A magyar főváros hetvenöt évvel ezelőtt kezdődő ostroma ma is a történelmi emlékezet kitüntetett színhelyének számít - olyasfajta eseménynek, amely újra és újra ideológiai és politikai csatározások áldozatául esik. A korábban uralkodó, antifasiszta értelmezéssel szemben az utóbbi évtizedek szélsőjobboldali emlékezetkultúrája már „hősökként" ünnepli a kitörésben részt vevő katonákat, miközben egyre kevesebb szó esik a történelmi tényekről és az esemény szereplőinek valóságos mozgatórugóiról.Ungváry Krisztián Budapest ostroma című, számos hazai és nemzetközi kiadást megélt, páratlanul népszerű kötete után ezúttal a csatában részt vevő német katonai elitet vizsgálja: kollektív életrajzgyűjteménye azokat a német katonákat veszi sorra, akik fontos vezető beosztásban vettek részt a fővárosi harcokban, vagy budapesti tartózkodásuk alatt előkelő kitüntetésekben (Vaskereszt Lovagkeresztje, Német Aranykereszt) részesültek. A történész az érintett személyek kapcsán részletesen szól pályájuk magyarországi vonatkozásairól, ezen belül is a főváros ostromában játszott szerepükről, a Budapesten nyomon követhető mozgásukról, a velük kapcsolatba hozható eseményekről, valamint a kitörési kísérletben való részvételükről.A több évtizedes, aprólékos kutatómunka eredményeként megszülető százhuszonhárom életrajz fókuszában hús-vér emberek állnak, akiknek esendőségeik és erényeik csak együtt kezelhetők. A történeteikből kirajzolódó nagyszabású tabló egyaránt rámutat a német katonai életpályák különbségeire, a hőskultusz ellentmondásaira és a világháború borzalmaira. UNGVÁRY KRISZTIÁN (1969) történész fő érdeklődési területe elsősorban a 20. század politikai és hadtörténete, illetve az emberek viszonya saját történelmükhöz. Számos nagy visszhangot kiváltott történeti munka szerzője. A Horthy-rendszer mérlege című akadémiai disszertációjával elnyerte az MTA doktora címet.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Bolgár Dániel történész amellett érvel nagy anyagot feldolgozva, egyszerű szavakkal és merész humorral, hogy mindenki azt kapta, amit nem érdemelt.A teljesítmények elbírálását ugyanis elfogulttá te...
Online ár:
4 599 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján