Joanne Kathleen Rowling angol írónő, a Harry Potter-sorozat szerzője. J. K. Rowling Chipping Sodburyben született 1965. július 31-én. Már kiskorában saját meséivel szórakoztatta húgát. Első történetét, amely egy Nyúl nevű nyúlról szólt hatéves korában írta. A középiskolában is gyakran mesélt folytatásos történeteket ebédszünetben a barátainak. J.K. Rowling a tanulmányait a kiváló Exeter Egyetemen, Dél-Angliában folytatta, ahol franciát és klasszika-filológiát hallgatott. Eközben egy évig Párizsban is tanult. Tanulmányai befejezése után Londonba ment, az Amnesty Internationalnél helyezkedett el mint titkárnő, s Afrika francia nyelvű területeinek emberi jogi problémáival foglalkozott. 1990 nyarán gyakran utazott a Manchesterből Londonba tartó vonaton, és ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet egy fiúról, akit felvesznek a varázslóiskolába, bár mindaddig nem is tudott arról, hogy ő varázsló. Mikor négy órával később leszállt a vonatról a King's Cross Pályaudvaron, már tisztán körvonalazódott a fejében a Harry Potter sorozat cselekménye. A történeten az ebédidejében dolgozott, pubokban és kávéházakban. 1991-ben Portugáliába költözött, ahol angolt tanított. 1992-ben férjhez ment Jorge Aranteshez, és nemsokára megszületett lányuk, Jessica Rowling Arantes. Férjétől azonban hamarosan elvált és ezt követően nehéz körülmények között élt. Visszatért Angliába és Edinburgh-ba költöztek, ahol húga is lakott. Rowling tanári állást szeretett volna kapni, de előtte be akarta fejezni könyvét. Hogy ne a nyirkos, fűtetlen lakásban legyenek, az írónő egész napját egy kávéházban töltötte lányával, itt fejezte be Harry Potter történetét. Nehéz helyzetében a Skót Művészeti Tanácstól kért támogatást, amit meg is kapott, mikor a könyvét befejezte. Ezután nekilátott kiadót keresni, de sorban utasították el, a többség arra hivatkozott, hogy a könyv, cselekménye miatt, nem illik az ifjúsági irodalom sorába, ráadásul túlzottan bonyolultnak is találták. Végül Londonban mégis talált egy ügynököt, akinek sikerült eladnia a Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Philosopher's Stone) kéziratát az angliai Bloomsbury Children's Books kiadónak. A könyv 1997 júniusában jelent meg Angliában és hatalmas sikert aratott. Az írónő ekkor felmondta tanári állását, hogy minden idejét a Harry Potter-sorozat írásának szentelhesse. A hét részes meseregény világhírű lett, kb. hetven nyelvre fordították le, s több mint négyszázmillió példányt adtak el belőle világszerte. 2000-ben a Warner Brothers megvette a sorozat filmjogait. J. K. Rowling 2001-ben férjhez ment dr. Neil Murray orvoshoz, s két évvel később megszületett fiuk, David Gordon Rowling Murray majd újabb két év múlva lányuk, Mackenzie Jean Rowling Murray.
Online ár:
76 881 Ft
Eredeti ár: 80 927 Ft
Online ár:
76 877 Ft
Eredeti ár: 80 923 Ft
Online ár:
76 877 Ft
Eredeti ár: 80 923 Ft
Online ár:
76 877 Ft
Eredeti ár: 80 923 Ft
Online ár:
65 960 Ft
Eredeti ár: 69 431 Ft
Online ár:
61 445 Ft
Eredeti ár: 64 678 Ft
Online ár:
53 055 Ft
Eredeti ár: 55 847 Ft
Online ár:
46 491 Ft
Eredeti ár: 48 937 Ft
Online ár:
46 491 Ft
Eredeti ár: 48 937 Ft
Online ár:
46 491 Ft
Eredeti ár: 48 937 Ft
Online ár:
46 483 Ft
Eredeti ár: 48 929 Ft
Online ár:
41 276 Ft
Eredeti ár: 43 448 Ft
Online ár:
29 890 Ft
Online ár:
21 841 Ft
Eredeti ár: 22 990 Ft
Online ár:
21 242 Ft
Eredeti ár: 24 990 Ft
Online ár:
20 787 Ft
Eredeti ár: 21 881 Ft
Online ár:
20 047 Ft
Eredeti ár: 21 102 Ft
Online ár:
20 670 Ft
Eredeti ár: 21 757 Ft
Online ár:
19 990 Ft
Online ár:
19 165 Ft
Eredeti ár: 20 173 Ft
Online ár:
19 006 Ft
Eredeti ár: 20 006 Ft
Online ár:
18 149 Ft
Eredeti ár: 19 104 Ft
Online ár:
18 090 Ft
Eredeti ár: 19 042 Ft
Online ár:
18 097 Ft
Eredeti ár: 21 290 Ft
Online ár:
17 900 Ft
Online ár:
16 820 Ft
Eredeti ár: 17 705 Ft
Online ár:
16 983 Ft
Eredeti ár: 19 980 Ft
Online ár:
16 464 Ft
Eredeti ár: 17 330 Ft
Online ár:
16 728 Ft
Eredeti ár: 17 608 Ft
Online ár:
16 397 Ft
Eredeti ár: 17 260 Ft
Online ár:
16 394 Ft
Eredeti ár: 17 256 Ft
Online ár:
16 416 Ft
Eredeti ár: 17 279 Ft
Online ár:
16 390 Ft
Eredeti ár: 17 252 Ft
Online ár:
15 842 Ft
Eredeti ár: 16 675 Ft
Online ár:
15 912 Ft
Eredeti ár: 16 749 Ft
Online ár:
15 710 Ft
Eredeti ár: 16 536 Ft
Online ár:
15 555 Ft
Eredeti ár: 16 373 Ft
Online ár:
15 514 Ft
Eredeti ár: 16 330 Ft
Online ár:
14 936 Ft
Eredeti ár: 15 722 Ft
Online ár:
14 583 Ft
Eredeti ár: 15 350 Ft
Online ár:
13 281 Ft
Eredeti ár: 13 979 Ft
Online ár:
13 336 Ft
Eredeti ár: 14 037 Ft
Online ár:
13 200 Ft
Eredeti ár: 13 894 Ft
Online ár:
13 037 Ft
Eredeti ár: 13 723 Ft
Online ár:
12 733 Ft
Eredeti ár: 14 980 Ft
Online ár:
12 479 Ft
Eredeti ár: 13 135 Ft
Online ár:
12 273 Ft
Eredeti ár: 12 918 Ft
Online ár:
12 379 Ft
Eredeti ár: 13 030 Ft
Online ár:
12 445 Ft
Eredeti ár: 13 100 Ft
Online ár:
12 100 Ft
Eredeti ár: 12 736 Ft
Online ár:
12 471 Ft
Eredeti ár: 13 127 Ft
Online ár:
12 273 Ft
Eredeti ár: 12 918 Ft
Online ár:
12 280 Ft
Eredeti ár: 12 926 Ft
Online ár:
11 883 Ft
Eredeti ár: 13 980 Ft
Online ár:
11 591 Ft
Eredeti ár: 12 201 Ft
Online ár:
11 275 Ft
Eredeti ár: 11 868 Ft
Online ár:
12 147 Ft
Eredeti ár: 12 786 Ft
Online ár:
11 172 Ft
Eredeti ár: 11 760 Ft
Online ár:
11 128 Ft
Eredeti ár: 11 713 Ft
Online ár:
11 042 Ft
Eredeti ár: 12 990 Ft