Borászati kémia
Mezőgazda Kiadó, 2014
Összefoglaló
A borászati kémia az élelmiszer-kémia, illetve az élelmiszer-biokémia speciális részterülete. Elsőrendű feladata a szőlő, illetve a must mint alapanyag, valamint a bor mint végtermék kémiai összetételének vizsgálata, továbbá azoknak a bonyolult folyamatoknak a tisztázása, melyek során egy gyümölcsléből - a mustból - összetételében, technológiai viselkedésében és hatásában merőben más, új "anyag" a BOR keletkezik.
Ilyen értelemben tehát a borászati kémia meglehetősen analitikaigényes, eredményei egyenes arányban állnak az élelmiszeranalitika fejlődésével. A borászati kémia sohasem öncélú, eredményei minden esetben a technológia jobbítását kell, hogy célozzák, amelynek végterméke a szőlő értékes anyagait az adott kor ízlésvilágának megfelelően megőrző, az erjedés és az érlelés során keletkező új összetevőkkel kiegészítő BOR.
Kállay Miklós közel 40 éves kutatói, oktatói tevékenysége folytatása annak a nemzetközi borkémiai trendnek, melyet hazánkban a 60-as években Ferenczi Sándor munkássága alapozott meg.
A Borászati kémia szerves része annak a trilógiának, amelyet Eperjesi Imre: Borászati technológia és Magyar Ildikó: Borászati mikrobiológia című munkája alkot. Reményeink szerint nemcsak a felsőfokú tanulmányokat folytatók, de a szakterület művelői számára is hasznos lehet.
Részletek
- 206 oldal
- Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
- ISBN: 9789632865720
- Eredeti cím: Borászati kémia
Ez is elérhető kínálatunkban:
Borkönyv - A szőlőtől a pohárig
Kiadványunk a borról szól, a borról, ami a 21. század kultúrájának fontos része. Minden ismeretet tartalmaz, melyet ezzel kapcsolatban tudni érdemes, és segít eligazodni a borral kapcsolatos valame...
Online ár:
10 115 Ft
Eredeti ár: 11 900 Ft
Online ár:
4 165 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 6 000 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján