Mindannyian emlékezhetünk gyermekkorunk szerepjátékaira, közülük is a legismertebb és legszeretnivalóbb játékra, a „papás-mamásra”. Gyerekként a szüleinktől lessük el és szívjuk magunkba észrevétlenül majdani „papaságunkat” vagy „mamaságunkat”. Ahogy növünk, szerepeink is velünk nőnek, és egyszer csak a játékból valóság lesz: karunkban tartjuk gyermekünket, aki papává vagy mamává tesz minket. Palotás Petra megindító történetei ezekről a szülőkről szólnak, akik felnőtt fejjel napról napra, óráról órára igyekeznek elsajátítani ezt a szerepet, amely ezúttal egy életre szól…
„Mindig is írtam, és mindig is meséltem. Általános iskolai barátnőim jól emlékeznek arra, ahogy heteken át meséltem az általam kitalált történeteket a menzán, és minden nap egy újabb epizódot hozott… Amikor megszületett a kislányom, Bora, éreztem, hogy újra eljött az én időm, megint írni szeretnék, írnom kell. És az élethelyzetből adódóan, olykor a kislányom által ihletve nekikezdtem a mamákról és papákról szóló történeteknek. Egyperces novellák fűzére ez a kötet, ami részben a saját élményeimen, részben a környezetemből hallott történeteken, részben pedig fikción alapszik. Édesanyám volt a könyv első olvasója, és ő azt mondta: érzelmeket szülnek a történeteim. Hol sírásra, hol kacagásra, hol hümmögésre, hol egy halvány mosolyra késztetnek. Szeretném, ha mások is így látnák majd, és sokan magukra ismernének, hiszen azt próbálom megfogalmazni, hogy a jó szülőséget a saját gyermekünkön keresztül kell megtanulni. Sokféle út létezik, de a saját utunkat csak mi ismerhetjük, ahogy a felelősség is a mi kezünkben van…”
Palotás Petra
Paulus barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja a világot. 1334 telén a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti, amelynek nagy része évek óta romokban hever, sötét zug...
Online ár:
3 655 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
Online ár:
1 275 Ft
Eredeti ár: 1 499 Ft
Akciós ár:
1 974 Ft
Korábbi ár: 2 303 Ft
Eredeti ár: 3 290 Ft
5
az 5-ből
5 értékelés alapján
Fenntartással vettem kézbe, mert azt hittem, hogy csak nőknek való sztorizás. Csalódtam - pozitívan csalódtam. Mindenkinek nagyon ajánlom, élvezetes novellák. Őszintén meglepődtem.