J. K. Rowling szerző

J. K. Rowling

Joanne Kathleen Rowling angol írónő, a Harry Potter-sorozat szerzője. J. K. Rowling Chipping Sodburyben született 1965. július 31-én. Már kiskorában saját meséivel szórakoztatta húgát. Első történetét, amely egy Nyúl nevű nyúlról szólt hatéves korában írta. A középiskolában is gyakran mesélt folytatásos történeteket ebédszünetben a barátainak. J.K. Rowling a tanulmányait a kiváló Exeter Egyetemen, Dél-Angliában folytatta, ahol franciát és klasszika-filológiát hallgatott. Eközben egy évig Párizsban is tanult. Tanulmányai befejezése után Londonba ment, az Amnesty Internationalnél helyezkedett el mint titkárnő, s Afrika francia nyelvű területeinek emberi jogi problémáival foglalkozott. 1990 nyarán gyakran utazott a Manchesterből Londonba tartó vonaton, és ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet egy fiúról, akit felvesznek a varázslóiskolába, bár mindaddig nem is tudott arról, hogy ő varázsló. Mikor négy órával később leszállt a vonatról a King's Cross Pályaudvaron, már tisztán körvonalazódott a fejében a Harry Potter sorozat cselekménye. A történeten az ebédidejében dolgozott, pubokban és kávéházakban. 1991-ben Portugáliába költözött, ahol angolt tanított. 1992-ben férjhez ment Jorge Aranteshez, és nemsokára megszületett lányuk, Jessica Rowling Arantes. Férjétől azonban hamarosan elvált és ezt követően nehéz körülmények között élt. Visszatért Angliába és Edinburgh-ba költöztek, ahol húga is lakott. Rowling tanári állást szeretett volna kapni, de előtte be akarta fejezni könyvét. Hogy ne a nyirkos, fűtetlen lakásban legyenek, az írónő egész napját egy kávéházban töltötte lányával, itt fejezte be Harry Potter történetét. Nehéz helyzetében a Skót Művészeti Tanácstól kért támogatást, amit meg is kapott, mikor a könyvét befejezte. Ezután nekilátott kiadót keresni, de sorban utasították el, a többség arra hivatkozott, hogy a könyv, cselekménye miatt, nem illik az ifjúsági irodalom sorába, ráadásul túlzottan bonyolultnak is találták. Végül Londonban mégis talált egy ügynököt, akinek sikerült eladnia a Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Philosopher's Stone) kéziratát az angliai Bloomsbury Children's Books kiadónak. A könyv 1997 júniusában jelent meg Angliában és hatalmas sikert aratott. Az írónő ekkor felmondta tanári állását, hogy minden idejét a Harry Potter-sorozat írásának szentelhesse. A hét részes meseregény világhírű lett, kb. hetven nyelvre fordították le, s több mint négyszázmillió példányt adtak el belőle világszerte. 2000-ben a Warner Brothers megvette a sorozat filmjogait. J. K. Rowling 2001-ben férjhez ment dr. Neil Murray orvoshoz, s két évvel később megszületett fiuk, David Gordon Rowling Murray majd újabb két év múlva lányuk, Mackenzie Jean Rowling Murray.

J. K. Rowling művei - 6. oldal

J. K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets idegen
idegen

Harry Potter and the Chamber of Secrets

Harry is in his second year at Hogwarts School of Witchcraft and Wizardry...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter and The Goblet of Fire /Adult Paperback/ idegen
idegen

Harry Potter and The Goblet of Fire /Adult Paperback/

Harry Potter and the Goblet of Fire is the long-awaited, heavily hyped fourth instalment of a phenomenally successful series that has cap...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: A kviddics évszázadai - (TUDOR HUSHPUSH ÁLNÉVEN) könyv
könyv

A kviddics évszázadai - (TUDOR HUSHPUSH ÁLNÉVEN)

Ha Önben valaha is felötlött a kérdés: honnan eredhet a cikesz, miként lett a játék elengedhetetlen tartozéka a grukó, és miért díszíti e...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje könyv
könyv

Harry Potter és a Főnix Rendje

Harry Potter ötödik évére készül a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolában. Harry - társaival ellentétben - sosem örül a nyári ...

 

Előjegyezhető

Robert Galbraith (Pseudonym); J. K. Rowling: The Silkworm idegen
idegen

The Silkworm

When novelist Owen Quine goes missing, his wife calls in private detective Cormoran Strike. At first, Mrs. Quine just thinks her husband ...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Los Cuentos De Beedle El Bardo idegen

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter and the Goblet of Fire idegen
idegen

Harry Potter and the Goblet of Fire

Bloomsbury, 2010

The summer holidays are dragging on and Harry Potter can't wait for the start of the school year. It is his fourth year at Hogwarts Schoo...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban idegen
idegen

Harry Potter and the Prisoner of Azkaban

Bloomsbury, 2010

Harry Potter, along with his friends, Ron and Hermione, are about to start their third year at Hogwarts School of Witchcraft and Wizardry...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter und der Feuerkelch /4./ idegen

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: The Casual Vacancy idegen
idegen

The Casual Vacancy

HACHETTE BOOK GROUP UK, 2012

"When Barry Fairweather dies unexpectedly in his early forties, the little town of Pagford is left in shock. Pagford is, seemingly, an En...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi 1.-7. ( 7 kötet 📚 ) könyv
könyv

Harry Potter és a Halál ereklyéi 1.-7. ( 7 kötet 📚 )

(Harry Potter és a Bölcsek Köve + Harry.Potter. és a Titkok Kamrája + Harry Potter és az Azkabani Fogoly + Harry Potter. és a Tűz serlege...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter Und Die Heiligtümer Des Todes antikvár
antikvár

Harry Potter Und Die Heiligtümer Des Todes

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Carlsen Verlag, 2007

An eine Rückkehr nach Hogwarts ist für Harry nicht zu denken. Er muss alles daransetzen, die fehlenden Horkruxe zu finden, um zu vollende...

Online ár:

5 590 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter e il prigioniero de Azkaban antikvár
antikvár

Harry Potter e il prigioniero de Azkaban

Szindbád Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Adriano Salani, 1999

Online ár:

4 900 Ft

Rowling, J. K.: Phantastische Tierwesen und wo sie zu finden sind idegen
idegen
Rowling, J. K.

Phantastische Tierwesen und wo sie zu finden sind - von Newt Scamander

Der Hörverlag, 2022

Entdecken Sie Scamanders magische Tierwesen! Seit seiner Veröffentlichung ist Newt Scamanders Meisterwerk Pflichtlektüre an der Hogwarts-...

Online ár:

5 689 Ft

Eredeti ár: 5 988 Ft

J. K. Rowling: Fantastic Beasts The Crimes of Grindelwald antikvár
antikvár

Fantastic Beasts The Crimes of Grindelwald

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Little, Brown And Company, 2018

At the end of Fantastic Beasts and Where to Find Them, the powerful Dark wizard Gellert Grindelwald was captured in New York with the hel...

Online ár:

4 590 Ft

Rowling, J. K.: Die Märchen von Beedle dem Barden (farbig illustrierte Schmuckausgabe) idegen
idegen
Rowling, J. K.

Die Märchen von Beedle dem Barden (farbig illustrierte Schmuckausgabe) - Ein magischer Begleitband zur Harry-Potter-Serie

Carlsen, 2018

Die Märchen von Beedle dem Barden versammeln fünf fantasievolle Geschichten voller Abenteuer, Arglist, Herzweh und natürlich voller Magie...

Online ár:

12 382 Ft

Eredeti ár: 13 033 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter und die kammer des schreckens antikvár
antikvár

Harry Potter und die kammer des schreckens

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Carlsen Verlag, 2000

Online ár:

6 490 Ft

Rowling, J. K.: L'Ickabog idegen
idegen
Rowling, J. K.

L'Ickabog

Gallimard, 2022

Online ár:

6 123 Ft

Eredeti ár: 6 445 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg könyv
könyv

Harry Potter és a Félvér Herceg

A Voldemort elleni harc állása igencsak aggasztó; a baljós jeleket már a mugli kormányok is észlelik. Szaporodnak a rejtélyes halálesetek...

 

Előjegyezhető

Rowling, J. K.: Harry Potter und der Orden des Phönix idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter und der Orden des Phönix - Die Jubiläumsausgabe

Der Hörverlag, 2019

Rufus Becks Lesung in der prachtvollen Jubiläumsausstattung Es sind Sommerferien und wieder einmal sitzt Harry bei den unsäglichen Dursle...

Online ár:

16 299 Ft

Eredeti ár: 17 156 Ft

Rowling, J. K. - Kloves, Steve: Fantastic Beasts: The Secrets of Dumbledore - The Complete Screenplay (Fantastic Beasts, Book 3) idegen
idegen
Rowling, J. K. - Kloves, Steve

Fantastic Beasts: The Secrets of Dumbledore - The Complete Screenplay (Fantastic Beasts, Book 3)

Scholastic Inc., 2022

"Professor Albus Dumbledore knows the powerful dark wizard Gellert Grindelwald is moving to seize control of the wizarding world. Unable ...

Online ár:

14 479 Ft

Eredeti ár: 15 241 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban idegen
idegen

Harry Potter and the Prisoner of Azkaban

Harry and his friends Ron Weasley and Hermione Granger return to Hogwarts School of Witchcraft and Wizardry and find security has been ti...

 

Előjegyezhető

Rowling, J. K.: Die Märchen von Beedle dem Barden idegen
idegen
Rowling, J. K.

Die Märchen von Beedle dem Barden

Der Hörverlag, 2021

Der Klassiker aus der Hogwarts-Schulbibliothek jetzt als Hörbuch Welcher ordentliche Zauberer kennt sie nicht: die großartigen alten Märc...

Online ár:

6 898 Ft

Eredeti ár: 7 261 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the sorcerer's stone antikvár

 

7 490 Ft - 7 590 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter und der Gefangene von Askaban idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter und der Gefangene von Askaban - Die Jubiläumsausgabe

Der Hörverlag, 2019

Rufus Becks Lesung in der prachtvollen Jubikäumsausstattung Natürlich weiß Harry, dass das Zaubern in den Ferien strengstens verboten ist...

Online ár:

12 192 Ft

Eredeti ár: 12 833 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter à l'école des sorciers idegen
idegen

Harry Potter à l'école des sorciers

Harry Potter and the Philosopher's Stone) est un film fantastique britanniquo-américain réalisé par Chris Columbus, sorti en 2001. Il est...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi könyv
könyv

Harry Potter és a Halál ereklyéi

„Ujjait öntudatlanul a karjába fúrta, mintha fizikai fájdalommal viaskodna. Össze sem tudta számolni, hányszor hullott már a vére. Egysze...

 

Előjegyezhető

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve könyv
könyv

Harry Potter és a bölcsek köve

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vi...

 

Előjegyezhető

Rowling, J. K.: Harry Potter and the Half-Blood Prince idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter and the Half-Blood Prince

Bloomsbury Publishing PLC, 2017

This gift edition hardback, presented in a beautiful foiled cloth slipcase decorated with brand new line art by Jonny Duddle, is a perfec...

Online ár:

20 638 Ft

Eredeti ár: 21 724 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter e a Pedra Filosofal idegen
idegen

Harry Potter e a Pedra Filosofal

Portuguese language. Deveria ser um livro só para o público infanto-juvenil. Mas, no mundo inteiro, gente de idades variadas lê Harry Pot...

 

Előjegyezhető

Rowling, J. K.: Harry Potter und das verwunschene Kind: Die Entstehung - Hinter den Kulissen des gefeierten Theaterstücks idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter und das verwunschene Kind: Die Entstehung - Hinter den Kulissen des gefeierten Theaterstücks

Carlsen, 2021

Atemberaubende Fotos, spannende Interviews und nie zuvor gesehene Skizzen gewähren einen Blick hinter die Kulissen der erfolgreichsten Th...

Online ár:

14 830 Ft

Eredeti ár: 15 610 Ft

Rowling, J. K.: Harry Potter und der Stein der Weisen idegen
idegen
Rowling, J. K.

Harry Potter und der Stein der Weisen - Die Jubiläumsausgabe

Der Hörverlag, 2019

Rufus Becks Lesung in der Jubiläumsausstattung Bis zu seinem elften Geburtstag glaubt Harry, er sei ein ganz normaler Junge. Doch dann er...

Online ár:

12 184 Ft

Eredeti ár: 12 825 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets antikvár
antikvár

Harry Potter and the Chamber of Secrets

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Bloomsbury, 1999

Harry can't wait for his holidays with the dire Dursleys to end. But a small, self-punishing house-elf warns Harry of mortal danger await...

Online ár:

19 990 Ft

J. K. Rowling: The Casual Vacancy antikvár
antikvár

The Casual Vacancy

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Sphere Books, 2014

The much publicised first adult novel from the author of the phenomenal Harry Potter books. When Barry Fairweather dies unexpectedly in h...

Online ár:

2 090 Ft

J. K. Rowling, Gábor Anikó (szerk), Tóth Tamás Boldizsár (ford.): Harry Potter és a bölcsek köve - Első kiadás! - Tóth Tamás Boldizsár fordításában könyv
könyv

Harry Potter és a bölcsek köve - Első kiadás! - Tóth Tamás Boldizsár fordításában

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában töltött első tanév kemény erőpróba a diákok számára. Harry Potternek nem csupán a vi...

 

Előjegyezhető

Rowling, J. K.: Christmas at Hogwarts idegen
idegen
Rowling, J. K.

Christmas at Hogwarts - A joyfully illustrated gift book featuring text from 'Harry Potter and the Philosopher's Stone'

Bloomsbury UK, 2024

'Christmas was coming. One morning in mid-December, Hogwarts woke to find itself covered in several feet of snow.' So begins Chapter 12 o...

 

Előjegyezhető

Rowling, J K: Harry Potter Y El Prisionero de Azkaban / Harry Potter and the Prisoner of Azkaban idegen
idegen
Rowling, J K

Harry Potter Y El Prisionero de Azkaban / Harry Potter and the Prisoner of Azkaban

Prh Grupo Editorial, 2021

During his third year at Hogwarts School for Witchcraft and Wizardry, Harry Potter must confront the devious and dangerous wizard respons...

Online ár:

12 013 Ft

Eredeti ár: 12 645 Ft

J. K. Rowling: Bajke barda Beedlea antikvár
antikvár

Bajke barda Beedlea

Könyvbogár Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

2008

Svaka od pet osebujnih priča u “Bajkama barda Beedlea” čarobna je na svoj način, ali sve čitatelju oduzimaju dah majstorskim spajanjem sm...

Online ár:

4 490 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter e il calice di fuoco antikvár
antikvár

Harry Potter e il calice di fuoco

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

2006

Online ár:

4 990 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a tűz serlege - Hollóhát (jubileumi kiadás) antikvár
antikvár

Harry Potter és a tűz serlege - Hollóhát (jubileumi kiadás)

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Animus Kiadó, 2022

Online ár:

5 100 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege - Griffendél (jubileumi kiadás) antikvár
antikvár

Harry Potter és a Tűz Serlege - Griffendél (jubileumi kiadás)

Atticus

hibátlan, olvasatlan példány

Animus Kiadó, 2022

Online ár:

5 100 Ft

J. K. Rowling: Harry Potter and the Goblet of Fire antikvár
antikvár

Harry Potter and the Goblet of Fire

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Bloomsbury, 2000

Fourteen-year-old Harry Potter joins the Weasleys at the Quidditch World Cup, then enters his fourth year at Hogwarts Academy where he i...

Online ár:

8 790 Ft

Rowling, J. K.: Phantastische Tierwesen: Grindelwalds Verbrechen (Das Originaldrehbuch) idegen
idegen
Rowling, J. K.

Phantastische Tierwesen: Grindelwalds Verbrechen (Das Originaldrehbuch)

Carlsen, 2018

In »Phantastische Tierwesen und wo sie zu finden sind« wurde der mächtige schwarze Magier Gellert Grindelwald mit Unterstützung des Magiz...

Online ár:

8 184 Ft

Eredeti ár: 8 614 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára