Bereményi Géza az alábbiakkal ajánlja a kötetet: Mert bátorság kell a hétköznapok halszemébe nézni. Állni azt a hipnotikus, semmi tekintetet. Egyre csak versről versre visszanézni bele, neki, belemélyedni a végsőkig, a legalja tartalomig, rendíthetetlenül. Kibírni azt, ami ott lapít: a halálos fölényt, az embernek szegezett kárörömöt, közben az elmúlásig száradni, törődni. Az ilyen költő vakmerő. A minden mindegy puszta csataterén ő a lovag. A hűség szobra. Megbízatásának tiszta forrásvidéke ott van valahol a gyermekkorban, az elődök eltörölt múltjának tájékán, a lerombolt természetben, mint egy csakis neki rendeltetett álláspont. Az ilyen költő egészen az önmegvetésig tiszta, rendíthetetlen ólomkatona. Verselése egyszerű szavakból szövi a sűrű hálót, álomba fordítja még a mai élet aktuális roncstelepét is. Autót vezet a túlvilágra, fölötte fogkrémet húzó repülő, asztalán kihűlt hotdog, kocsmájában egy teknős lakik. Jó azt tudni, hogy egy költő jár közöttünk. Ez az egy szerencsénk.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Élő Csenge Enikő első kötetében szereplő versek "súlyosak és szemtelenek, maghatóak, vidámak, vadak és őszinték" - és mind gyönyörű. "Ennek a könyvnek a címszereplője az apa, de szól az anyáról ...
Online ár:
2 529 Ft
Eredeti ár: 2 975 Ft
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján