A Hazám című esszégyűjtemény 14 magyar értelmiségi köztük író, orvos, szociológus, filozófus vallomását tartalmazza arról a hazáról, amelyet többségi vagy kisebbségi alkotóként, gondolkodóként nap, mint nap megélnek. Fájdalmas, önmagukat olykor a pátosz hangjától sem kímélve írnak a bennük lakó egyetlen, mások arról a sok hazáról, amelyet magukkal hurcolnak mindenütt a világban, ahol alkotó emberként, vagy civilként megfordulnak. Töprengések és vívódások. Hol van a haza annak, aki Romániában él, de Magyarországra is gondol, amikor félnie, féltenie kell. Hol van a haza a többszörös disszidensnek? Hol annak, akit a haza egyszer eldobott, és, amikor tehette, akkor sem fogadta vissza? A haza-e az, aki elenged, és nem fogad? S akinek több hazája volt hiszen magyarok vagyunk Közép-Kelet-Európában, annak melyik az igazi.
A tervezett kötetet József Attila Hazám c. verse vezeti be, majd abc sorrendben következnek a szerzők: Bitó László, Czeizel Endre, Csepeli György, Dragomán György, Heller Ágnes, Kun Árpád, Lángh Júlia, Markó Béla, Máté Gábor, Parti Nagy Lajos, Solymosi Frigyes, Szelényi Iván, Varnus Xavér, Végel László, és Kemény István Búcsúlevél című verse zárja.
Az illusztrációkat magyarországi, erdélyi, délvidéki, és felvidéki tájakról készült felvételekből válogattuk.
Paulus barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja a világot. 1334 telén a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti, amelynek nagy része évek óta romokban hever, sötét zug...
Online ár:
3 655 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
Online ár:
1 275 Ft
Eredeti ár: 1 499 Ft
Akciós ár:
1 974 Ft
Korábbi ár: 2 303 Ft
Eredeti ár: 3 290 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján