Az ókori görög tragédiákban az emberi sors felmérése, isten és az ember viszonyának, valamint a bűn és bűnhődés elválaszthatatlanságának vizsgálata, a megrázó sorsszerűség és az ember tisztulásvágyának legősibb rétegei plasztikus erővel jelennek meg. A tragikus ember a hős, aki bátran szembeszáll a világgal, vállalja önmagát, egyedül harcol magasztos célokért, majd erkölcsi győztesként bukik el.
A semmibe vetett és halálra szánt magatartással bíró heideggeri Daseinra éppen ebbe a görög világképbe illeszkedvén találunk rá - amelyen mintha az antik istenek epikus fénye áradna szét, s amelybe mint egy idegenből jött fuvallat süvít bele a létezés tragikus felfogása -, amivel Heidegger az ember egzisztenciális helyzetét igyekszik megragadni.
A Dasein elemi léttapasztalattal és elemi semmi-tapasztalattal rendelkezik, tudja, hogy a semmiből jön és a semmibe tart, és a tudatos lét éppen ebbe a semmibe való beletartottság. Ebben a semmiben kellő távolságra kerül mindattól, amihez korábban kötődött, és pont ez a távolság adja meg a rálátását arra, hogy önmagát választhassa.
Dr. Busku Szilvia PhD (Miskolc, 1977. április 25.) filozófus-közgazdász, főiskolai docens, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Társadalomtudományi Tanszékének vezetője, a Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskolájának oktatója és témavezetője, a filozófia tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületi Tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottság Filozófiai Munkabizottságának Tagja, a Doktoranduszok Országos Szövetségének Külső Tagja, a Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetségének Vezetőségi-Tudományos Titkára. Főbb kutatási területe a filozófiai hermeneutika, szűkebben Martin Heidegger filozófiája.
Szemlélődjünk! - javasolja Byung-Chul Han, hogy ezzel ellensúlyozni tudjuk a gyorsulásként érzékelt időzavart és a mélyén meghúzódó diszharmóniát. Az esszé izgalmas történelmi időutazáson keresztül...
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
2 890 Ft
Eredeti ár: 3 400 Ft
Online ár:
3 231 Ft
Eredeti ár: 3 590 Ft
Online ár:
5 079 Ft
Eredeti ár: 5 975 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján