

Jodi Picoult

Jodi Lynn Picoult a Long Island-i Nesconsetben született, és ott is nevelkedett öccsével együtt. Első könyvét ötéves korában írta, melynek címe A rák, aki félreértette volt. A Princetoni Egyetemre járt, ahol írást tanult. Az egyetemi évek alatt két novellát is publikált a Seventeen magazinban. 1987-ben szerezte meg diplomáját. Miután végzett, többféle munkába is belefogott: többek között szövegkönyvek szerkesztésébe, nyolcadik osztályos irodalom tanításba, de dolgozott a Wall Streeten is. Mesterszintű tanári diplomát szerzett a Harvard Egyetemen, feleségül ment Tim Van Leerhez, akivel a Princetonon ismerkedett meg, és megszületett első gyermeke. A New Hampsire-i Hanoverben élnek. Első könyve 1992-ben jelent meg Songs of the Humpback Whale címmel, első sikeresebb könyve azonban a 2004-ben megjelenő Nővérem húga volt, melyet Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítettek. Eddigi legnagyobb sikere a Tizenkilenc perc, amely 2007-ben jelent meg, és sokáig állt a New York Times sikerlistájának első helyén. Miután már sikeres írónak számított, ő lett a DCC képregények harmadik szériás Wonder Woman sorozatának írója, rögtön Allan Heinberg után. Első alkotása 2007. március 28-án jelent meg, az utolsó pedig június 27-én. Hétvégéken nem ír, azt teljesen a családjának szenteli, de azt leszámítva teljesen munkamániás. Gyorsan dolgozik: körülbelül kilenc hónap alatt ír meg egy könyvet. Könyvei hitelesebbé tételéért sok mindent megtett már: a The Pact kedvéért bevonult egy napra a börtönbe, a Plain Truth című alkotásáért egy hétig együtt élt egy amish családdal, és megtanulta, hogyan kell tehenet fejni, a Second Glance-ért még a szellemvadászatra is hajlandó volt, a The tenth Circle alkotási folyamata alatt pedig Alaszkába utazott egy eszkimó faluba, ahol végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt.

Jodi Picoult művei - 2. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Jodi Picoult: The Book of Two Ways antikvár
antikvár

The Book of Two Ways

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Hodder & Stoughton Ltd, 2021

Who would you be, if you hadn't turned out to be the person you are now? Dawn is a death doula, and spends her life helping people mak...

Online ár:

4 490 Ft

Jodi Picoult: By Any Other Name antikvár
antikvár

By Any Other Name

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Allen & Unwin, 2024

The Number 1 New York Times bestseller from the author of My Sister's Keeper and Mad Honey 'Her best one yet' JOJO MOYES 'A timeless clas...

Online ár:

4 490 Ft

Jodi Picoult: Egyszerű igazság antikvár
antikvár

Egyszerű igazság

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Athenaeum Kiadó

Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egy...

Online ár:

5 990 Ft

Jodi Picoult: Change of Heart antikvár
antikvár

Change of Heart

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Hodder and Stoughton Ltd., 2008

June has survived what no mother should face. 12 years ago, her husband and young daughter were murdered. For the sake of her unborn chil...

Online ár:

1 520 Ft

Jodi Picoult: Perfect Match antikvár
antikvár

Perfect Match

Hodder and Stoughton Ltd.

A searing novel of the terrifying power of love from one of America's leading novelists. Nina has a perfect, well, close to perfect life....

 

3 090 Ft - 3 500 Ft

Jodi Picoult: Törékeny antikvár
antikvár

Törékeny

Athenaeum Kiadó

Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is szü...

 

2 800 Ft - 6 490 Ft

Jodi Picoult: Handle with Care antikvár
antikvár

Handle with Care

2009

Charlotte O'Keefe's beautiful, much-longed-for, adored daughter Willow is born with osteogenesis imperfecta - a very severe form of britt...

 

2 390 Ft - 2 890 Ft

Jodi Picoult: Keeping Faith antikvár
antikvár

Keeping Faith

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Hodder and Stoughton Ltd., 2008

For the second time in her marriage, Mariah White catches her husband with another woman, and Faith, their seven-year-old daughter, witn...

Online ár:

4 090 Ft

Jodi Picoult: Mercy antikvár
antikvár

Mercy

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Hodder and Stoughton Ltd., 2008

.Cameron McDonald has spent his life guided by duty. As the police chief of a small Massachusetts town that has been home to generations ...

Online ár:

3 500 Ft

Jodi Picoult: Nineteen Minutes antikvár
antikvár

Nineteen Minutes

Simon & Schuster, 2007

Sterling is a small, ordinary New Hampshire town where nothing ever happens - until a student enters the local high school with an arsena...

 

4 790 Ft - 4 890 Ft

Jodi Picoult: Songs of The Humpback Whale antikvár
antikvár

Songs of The Humpback Whale

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Hodder Headline Limited, 2009

Back in print by popular demand, national bestselling author Jodi Picoult's acclaimed debut novel treats fans old and new to a beautiful,...

Online ár:

4 490 Ft

Jodi Picoult: Salem Falls antikvár
antikvár

Salem Falls

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Hodder Headline Limited, 2008

Jack St. Bride was once a beloved teacher and soccer coach at a girls' prep school - until a student's crush sparked a powder keg of accu...

Online ár:

3 990 Ft

Jodi Picoult: Change of Heart antikvár
antikvár

Change of Heart

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Atria Books, 2008

Change Of Heart looks at the nature of organized religion and belief, and takes the reader behind the closely drawn curtains of America’s...

Online ár:

1 590 Ft

Jodi Picoult: My Sister's Keeper antikvár
antikvár

My Sister's Keeper

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Hodder and Stoughton Ltd., 2005

Anna is not sick, but she might as well be. By age thirteen, she has undergone countless surgeries, transfusions, and shots so that her o...

Online ár:

1 690 Ft

Jodi Picoult: Vanishing Acts antikvár
antikvár

Vanishing Acts

Eiffel Bazár

jó állapotú antikvár könyv

Hodder and Stoughton Ltd., 2008

Delia Hopkins has led a charmed life. Raised in rural New Hampshire by her widowed father, Andrew, she now has a young daughter, a handso...

Online ár:

2 000 Ft

Jodi Picoult: Házirend antikvár
antikvár

Házirend

Athenaeum Kiadó

Amerika legnépszerűbb írónőjének új regénye Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociál...

 

5 900 Ft - 8 490 Ft

Jodi Picoult: Plain Truth antikvár
antikvár

Plain Truth

Hodder and Stoughton Ltd., 2004

A shocking murder shatters the picturesque calm of Pennsylvania's Amish country, and tests the heart and soul of the lawyer who steps in ...

 

1 890 Ft - 1 990 Ft

Jodi Picoult: House Rules antikvár
antikvár

House Rules

2010

Jacob Hunt is a teenage boy with Asperger's syndrome. He's hopeless at reading social cues or expressing himself well to others, and like...

 

2 690 Ft - 2 810 Ft

Jodi Picoult: Picture Perfect antikvár
antikvár

Picture Perfect

Cassie Barrett, a world-renowned anthropologist, wakes up in a graveyard and doesn't know who she is. Taken in for a few days by William ...

 

2 490 Ft - 3 990 Ft

Jodi Picoult: Sing you Home antikvár
antikvár

Sing you Home

2011

In the aftermath of a series of personal tragedies, Zoe throws herself into her career as a music therapist. When an unexpected friendshi...

 

2 290 Ft - 2 500 Ft

Jodi Picoult: Gyere haza antikvár
antikvár

Gyere haza

Athenaeum Kiadó

Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak ...

 

2 190 Ft - 3 890 Ft

Jodi Picoult: Harvesting the Heart antikvár
antikvár

Harvesting the Heart

Paige has only a few vivid memories of her mother, who abandoned her when she was five. Now, having left home and her father for dreams o...

 

1 490 Ft - 3 990 Ft

Jodi Picoult: Egyszerű igazság antikvár
antikvár

Egyszerű igazság

Athenaeum Kiadó

Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egy...

 

6 390 Ft - 8 990 Ft

Jodi Picoult: Vezeklés antikvár
antikvár

Vezeklés

Athenaeum Kiadó

Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban...

 

8 490 Ft - 16 990 Ft

Jodi Picoult: Lone Wolf antikvár
antikvár

Lone Wolf

2012

On an icy winter night, a terrible accident forces a family divided to come together and make a fateful decision. Cara, once protected by...

 

2 590 Ft - 2 690 Ft

Jodi Picoult: The Tenth Circle antikvár
antikvár

The Tenth Circle

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Hodder and Stoughton Ltd., 2006

Online ár:

3 900 Ft

Jodi Picoult: Sorsfordítók antikvár
antikvár

Sorsfordítók

Athenaeum Kiadó

Egy volt a végzetük, más lett a sorsuk Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold...

 

3 390 Ft - 4 490 Ft

Jodi Picoult: Vezeklés e-Könyv
e-Könyv

Vezeklés

Athenaeum, 2013

Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban...

Online ár:

2 390 Ft

Jodi Picoult: Sorsfordítók e-Könyv
e-Könyv

Sorsfordítók

Athenaeum, 2014

Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul össze...

Online ár:

2 390 Ft

Jodi Picoult: Találj rám! e-Könyv
e-Könyv

Találj rám!

Athenaeum, 2014

A Szelíd vadak e-könyv folytatódik! Mi a közös Virgilben, Alice-ben, Jennában és Serenityben? Adott pillanatban mindannyian ugyanott volt...

Online ár:

2 390 Ft

Jodi Picoult - Samantha van Leer: Sorok között e-Könyv
e-Könyv

Sorok között

Athenaeum, 2016

Mi van, ha mégsem élnek boldogan, amíg meg nem halnak?Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok ...

Online ár:

3 090 Ft

Jodi Picoult: Magányos farkas e-Könyv
e-Könyv

Magányos farkas

Athenaeum, 2017

A tizenhét éves Cara és neves farkasszakértő édesapja autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik. A fe...

Online ár:

2 790 Ft

Jodi Picoult: Apró csodák e-Könyv
e-Könyv

Apró csodák

Athenaeum, 2017

Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követőe...

Online ár:

2 790 Ft

Jodi Picoult: Házirend e-Könyv
e-Könyv

Házirend

Athenaeum, 2017

Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortá...

Online ár:

2 790 Ft

Jodi Picoult: A tizedik kör e-Könyv
e-Könyv

A tizedik kör

Athenaeum, 2018

A lányod azt állítja: megerőszakolták. Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme. MIT TESZEL? Daniel Stone egyedüli fehér gyerekként ...

Online ár:

2 790 Ft

Jodi Picoult: Ítélet e-Könyv
e-Könyv

Ítélet

Athenaeum, 2018

A szerelem megválthat egy férfit - de a titkok és a hazugságok el is ítélhetik. Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosba,...

Online ár:

2 790 Ft

Jodi Picoult: Életszikra e-Könyv
e-Könyv

Életszikra

Athenaeum, 2018

Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a...

Online ár:

2 790 Ft

Jodi Picoult: Szívverés e-Könyv
e-Könyv

Szívverés

Athenaeum, 2019

Mit kell egy nőnek magától értetődően feláldoznia gyermekeiért, családjáért? Mi az, amit még szülőként sem adhat fel? Megilleti a nőt az ...

Online ár:

2 799 Ft

Jodi Picoult: Második látásra e-Könyv
e-Könyv

Második látásra

Athenaeum, 2020

Jodi Picoult váratlan fordulatokkal teli regénye az emberi sorsról, a szenvedélyről, a bűnről és a megváltásról Vermont államban egy kisv...

Online ár:

3 199 Ft

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc e-Könyv
e-Könyv

Tizenkilenc perc

Athenaeum, 2020

Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát... Tizenkilenc perc ...

Online ár:

3 199 Ft

Jodi Picoult: A két út könyve e-Könyv
e-Könyv

A két út könyve

Athenaeum, 2020

A döntéseink időnként meglepő utakra terelnek. Dawn mindent tud a halálról - legalábbis ebben a hitben él. Hospice-dúlaként segíti a bet...

Online ár:

3 199 Ft

Jodi Picoult: Elrabolt az apám e-Könyv
e-Könyv

Elrabolt az apám

Athenaeum, 2021

A harmincéves Cordelia Hopkins életében minden nagyon rendben van: imádott apja nagy szeretetben nevelte fel, szép kislánya, elbűvölő vől...

Online ár:

2 799 Ft

Jodi Picoult: A nővérem húga e-Könyv
e-Könyv

A nővérem húga

Athenaeum, 2021

Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér...

Online ár:

2 799 Ft

Jodi Picoult: Bár itt lennél e-Könyv
e-Könyv

Bár itt lennél

Athenaeum, 2022

Diana O'Toole eltervezte az életét. Mire betölti a harmincat, kimondja a boldogító igent, harmincöt évesen a férjével és két gyerekkel Ne...

Online ár:

2 999 Ft

Jodi Picoult - Jennifer Finney Boylan: Bódító méz e-Könyv
e-Könyv

Bódító méz

Athenaeum, 2023

Lehetsz-e boldog, ha folyton kísért a múlt? Olivia McAfee tudja jól, milyen érzés mindent újrakezdeni. Egyik napról a másikra otthag...

Online ár:

3 799 Ft

Jodi Picoult: Nem ér a nevem e-Könyv
e-Könyv

Nem ér a nevem

Athenaeum, 2024

Két nő, egyikük a Shakespeare-drámák valódi szerzője, másikuk egy napjainkban alkotó, kezdő amerikai drámaíró. Évszázadok választják el ő...

Online ár:

4 199 Ft

Jodi Picoult: Bár itt lennél e-hangos
e-hangos

Bár itt lennél

Athenaeum Hangoskönyvek, 2025

Diana O'Toole eltervezte az életét. Mire betölti a harmincat, kimondja a boldogító igent, harmincöt évesen a férjével és két gyerekkel Ne...

Kiadói ár:

4 299 Ft

Jodi Picoult - Jennifer Finney Boylan: Bódító méz e-hangos
e-hangos

Bódító méz

Athenaeum Hangoskönyvek, 2025

Lehetsz-e boldog, ha folyton kísért a múlt?Olivia McAfee tudja jól, milyen érzés mindent újrakezdeni. Egyik napról a másikra otthagyja fé...

Kiadói ár:

5 499 Ft

Jodi Picoult: A tizedik kör könyv
könyv

A tizedik kör

Athenaeum Kiadó, 2018

A lányod azt állítja: megerőszakolták. Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme. MIT TESZEL? Daniel Stone egyedüli fehér gyerekk...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Jodi Picoult: Elrabolt az apám könyv
könyv

Elrabolt az apám

Athenaeum Kiadó, 2018

Előkerül-e az a személy, aki azt sem tudta önmagáról, hogy elveszett? A harmincéves Cordelia Hopkins életében minden nagyon rendben va...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Jodi Picoult: Ítélet könyv
könyv

Ítélet

Athenaeum Kiadó, 2018

A szerelem megválthat egy férfit - de a titkok és a hazugságok el is ítélhetik. Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosb...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Jodi Picoult: Vezeklés könyv
könyv

Vezeklés

Athenaeum Kiadó, 2018

Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Jodi Picoult: A két út könyve könyv
könyv

A két út könyve

Athenaeum Kiadó, 2021

A döntéseink időnként meglepő utakra terelnek. Dawn mindent tud a halálról - legalábbis ebben a hitben él. Hospice-dúlaként segíti a b...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Jodi Picoult: A bálna éneke könyv
könyv

A bálna éneke - Regény öt hangra

Athenaeum Kiadó, 2026

"Picoult sodró lendületű regényei rosszul működő családokról, árulásról és jóvátételről mesélnek... Picoult kivételes módon ábrázolja a f...

Online ár:

6 300 Ft

Kiadói ár: 6 999 Ft

Jodi Picoult: Leaving Time idegen
idegen

Leaving Time

RANDOM HOUSE US, 2015

In her most gripping mystery since House Rules, Jodi Picoult brings us a powerful story of a young girl's determination to uncover the tr...

Online ár:

1 947 Ft

Eredeti ár: 2 290 Ft

Jodi Picoult: Házirend könyv
könyv

Házirend

Athenaeum Kiadó, 2011

Amerika legnépszerűbb írónőjének új regénye Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociál...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Gyere haza könyv
könyv

Gyere haza

Athenaeum Kiadó, 2012

Zoe Baxter sikeres és elismert zeneterapeuta, hangszereivel és énekével számtalan beteg embernek segít a gyógyulásban. Számára mégiscsak ...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Egyszerű igazság könyv
könyv

Egyszerű igazság

Athenaeum Kiadó, 2013

Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egy...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Vezeklés könyv
könyv

Vezeklés - Átírhatja a múlt a jövőt?

Athenaeum Kiadó, 2014

Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban...

 

Előjegyezhető

Jodi Picoult: Találj rám! könyv
könyv

Találj rám!

Athenaeum Kiadó, 2014

A világ tele van olyan emberekkel, akiket senki más nem lát. A Szelíd vadak folytatódik! Mi a közös Virgilben, Alice-ben, Jennában ...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára