A TE meséd - Történetek rólad, neked
Kulcslyuk Kiadó, 2024
Összefoglaló
Kedves Édesanya és Édesapa!
Az egyik legszebb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk, ha mesélhetővé tesszük a saját történetét. Örökítsük meg ebben a gyönyörű naplóban közös életünk fontos pillanatait, emlékeinket, élményeinket, ragasszuk bele kedvenc fotóinkat!
Az irányított kérdések lehetőséget adnak arra, hogy ne csak a szülő-gyermek kapcsolat örömeit, sikereit gyűjtsük össze, hanem szembenézzünk a megtapasztalt nehézségekkel, csalódásokkal is, és ezekből is erőt és hitet merítsünk.
Kutatások bizonyítják, hogy a magas önbecsülés és a rugalmas alkalmazkodóképesség kialakulásában jelentős szerepe van saját életmesénk és családtörténetünk ismeretének. Ezt a folyamatot pedig nem az idealizált, hanem az életszerű történetek támogatják - a gyermek ezek által tanulja meg, hogy nem kell mindig jól járni, szabad (sőt elkerülhetetlen) olykor kudarcot vallani, aztán valahogy kimászni a pácból, mert csak így lesz a története hiteles egész.
A közös történet olyan, mint egy láthatatlan fonal, amely összegubancolódhat, megnyúlhat, de soha nem szakad el! Ez lesz az a háló, ahonnan gyermekünk elrugaszkodhat, és amely megtartja, ha zuhan. A kézírással megírt családi és személyes történetek lehetőséget adnak arra, hogy gyermekünk a saját életmeséje hősévé váljon, és ha szüksége van rá, mindig feltöltekezhessen édesanyja vagy édesapja személyes üzeneteiből.
Részletek
- 144 oldal
- Kötés: kemény kötés
- ISBN: 9786155932045
- Illusztrátor: Moldován Mária
Ezt senki nem mondta!
Ezt senki nem mondta! Szülőnek lenni életre szóló kaland, és minden egyes pillanata tele van meglepetésekkel, hiszen folyamatosan tanulunk - nemcsak a gyerekünkről, hanem saját magunkról is. Ott...
Online ár:
4 410 Ft
Kiadói ár: 4 900 Ft
Online ár:
3 638 Ft
Eredeti ár: 4 280 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
3 145 Ft
Eredeti ár: 3 699 Ft
Online ár:
4 500 Ft
Kiadói ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 638 Ft
Eredeti ár: 4 280 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
1 értékelés alapján