Jodi Picoult szerző

Jodi Picoult

Jodi Lynn Picoult a Long Island-i Nesconsetben született, és ott is nevelkedett öccsével együtt. Első könyvét ötéves korában írta, melynek címe A rák, aki félreértette volt. A Princetoni Egyetemre járt, ahol írást tanult. Az egyetemi évek alatt két novellát is publikált a Seventeen magazinban. 1987-ben szerezte meg diplomáját. Miután végzett, többféle munkába is belefogott: többek között szövegkönyvek szerkesztésébe, nyolcadik osztályos irodalom tanításba, de dolgozott a Wall Streeten is. Mesterszintű tanári diplomát szerzett a Harvard Egyetemen, feleségül ment Tim Van Leerhez, akivel a Princetonon ismerkedett meg, és megszületett első gyermeke. A New Hampsire-i Hanoverben élnek. Első könyve 1992-ben jelent meg Songs of the Humpback Whale címmel, első sikeresebb könyve azonban a 2004-ben megjelenő Nővérem húga volt, melyet Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítettek. Eddigi legnagyobb sikere a Tizenkilenc perc, amely 2007-ben jelent meg, és sokáig állt a New York Times sikerlistájának első helyén. Miután már sikeres írónak számított, ő lett a DCC képregények harmadik szériás Wonder Woman sorozatának írója, rögtön Allan Heinberg után. Első alkotása 2007. március 28-án jelent meg, az utolsó pedig június 27-én. Hétvégéken nem ír, azt teljesen a családjának szenteli, de azt leszámítva teljesen munkamániás. Gyorsan dolgozik: körülbelül kilenc hónap alatt ír meg egy könyvet. Könyvei hitelesebbé tételéért sok mindent megtett már: a The Pact kedvéért bevonult egy napra a börtönbe, a Plain Truth című alkotásáért egy hétig együtt élt egy amish családdal, és megtanulta, hogyan kell tehenet fejni, a Second Glance-ért még a szellemvadászatra is hajlandó volt, a The tenth Circle alkotási folyamata alatt pedig Alaszkába utazott egy eszkimó faluba, ahol végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt.

Jodi Picoult művei

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
  • Jodi Picoult: Tizenkilenc perc antikvár
    antikvár

    Tizenkilenc perc

    Könyvbogár Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Athenaeum Kiadó, 2008

    Tizenkilenc perc alatt lenyírhatod a ház előtt a füvet. Befestheted a hajad. Megnézheted egy hokimeccs első harmadát... Tizenkilenc perc...

    Online ár:

    13 500 Ft

  • Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    By Any Other Name

    Penguin Books Ltd (UK), 2024

    The Number 1 New York Times bestseller from the author of My Sister's Keeper and Mad Honey 'Her best one yet' JOJO MOYES 'A timeless clas...

    Online ár:

    8 291 Ft

    Eredeti ár: 8 727 Ft

  • Jodi Picoult: Vezeklés antikvár
    antikvár

    Vezeklés

    Athenaeum Kiadó

    Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban...

     

    8 490 Ft - 16 990 Ft

  • Picoult, Jodi: Picoult, J: Wish You Were Here idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Picoult, J: Wish You Were Here

    Hodder And Stoughton Ltd., 2021

    'A powerfully evociative story of the resilience and triumph of the human spirit' Taylor Jenkins Reid Diana O'Toole's life is going perfe...

    Online ár:

    7 949 Ft

    Eredeti ár: 8 367 Ft

  • Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi: Mad Honey idegen
    idegen
    Boylan, Jennifer Finney - Picoult, Jodi

    Mad Honey

    Hodder And Stoughton Ltd., 2022

    Olivia fled her abusive marriage to return to her hometown and take over the family beekeeping business when her son was six. Now Asher i...

    Online ár:

    7 874 Ft

    Eredeti ár: 8 288 Ft

  • Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    By Any Other Name - A Novel

    Random House LLC US, 2024

    #1 NEW YORK TIMES BESTSELLER • From the co-author of Mad Honey comes an “inspiring” (Elle) novel about two women, centuries apart—one of ...

    Online ár:

    7 903 Ft

    Eredeti ár: 8 318 Ft

  • Picoult, Jodi: Wir schreiben unsere Namen in den Wind idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Wir schreiben unsere Namen in den Wind - Roman. 'Jodi Picoult ist einzigartig! Ihre Romane berühren das Herz und erweitern den Verstand.' Emily Henry

    C.Bertelsmann, 2025

    Ein fesselnder Roman über zwei unvergessliche Frauen, die vier Jahrhunderte trennen und dennoch um dieselbe Sache kämpfen: dass ihre Stim...

    Online ár:

    7 277 Ft

    Eredeti ár: 7 659 Ft

  • Picoult, Jodi - Finney Boylan, Jennifer: Wildhonig idegen
    idegen
    Picoult, Jodi - Finney Boylan, Jennifer

    Wildhonig - Roman. Der New York Times Bestseller "Mitreißend und herzzerreißend" Washington Post

    C.Bertelsmann, 2024

    »Der fesselndste, herausforderndste und zeitgemäßeste Roman des Jahres. - Er wird eine Debatte über Authentizität, Identität und Gender a...

    Online ár:

    7 280 Ft

    Eredeti ár: 7 663 Ft

  • Picoult, Jodi: Nineteen Minutes idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Nineteen Minutes

    Simon + Schuster LLC, 2008

    Set in a small town in the wake of a horrific school shooting, "Nineteen Minutes" brings together lawyer Jordan McAfee, who represents a ...

    Online ár:

    7 240 Ft

    Eredeti ár: 7 621 Ft

  • Jodi Picoult: Tizenkilenc perc antikvár
    antikvár

    Tizenkilenc perc

    Athenaeum Kiadó

    A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inká...

     

    7 190 Ft - 19 900 Ft

  • Jodi Picoult: Házirend antikvár
    antikvár

    Házirend

    Athenaeum Kiadó

    Amerika legnépszerűbb írónőjének új regénye Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociál...

     

    6 690 Ft - 8 490 Ft

  • Jodi Picoult: Egyszerű igazság antikvár
    antikvár

    Egyszerű igazság

    Athenaeum Kiadó

    Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egy...

     

    6 390 Ft - 8 990 Ft

  • Jodi Picoult: Magányos farkas antikvár
    antikvár

    Magányos farkas

    Athenaeum Kiadó, 2017

    Az igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból. Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre. A tizenhét éves Cara és ...

     

    6 390 Ft - 14 990 Ft

  • könyv

    A bálna éneke - Regény öt hangra

    Athenaeum Kiadó, 2026

    "Picoult sodró lendületű regényei rosszul működő családokról, árulásról és jóvátételről mesélnek... Picoult kivételes módon ábrázolja a f...

    Online ár:

    6 300 Ft

    Kiadói ár: 6 999 Ft

  • Jodi Picoult: Apró csodák antikvár
    antikvár

    Apró csodák

    Athenaeum Kiadó, 2017

    Ruth Jefferson már több mint húsz éve dolgozik szülész szakápolóként egy connecticuti kórházban, amikor egy újszülött vizsgálatát követőe...

     

    6 290 Ft - 9 990 Ft

  • Jodi Picoult: Egyszerű igazság antikvár
    antikvár

    Egyszerű igazság

    Mike és Tsa Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Athenaeum Kiadó

    Egy békés Pennsylvania állambeli amis kisvárosban halott csecsemőre bukkannak egy elhagyatott istállóban. A rendőrségi nyomozás során egy...

    Online ár:

    5 990 Ft

  • Picoult, Jodi: Nineteen Minutes idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Nineteen Minutes

    Hodder And Stoughton Ltd., 2013

    THE INTERNATIONAL BESTSELLER 'Incredibly thought-provoking Sun After years of cruel bullying from his classmates, Peter Houghton snaps on...

    Online ár:

    5 655 Ft

    Eredeti ár: 5 952 Ft

  • Picoult, Jodi: Die einzige Wahrheit idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Die einzige Wahrheit

    Piper Verlag GmbH, 2005

    Tiefe Verzweiflung erfasst die junge Katie. Doch in der kleinen Amisch-Gemeinde von Lancaster County kann sie niemandem ihr Geheimnis anv...

    Online ár:

    5 641 Ft

    Eredeti ár: 5 937 Ft

  • Jodi Picoult: Small Great Things antikvár
    antikvár

    Small Great Things

    Ruth Jefferson is a labor and delivery nurse at a Connecticut hospital with more than twenty years' experience. During her shift, Ruth be...

     

    5 890 Ft - 5 900 Ft

  • Jodi Picoult: A tizedik kör antikvár
    antikvár

    A tizedik kör

    Athenaeum Kiadó, 2018

    A lányod azt állítja: megerőszakolták. Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme. MIT TESZEL? Daniel Stone egyedüli fehér gyerekk...

     

    5 890 Ft - 5 990 Ft

  • Picoult, Jodi: Neunzehn Minuten idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Neunzehn Minuten

    Piper Verlag GmbH, 2009

    »Es ist vorbei, sagte er. Doch das war es nicht, es fing gerade erst an.« Nach seiner unaussprechlichen Bluttat in der Sterling Highschoo...

    Online ár:

    5 641 Ft

    Eredeti ár: 5 937 Ft

  • Picoult, Jodi: Handle With Care idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Handle With Care

    Hodder And Stoughton Ltd., 2014

    FICTION / General

    Online ár:

    5 655 Ft

    Eredeti ár: 5 952 Ft

  • Picoult, Jodi: The Book of Two Ways: The stunning bestseller about life, death and missed opportunities idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    The Book of Two Ways: The stunning bestseller about life, death and missed opportunities

    Hodder & Stoughton, 2021

    'A writer the world should be reading right now.' Independent Who would you be, if you hadn't turned out to be the person you are now? Da...

    Online ár:

    5 641 Ft

    Eredeti ár: 5 937 Ft

  • Picoult, Jodi - Boylan, Jennifer Finney: Mad Honey idegen
    idegen
    Picoult, Jodi - Boylan, Jennifer Finney

    Mad Honey

    Hodder And Stoughton Ltd., 2023

    *THE SUNDAY TIMES BESTSELLER* 'Emotional and enlightening' WOMAN & HOME 'The twist halfway through is a jaw-to-the-floor moment' GOOD HOU...

    Online ár:

    5 424 Ft

    Eredeti ár: 5 709 Ft

  • Jodi Picoult - Jennifer Finney Boylan: Bódító méz e-hangos
    e-hangos

    Bódító méz

    Athenaeum Hangoskönyvek, 2025

    Lehetsz-e boldog, ha folyton kísért a múlt?Olivia McAfee tudja jól, milyen érzés mindent újrakezdeni. Egyik napról a másikra otthagyja fé...

    Kiadói ár:

    5 499 Ft

  • Picoult, Jodi: My Sister's Keeper idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    My Sister's Keeper - the gripping and hugely emotional tear-jerker from the bestselling author of Mad Honey

    Hodder & Stoughton, 2024

    The Richard & Judy MILLION-COPY Sunday Times Number One bestseller, now also a major motion picture starring Cameron Diaz and Alec Baldwin

    Online ár:

    5 238 Ft

    Eredeti ár: 5 513 Ft

  • Picoult, Jodi: The Storyteller idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    The Storyteller

    Hodder And Stoughton Ltd., 2020

    THE INTERNATIONALLY BESTSELLING AUTHOR 'An emotional and compelling tale' Sun After a tragic accident which left her deeply scarred, Sage...

    Online ár:

    5 252 Ft

    Eredeti ár: 5 528 Ft

  • Picoult, Jodi: By Any Other Name idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    By Any Other Name

    Penguin Books Ltd (UK), 2025

    They Never Met. But Their Lives Are Bound by a Secret, a Sacrifice, and a Story That Demands to Be Told . . . The #1 New York Times Bests...

    Online ár:

    5 252 Ft

    Eredeti ár: 5 528 Ft

  • Picoult, Jodi: Picture Perfect idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Picture Perfect

    Hodder And Stoughton Ltd., 2017

    A woman is found in a graveyard in Los Angeles, unable to remember anything about herself or her life. No one is more surprised than she ...

    Online ár:

    5 248 Ft

    Eredeti ár: 5 524 Ft

  • Picoult, Jodi: Plain Truth idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Plain Truth

    Hodder And Stoughton Ltd., 2017

    Katie Fisher is Amish. For eighteen years, she has grown up in a community set apart from the modern world by lifestyle and belief. It is...

    Online ár:

    5 248 Ft

    Eredeti ár: 5 524 Ft

  • Picoult, Jodi: Songs of the Humpback Whale idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Songs of the Humpback Whale

    Hodder And Stoughton Ltd., 2017

    Jane Jones has always lived in someone else's shadow. After escaping a childhood of abuse, she marries renowned oceanographer Oliver Jone...

    Online ár:

    5 248 Ft

    Eredeti ár: 5 524 Ft

  • Picoult, Jodi: The Pact idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    The Pact

    Hodder And Stoughton Ltd., 2017

    To celebrate 25 years of Jodi Picoult's timeless and much-loved stories, her full backlist has been repackaged for a new generation of re...

    Online ár:

    5 244 Ft

    Eredeti ár: 5 520 Ft

  • Picoult, Jodi: My Sister's Keeper idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    My Sister's Keeper

    Hodder And Stoughton Ltd., 2013

    THE MILLION-COPY BESTSELLER AND MAJOR MOTION PICTURE 'Emotionally riveting and will test your tear ducts to the limit' Daily Express In a...

    Online ár:

    5 238 Ft

    Eredeti ár: 5 513 Ft

  • Jodi Picoult: Életszikra antikvár
    antikvár

    Életszikra

    Athenaeum Kiadó, 2018

    Zaklatott férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára. Lövöldözni kezd, majd túszul ejti a túlélőket. Hugh McElroy túsztárgyaló a...

     

    5 090 Ft - 5 390 Ft

  • Jodi Picoult: Szívverés antikvár
    antikvár

    Szívverés

    Tűzőr Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Athenaeum Kiadó, 2019

    Képgarancia: Alba Antik Litera saját kép. Író/Szerző: Jodi Picoult Fordító: Goitein Veronika Kiadó: Athenaeum kiadó Kiadás éve: 2019 ...

    Online ár:

    4 990 Ft

  • Picoult, Jodi: Der Funke des Lebens idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Der Funke des Lebens - Roman. New-York-Times-Bestseller Nr.1

    Penguin, 2022

    Zwei Väter, zwei Töchter und die Frage nach dem Wert des Lebens An einem warmen Herbsttag wird Polizeiunterhändler Hugh McElroy zu einer ...

    Online ár:

    4 860 Ft

    Eredeti ár: 5 115 Ft

  • Picoult, Jodi: Ich wünschte, du wärst hier idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Ich wünschte, du wärst hier - Roman. Ein bewegender Roman über die Macht der Gefühle - von der Nr. 1 Bestsellerautorin aus den USA

    Penguin, 2024

    Eine Reise auf die Galapagosinseln. Eine Welt, die aus den Fugen gerät. Und eine junge Frau, die vor ihrer größten Herausforderung steht....

    Online ár:

    4 845 Ft

    Eredeti ár: 5 100 Ft

  • Picoult, Jodi: Umwege des Lebens idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Umwege des Lebens - Roman. Der Nr.-1-Bestseller aus den USA - erstmals im Taschenbuch

    Penguin, 2022

    Was wäre, wenn wir in entscheidenden Momenten des Lebens eine andere Wahl getroffen hätten? Dawn Edelstein hatte sich einst bei Ausgrabun...

    Online ár:

    4 849 Ft

    Eredeti ár: 5 104 Ft

  • Jodi Picoult, Samantha van Leer: Sorok között antikvár
    antikvár

    Sorok között

    Athenaeum Kiadó, 2016

    Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek va...

     

    4 900 Ft - 9 750 Ft

  • e-Könyv

    A bálna éneke - Regény öt hangra

    Athenaeum, 2026

    ,,Picoult sodró lendületű regényei rosszul működő családokról, árulásról és jóvátételről mesélnek... Picoult kivételes módon ábrázolja a ...

    Kiadói ár:

    4 899 Ft

  • Jodi Picoult: Nineteen Minutes antikvár
    antikvár

    Nineteen Minutes

    Simon & Schuster, 2007

    Sterling is a small, ordinary New Hampshire town where nothing ever happens - until a student enters the local high school with an arsena...

     

    4 790 Ft - 4 890 Ft

  • Jodi Picoult: Leaving Time antikvár
    antikvár

    Leaving Time

    Németvölgyi Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Hodder and Stoughton Ltd., 2015

    In her most gripping mystery since House Rules, Jodi Picoult brings us a powerful story of a young girl's determination to uncover the tr...

    Online ár:

    4 790 Ft

  • Picoult, Jodi: Wish You Were Here idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Wish You Were Here

    Hodder And Stoughton Ltd., 2022

    'A powerfully evociative story of the resilience and triumph of the human spirit' Taylor Jenkins Reid Diana O'Toole's life is going perfe...

    Online ár:

    4 616 Ft

    Eredeti ár: 4 858 Ft

  • Jodi Picoult, Finneyboylan, Jennifer: Bódító méz könyv
    könyv

    Bódító méz

    Athenaeum Kiadó, 2023

    Lehetsz-e boldog, ha folyton kísért a múlt? Olivia McAfee tudja jól, milyen érzés mindent újrakezdeni. Egyik napról a másikra otthagyja f...

    Online ár:

    4 675 Ft

    Eredeti ár: 5 499 Ft

  • Picoult, Jodi: Wish You Were Here idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Wish You Were Here - A Novel

    Random House LLC US, 2022

    #1 NEW YORK TIMES BESTSELLER • From the author of Small Great Things and The Book of Two Ways comes “a powerfully evocative story of resi...

    Online ár:

    4 648 Ft

    Eredeti ár: 4 892 Ft

  • Jodi Picoult: The Book of Two Ways antikvár
    antikvár

    The Book of Two Ways

    Pestszentlőrinci antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Hodder & Stoughton Ltd, 2021

    Who would you be, if you hadn't turned out to be the person you are now? Dawn is a death doula, and spends her life helping people mak...

    Online ár:

    4 490 Ft

  • Jodi Picoult: Songs of The Humpback Whale antikvár
    antikvár

    Songs of The Humpback Whale

    Németvölgyi Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Hodder Headline Limited, 2009

    Back in print by popular demand, national bestselling author Jodi Picoult's acclaimed debut novel treats fans old and new to a beautiful,...

    Online ár:

    4 490 Ft

  • Jodi Picoult: By Any Other Name antikvár
    antikvár

    By Any Other Name

    Könyvmámor Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Allen & Unwin, 2024

    The Number 1 New York Times bestseller from the author of My Sister's Keeper and Mad Honey 'Her best one yet' JOJO MOYES 'A timeless clas...

    Online ár:

    4 490 Ft

  • Picoult, Jodi - Boylan, Jennifer Finney: Picoult, J: Mad Honey idegen
    idegen
    Picoult, Jodi - Boylan, Jennifer Finney

    Picoult, J: Mad Honey - A Novel

    Random House LLC US, 2023

    NEW YORK TIMES BESTSELLER • “Alternatingly heart-pounding and heartbreaking. This collaboration between two best-selling authors seamless...

    Online ár:

    4 367 Ft

    Eredeti ár: 4 596 Ft

  • Jodi Picoult: Bár itt lennél e-hangos
    e-hangos

    Bár itt lennél

    Athenaeum Hangoskönyvek, 2025

    Diana O'Toole eltervezte az életét. Mire betölti a harmincat, kimondja a boldogító igent, harmincöt évesen a férjével és két gyerekkel Ne...

    Kiadói ár:

    4 299 Ft

  • Jodi Picoult: Nem ér a nevem antikvár
    antikvár

    Nem ér a nevem

    Könyvmámor Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Athenaeum Kiadó, 2024

    Két nő, egyikük a Shakespeare-drámák valódi szerzője, másikuk egy napjainkban alkotó, kezdő amerikai drámaíró. Évszázadok választják el ő...

    Online ár:

    4 290 Ft

  • könyv

    Nem ér a nevem

    Athenaeum Kiadó, 2024

    Két nő, egyikük a Shakespeare-drámák valódi szerzője, másikuk egy napjainkban alkotó, kezdő amerikai drámaíró. Évszázadok választják el ő...

    Akciós ár:

    4 200 Ft

    Online ár: 5 100 Ft

    Eredeti ár: 5 999 Ft

  • Jodi Picoult: Nem ér a nevem e-Könyv
    e-Könyv

    Nem ér a nevem

    Athenaeum, 2024

    Két nő, egyikük a Shakespeare-drámák valódi szerzője, másikuk egy napjainkban alkotó, kezdő amerikai drámaíró. Évszázadok választják el ő...

    Online ár:

    4 199 Ft

  • Picoult, Jodi: Die Spuren meiner Mutter idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Die Spuren meiner Mutter

    Penguin, 2017

    Die dreizehnjährige Jenna sucht ihre Mutter, die nach einem tragischen Vorfall im Elefantenreservat von New Hampshire spurlos verschwand....

    Online ár:

    4 065 Ft

    Eredeti ár: 4 278 Ft

  • Picoult, Jodi: Bis ans Ende der Geschichte idegen
    idegen
    Picoult, Jodi

    Bis ans Ende der Geschichte

    Penguin, 2016

    Sage Singer ist eine junge, leidenschaftliche Bäckerin. Als sie den allseits beliebten pensionierten Lehrer Josef Weber kennenlernt, entw...

    Online ár:

    4 072 Ft

    Eredeti ár: 4 286 Ft

  • Jodi Picoult: Keeping Faith antikvár
    antikvár

    Keeping Faith

    Pestszentlőrinci antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Hodder and Stoughton Ltd., 2008

    For the second time in her marriage, Mariah White catches her husband with another woman, and Faith, their seven-year-old daughter, witn...

    Online ár:

    4 090 Ft

  • Jodi Picoult: Salem Falls antikvár
    antikvár

    Salem Falls

    Pestszentlőrinci antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    Hodder Headline Limited, 2008

    Jack St. Bride was once a beloved teacher and soccer coach at a girls' prep school - until a student's crush sparked a powder keg of accu...

    Online ár:

    3 990 Ft

  • Jodi Picoult: Bis ans Ende der Geschichte antikvár
    antikvár

    Bis ans Ende der Geschichte

    Vonnegut Antikvárium

    jó állapotú antikvár könyv

    C. Bertelsmann Verlag, 2015

    Online ár:

    3 990 Ft

  • Jodi Picoult: Keeping Faith antikvár
    antikvár

    Keeping Faith

    For the second time in her marriage, Mariah White catches her husband with another woman, and Faith, their seven-year-old daughter, witn...

     

    3 990 Ft - 4 350 Ft

  • Jodi Picoult: The Tenth Circle antikvár
    antikvár

    The Tenth Circle

    THE BOOKSHOP

    jó állapotú antikvár könyv

    Hodder and Stoughton Ltd., 2006

    Online ár:

    3 900 Ft

További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára