Niemans érzése szerint a halott, akit az egyik Lorraine-i kolostorban befalazva találtak, nem egy szokványos áldozat. A körülötte található ezoterikus jelek és a férfi furcsa, szertartásszerű feláldozása mást sugallnak... Egy templom tövében Reda, a fiatal rendőrkapitány egy Jézusra tökéletesen hasonlító félholt emberre bukkan. Eleinte csak azt hiszi, megmentette egy ember életét, ám hamarosan ráeszmél, hogy ez az ügy kapcsolatban áll azzal, amelyben egykori rendőrakadémiai kiképzője, Niemans nyomoz. A környéken egyre nő a halálesetek száma. Minden esetben titokzatos, természetfeletti erővel rendelkező szerzetesek ölnek meg, látványos módon, ismeretlen embereket ölnek meg, majd nyomtalanul eltűnnek. Teljes homály övezi az ügyet mindaddig, míg Niemans és Reda fel nem fedezik, hogy mindegyik áldozat keresztneve és foglalkozása megegyezik valamelyik apostoléval... A vallástörténeti szakértő, Marie segítségével próbálják meg leleplezni ezt az elképesztő összeesküvést. Kik a rettegést keltő Apokalipszis Angyalai? Mi az összefüggés a Bibliában olvasható jóslatokkal? Miért érdeklődik annyira a hatalmas Heimmerich Von Garten a kolostor és annak földalatti járatai iránt? Niemans és Reda elhatározzák, hogy megválaszolják a kérdéseket, ám ehhez mélyen bele kell ásniuk magukat egy századok óta rejtegetett veszélyes titok váratlan összefüggéseibe...
18 éven aluliaknak nem ajánlott
F/0196/J
Üdvözlünk Sin City-ben! Ez a város hívja és vonzza a makacs, kellemetlen alakokat, a korrupt jellemeket és az összetört szívűeket. Viharedzett lelkeknek való, kemény, sötét hely. Van, akinek ez a v...
Akciós ár:
952 Ft
Online ár: 1 190 Ft
Akciós ár:
2 392 Ft
Online ár: 2 990 Ft
Akciós ár:
2 392 Ft
Online ár: 2 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján