Julia Child 1948-ban érkezett diplomata férje oldalán először Franciaországba. Egy szót sem tudott franciául, soha addig nem
kóstolt egyetlen francia ételt sem, ráadásul főzni sem tudott.
Ám ahogy kezdett elmélyedni a nyelv tanulásában, ahogy kezdte megismerni a franciák életmódját és konyháját, szenvedélyes érdeklődés gyúlt benne az ország és lakói iránt, a főzés pedig életre szóló hivatásává vált. Ebben a könyvben Julia Child elsősorban franciaországi kalandjait meséli el: feltárul előttünk a háború utáni Párizs a híres Cordon Bleu főzőiskolával, az eldugott kisvendéglőkkel és a külföldiek pénztárcájához mért elegáns éttermekkel. Juliával együtt kilátogatunk Marseille nyüzsgő halpiacaira, végigjárjuk Provence kisvárosait, megcsodáljuk a kiépülőben levő francia Riviérát, megismerünk híres séfeket és a helyi konyha minden csínját-bínját értő egyszerű parasztasszonyokat. A szeretett férjével Európa más országaiba tett közös utazásaikról szóló tudósításokból kiderül az is, milyennek látta kontinensünket akkoriban egy érdeklődő amerikai.
Az emlékirat egyben beszámoló arról, milyen hányattatások után sikerült kiadni a francia szerzőtársnőivel közösen írt, ma
már alapműnek számító, kétkötetes angol nyelvű nagy francia szakácskönyvet, és hogyan lett Juliából Amerika első televíziós
sztárszakácsa.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Greta a barátnőjével, Sabine-nal él egy régi, düledező, huzatos házban a New York állambeli Hudsonban, a kisváros peremén. Greta átíró: egy terapeuta ülésein készült hangfelvételeket jegyzi le. Az ...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
5
az 5-ből
2 értékelés alapján
Ez egy igazán nagyszerű könyv egy fantasztikus amerikai nőről, akit a könyv lapjain keresztül ismerhetünk meg. Nagyon tetszett az elejétől a végéig - "ízlett". :-) Gratulálok a fordításhoz is!