Philip Roth 1991-es műve a szerzőtől már ismerős témákat - úgy mint az öregség jelentette fájdalmas próbatételeket, a halállal való elkerülhetetlen szembenézést, a megannyi szakítópróbának kitett családi kötelékek újraértékelését - járja körül, teszi ezt azonban minden korábbinál hangsúlyosabb önéletrajzi vonatkozások mentén. Az Apai örökség az író agytumorban elhunyt idős édesapja utolsó éveit elmesélve nyújt megrázó látleletet arról, miképp alakulhatnak az apa-fiú kapcsolatok egy végzetes betegség árnyékában, illetve hogyan lehet (ha egyáltalán lehet) elfogadni annak tragédiáját, hogy azok, akik az életbe segítettek minket, a szemünk láttára távoznak lépésről lépésre a nemlétbe.
Roth magyar nyelven most először olvasható emlékirata megrendítő, pátosztól mentes, mégis empátiával teli számvetés azzal, mi marad ránk örökül halottaink után...
Folyton azt halljuk, hogy a férfiak számára nincs elég tér és lehetőség az érzelmeik megélésére és kifejezésére, ez pedig súlyos problémákat okoz saját maguk és a környezetük számára is Többek között erről beszél Steve Biddulph Férfilét című könyvében is. Ez sajnos valóban így van, az irodalom terén mégis mintha bővelkednének mindabban, amit a való életben nem tapasztalhatnak meg.
"Ha Agatha Christie a krimi királynője, akkor Carla Valentine az igazságügyi patológia királynője. Könyve kötelező olvasmány minden Christie-rajongónak.” Deanna Raybourn Agatha Christie minden...
Bevezető ár:
4 400 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján