Kétes dicsőség - A legendás Annapurna expedició igaz története
Park Kiadó, 2003
Összefoglaló
Az Annapurnát egy francia csapat hódította meg először, 1950-ben. Az esemény óriási lelkesedést és büszkeséget váltott ki a háború utáni Franciaországban. Maurice Herzogot, az expedíció vezetőjét nemzeti hősként ünnepelték. De Annapurna című műve, minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott hegymászókönyve, csupán az ő verziója a tragédia árán született diadalról. Mint annyi más tizenéves, David Roberts is Herzog könyvének hatására kezdett hegyet mászni. Évtizedekkel később jutott a tudomására, hogy az Annapurna meghódítása valójában nem is úgy történt, ahogyan azt az érdeklődő nagyközönség a műfaj leghíresebb klasszikusa alapján hiszi. Az expedíció többi résztvevőjének hagyatéka, a családtagok és a barátok visszaemlékezései alapján igyekezett kideríteni, mi is történt valójában a csúcs meghódítása előtt, alatt és után. Szándéka az volt, hogy emléket állítson e hatalmas vállalkozás "mellékszereplőinek" - elsősorban Lachenalnak, Terraynek és Rébuffat-nak, a három chamonix-i hegyi vezetőnek -, akiket Herzog viselkedésével és könyvével egész életükben árnyékba borított, noha meghatározó szerepet játszottak az expedíció sikerében. "A hegymászás nemcsak alakítja, hanem elő is hívja az emberek jó és rossz tulajdonságait. Az Annapurna meghódításának története, úgy gondolom, emberi jellemrajz szempontjából is tanulságos. Meginognak az egykori bálványok, és új példaképek rajzolódnak ki az eljövendő hegymászó-generációk számára." ERŐSS ZSOLT a Mount Everest első magyar meghódítója 2002-ben
Részletek
- 216 oldal
- Kötés: kötve
- ISBN: 9789635306268
- Fordító: Szentgyörgyi József
Ez is elérhető kínálatunkban:
Magashegyi túrák
A világ 29 legfélelmetesebb és legmegerőltetőbb túrája szerepel a Magashegyi túrák c. könyvben, amely csábít a szabadtéri kalandok felé. Több, mint 200 szenzációs fotómelléklettel, minden túrához e...
Online ár:
2 499 Ft
Eredeti ár: 2 940 Ft
Online ár:
4 590 Ft
Eredeti ár: 5 400 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján