A 20. század mindennapjaihoz szervesen hozzátartozott az erőszak tapasztalása. A történeti kutatásokban is mind nagyobb figyelmet kap a jelenség különböző típusainak, a direkt és a nyílt, illetve a rejtett, valamint a strukturális erőszaknak a vizsgálata. E témakört boncolgatja a hazai tudományosság nemrég alakult műhelye, az Erőszaktörténeti Munkacsoport, amely az 1945 utáni magyar történelem „erőszakközpontú" kutatását, ennek összehangolását és a kutatási eredmények nyilvánosságra hozatalát tűzte ki céljául. A munkacsoport 2016. október 6-án a Jaffa Kiadóval és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézetével karöltve szervezte meg az 1956-os forradalommal és szabadságharccal foglalkozó konferenciáját. Az eseményen számos hazai jelenkor-történeti műhely kutatói folytattak tudományos eszmecserét. E tanulmánykötet a konferencián elhangzott előadások anyagát tartalmazza. Gyáni Gábor elméleti felvezetését követően az írások az erőszaknak az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, illetve az annak leverését követően megjelenő formáit járják körül. Tulipán Éva az atrocitások szerepét vizsgálja a kádári „ellenforradalmi" narratívában, Takács Tibor pedig az október 26-i nyíregyházi tüntetés elbeszéléseivel foglalkozik. Müller Rolf a harcok tépázta Budapest képi világát elemzi, míg Vörös Géza tanulmánya az újpesti forradalmárokról Mindszenty József kiszabadításához is adalékként szolgál. A határon túlra tekint Stefano Bottoni a Székelyföldön lefolytatott hatalmi vegzálásokat bemutató tanulmányával, míg Bank Barbara közleménye a forradalom után újranyitott internálótáborokról, valamint Krahulcsán Zsolt írása, mely a Nagy Imre-ügy vizsgálóit mutatja be a hazai megtorlás működésének megértéséhez segítheti hozzá az olvasót.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Bolgár Dániel történész amellett érvel nagy anyagot feldolgozva, egyszerű szavakkal és merész humorral, hogy mindenki azt kapta, amit nem érdemelt.A teljesítmények elbírálását ugyanis elfogulttá te...
Online ár:
4 599 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján