Tisztelt hallgatóim! Mikor figyelmüket a nemzetiség kérdésére vagyok bátor irányítani, tudom, hogy kettős módon is hazai, magyar talajon állok. Először azért, mert a nemzetiség kérdésének tudományos taglalásában, a mi sajnos ritkaság, magyar emberé az elsőség, báró Eötvös Józsefé; másodszor meg azért, mert hiszen kevés olyan művelt nemzet van, ha ugyan van, a melyet ez a kérdés annyira közelről lelkében, életében érdekelne. Ha báró Eötvös József után is felszólalok abban a reményben, hogy a kérdést tudományosan tovább vihetem, ezt megmagyarázza egyrészt a czél, másrészt a methodus, a mely az Eötvösétől különbözik. Eötvös József az ő nagy munkájában a XIX. század uralkodó eszméiről, a melyek közé természetesen a nemzetiséget is sorozza, első sorban korának és pedig éppen a 4849-iki éveknek tapasztalásaiból indul ki, ezeket akarja gyümölcsözővé tenni és pedig gyümölcsözővé akarja tenni az állami életre nézve. Szól régi tapasztalásról is, két ezred évesről, a mely rendelkezésünkre áll, ha e kérdéssel foglalkozunk, de azért a figyelme mégis inkább a közvetlen politikai czélra van irányítva... Marczali Henrik. Budapest : Franklin, 1905. - Hasonmás kiadás
Az utóbbi évtizedekben a történelemmel és a történettudománnyal kapcsolatban sok súlyos probléma merült fel, melyek érintik az oktatást, a közéletet, sőt a közszellem alakulását is. A neves történé...
Online ár:
2 366 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 3 000 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
3 800 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
5 320 Ft
Eredeti ár: 5 600 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján