A kötetek az 1918. novemberi forradalom és a császárság bukását követõ Németország két meghatározó korszaka, a weimari köztársaság (1919–1933) és a nemzetiszocialista diktatúra (1933–1945) egyedülálló elemzését és forrásfeltárását tartalmazzák. A német történelem kevés fejezete vitatott annyira, mint a weimari köztársaság tizennégy éves drámai története. A korszak a klasszikus modernség nagy laboratóriuma volt: a kulturális feltörekvés, az üres hagyományoktól való megszabadulás, a világra nyitott mûvészi és értelmiségi avantgárd rendkívüli diadala. Ugyanakkor az elsõ német köztársaság történetéhez erõszakos puccskísérletek, vágtató infláció, tömeges munkanélküliség, politikai radikalizmus, válságok és a demokrácia bukása is kapcsolódik. Kudarca a világtörténelem legnagyobb katasztrófáinak egyikéhez vezetett. Mivel Weimar egyúttal a németek elsõ nagy lehetõsége volt a parlamenti demokrácia elsajátítására, története a második szövetségi köztársaság (1949–1990) tanulóéveinek, illetve az 1990-ben egyesült demokratikus német nemzetállamnak az elõtörténete is. Ezért a kötet nélkülözhetetlen a 20. századi német történelem mozgástereinek és alternatíváinak megismeréséhez.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Az első világháború kirobbanásának, I. Ferenc József császár ebben játszott szerepének, a soknemzetiségű Monarchia erre adott válaszainak s e közel 600 évig fennálló birodalom széthullásának törté...
Online ár:
12 960 Ft
Eredeti ár: 14 400 Ft
Online ár:
2 610 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján