A második világháborút követő magyarországi kényszermigráció történetének sajátos fejezetét alkotják a visszaszököttek, vagyis azok a kitelepített németek, akik hosszabb-rövidebb németországi tartózkodás után, többnyire illegálisan visszatértek. A szerző e mindeddig feltáratlan történet megírására vállalkozik. Az alapvető történeti tények tisztázása mellett – például hogy milyen arányú volt, és mely időszakra korlátozódott a visszatérés, melyek voltak az érintettekkel szembeni hatalmi-hivatali eljárások, illetve azok tágabb politikatörténeti kontextusa – foglalkozik a visszaszökött személyek egyéni motivációival is, illetve azzal a kérdéssel, hogy ezek milyen viszonyban állnak az adott személy és csoport identitásával. A szerző ennek megfelelően nemcsak a témára vonatkozó írott forrásokat elemzi, hanem az érintettekkel készített interjúkat – az egyes élettörténeteket – is, melyek közül néhány a kötetben is olvasható.
Online ár:
1 490 Ft