Erdélynek a mai kor színvonalán álló "harag és részrehajlás nélküli" története bizonyára aktuálisabb ma, mint valaha. Erdély sorsában olyan fordulat állt be az impériumváltozás folytán, hogy azok a szempontok, amelyekből eddigi magyar és román történetírók szemlélték Erdély történetét, teljesen eltüntek és ma már változott, teljesen új jelenből kell visszapillantanunk a multra. Az Erdély története iránti érdeklődés mindenkor messze túlterjedt Erdély határain. Magyar, román és szász történet írók nemcsak erdélyiek körében találtak olvasókat, hanem - bátran mondhatjuk - jóval nagyobb számban az Erdély határain kívül élő magyarság, románság és németség körében. Ezért kértünk fel ennek a könyvnek a megírására olyan történetírót, aki nem helyi, hanem egyetemes szempontból képes Erdély történetét szemlélni: Marczali Henriket. A könyv iránt Magyarországon egészen szokatlan érdeklődés mutatkozik. Lehetetlen, hogy Erdélyben, amelyről a könyv szól, ez az érdeklődés kisebb legyen. - írta az egykori fülszöveg 1935-ből. Eltelt majd' nyolcvan év, és e sorok ugyanúgy érvényesek és igazak, mint akkor. Nem kevésbé igaz ez a tartalomra. Aki magyar nyelven, részrehajlás nélkül meg kívánja említeni Erdélyország történetét, jobb könyvet ma sem ajánlhatunk.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
A 20. századi Közép-Kelet-Európa nemzetiségi, nemzetiségpolitikiai történetéevl egyre több koreszerű szemléletű munka foglalkozik. Jóval kevesebb a korábbi évszázadok etnikei viszonyait bemutató n...
Online ár:
990 Ft
Online ár:
2 400 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján