Krasznahorkai László még soha nem engedte közel saját személyéhez az olvasót. New Yorkban azonban útja Herman Melville útját keresztezte, s benne olyan alkotóra talált, akinek sorsát csak akkor érthette meg, ha a sajátjáról is nyilatkozik. Felkereste a Moby Dick írójának lakóhelyeit, elkezdte követni mindennapi útvonalait, elmerült életrajzában, hogy végül szembesüljön a drámai ténnyel, Melville mérhetetlen magányával és őrületével.
Krasznahorkai László új könyve azokról a véletlenekről és elrendeltetésekről beszél, melyek az embert - ebben az esetben éppen őt - egy létfontosságú döntésig elvezetik. Műve térkép, terek és képek dialógusa, ahol a vallomás radikálisan nyílt szövegét képek ellensúlyozzák, Ornan Rotem intenzív fényképei, amelyek az író New York-i életét és nyomozásának különböző állomásait rögzítik.
A Manhattan-terv minden személyes vonatkozása mellett városnapló is. Benne a világ talán legizgalmasabb metropoliszában vagyunk, rejtélyes összefüggések labirintusában, ahonnan a kiutat épp az mutatja meg, akitől a legkevésbé várnánk: a szerző az, maga Krasznahorkai, egy új mű bejelentésével.
Építészet, irodalom, fotográfia, nyomozás, felfedezés, és egy ironikusan megrajzolt háttér a főnyereménynek hangzó, New York-i alkotói ösztöndíj köré. Krasznahorkai László és Ornan Rotem könyve váratlanul nagy élmény az alkotó lét alapvetéseiről, egy olyan New York előterében, melynek őszinteségét, igaziságát nem tudom eléggé hangsúlyozni. Album, de nem az a coffee table-típusú, a háziak műveltségéről árulkodó, kizárólag átlapozásra szánt dekorelem, hanem fantasztikus teljesítmény.
Ez a 92 éves szerző huszadik könyve. Semmilyen történelemkönyvvel nem pótolható személyes emlék-gyűjtemény, egy fenomenális, a legapróbb részletekre is kiterjedő memóriával rendelkező értelmiségi e...
Bevezető ár:
2 792 Ft
Eredeti ár: 3 490 Ft
Online ár:
3 740 Ft
Eredeti ár: 4 399 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
5 096 Ft
Eredeti ár: 5 995 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján