A gyermeki gondolkodás fejlődésének nagyon fontos, a tanulás szempontjából sarokpontja az a folyamat, amikor a kisgyermek gondolkodni kezd a nyelvről. Szétszedi, összerakja, felismeri, alakítja a nyelvi elemeket, és sajátos kis nyelvi alkotásokat, nyelvi képződményeket hoz létre. Amit a gyermek korábban megtanult megérteni és használni, vagyis anyanyelvét, azt meg kell tanulnia elemeire bontani, ezeket az elemeket egymástól elválasztani, újra összerakni, másféleképpen, megfelelő szabályoknak megfelelően átalakítani, rendezni, majd ezekről szabályokat alkotni, vagyis gondolkodni a nyelvről magáról. Mindez hosszú, ugyanakkor fontos folyamat, mert az olvasás, írás elsajátítása szempontjából nélkülözhetetlen ismeretrészeket a gyermeknek még iskolába kerülése előtt tudnia kell azonosítania, illetve ezekkel bizonyos feladatokat elvégeznie. A rímek a nyelvről való gondolkodás, a nyelvi tudatosság kialakulásának fontos elemei.
Ebben a feladatgyűjteményben ennek tudatában az elhangzó beszéd elemzésének azon területét gyakoroltatjuk egyre nehezedő feladatokkal, amelyek a beszédtények azonosításával, megfigyelésével a rímek beazonosítását, szövegbe való beépítését, gyakorlati alkalmazását próbáltatja ki.
A feladatok az iskolakezdés küszöbén, illetve iskolakezdéskor minden gyerek számára megkerülhetetlen alapozást adnak az olvasás tanulásához, a szöveg, a nyelv használatához. A nagyobbaknak pedig segítenek elmélyíteni az anyanyelv megismerését, a nyelvi ismeretek feldolgozását.
A Rímelő az alábbi témákat dolgozza fel: rímpárok / kakukktojás keresése, rímlánc, mondókába illő rím keresése, mondókacsinálás.
A csomag 16 feladatkártyát tartalmaz.
A nagyvilág rejtélyei nyomában Miből jön rá a régész Heinrich Schliemann, hogy hamis a segédje által talált trójai érme? Miért nem látja senki Vlagyimirt, amikor átsétál a moszkvai Vörös téren, ...
Online ár:
4 080 Ft
Eredeti ár: 4 800 Ft
Akciós ár:
903 Ft
Online ár: 1 097 Ft
Eredeti ár: 1 290 Ft
Akciós ár:
1 050 Ft
Online ár: 2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
2 125 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
Akciós ár:
903 Ft
Online ár: 1 097 Ft
Eredeti ár: 1 290 Ft
Akciós ár:
903 Ft
Online ár: 1 097 Ft
Eredeti ár: 1 290 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 500 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján