A kutyák szőrös gyerekek
Open Books, 2025
Összefoglaló
Csányi Vilmos könyve nemcsak két családi kutya életét mutatja be, hanem azt is, hogy hogyan lehet a kutyalélek rejtelmeit tudományos vizsgálatok tárgyává tenni. Azoknak szól, akik a tudományos könyvek szigorúsága és unalma nélkül pillantanának be a kutyaetológia világába. Az első kiadást sokan megszerették, azóta angol, német, olasz, szlovák és orosz nyelven is megjelent a kötet. Az új kiadás tartalmaz néhány új, érdekes tényt is, amelyet az ELTE etológia tanszékének kutatói fedeztek fel az utóbbi években. Módszereiket átvették külföldi laboratóriumok, és ma már a tudományos közösség is elhiszi, hogy egyben s másban a kutya az emberre hasonlít. Tehát nem csupán hangzatos cím, hanem kutatási eredmények támasztják alá azt, hogy a kutyák szőrös gyerekek.
CSÁNYI VILMOS etológus, akadémikus, író. Eredetileg vegyészként kezdett dolgozni, majd ő maga szervezte meg az ELTE-n az etológia tanszéket, amelynek vezetője is lett. Kutatásai középpontjában kezdetben a halak, a későbbiekben a kutya és az ember viselkedése, a biológiai és a kulturális evolúció kérdései állnak. Számos kötete jelent meg négylábú társainkról, illetve az ember viselkedéséről, hiedelmeiről és gondolkodásáról. Emellett szépíróként is sikeres.
Értsd a kutyád! - Modern gazdik kézikönyve
Az Értsd a kutyád! egy modern gazdiknak szóló kézikönyv, amely segít jobban megérteni négylábú társaink viselkedését, kommunikációját és fejlodését. Egy biológus és egy kutyakiképzo közös munkája, ...
Online ár:
4 491 Ft
Kiadói ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 783 Ft
Eredeti ár: 4 450 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
5 400 Ft
Kiadói ár: 5 999 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
1 értékelés alapján
Legnépszerűbb pozitív értékelés
Érdekesen mutatja be az etológiai kutatásokat, elméleteket a kutyákról, sok sztorival fűszerezve. Az azért nem egyértelmű, hogy milyen régi írásokból van összerakva ez a 2022-es kiadás, azaz hány legutóbbi év új eredményei maradtak ki. Félreértések elkerülése végett ez nem kutyanevelési, kiképzési tanácsadó könyv, hanem a kutyák viselkedésének jobb megértését adja.