Bartis Attila (Marosvásárhely, 1968. január 22.) író, fotográfus. Erdélyben született, apja, Bartis Ferenc költő. Családjával 1984-ben költözött Budapestre, amikor apját megfosztották román állampolgárságától. Huszonhét évesen jelentette meg bemutatkozó regényét, A sétát. Három évvel később jelent meg novelláskötete A kéklő pára címen. Eddigi legnagyobb sikerét A nyugalom című, 2001-ben megjelent regénye szerezte számára. Ez alapján írta meg Anyám, Kleopátra című drámáját, amelyet 2003-ban mutattak be a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezésében, Udvaros Dorottya főszereplésével. Dolgozott újságíróként is, egy évig írt tárcákat az Élet és Irodalom című folyóiratnak. Itt megjelent írásait A Lázár apokrifek című kötetében adta ki. Könyveit több nyelvre lefordították. Fotóművészként fényképei számos kiállításon vettek már részt.
Mátyás király álruhás kalandjai között ennek a történetnek az a különlegessége, hogy nem csak leteszi a koronát, hanem egyben udvari bolondja, Mujkó fejére is teszi. Ő fogadja a szokatlan kéréssel ...
Akciós ár:
3 220 Ft
Korábbi ár: 3 680 Ft
Eredeti ár: 4 600 Ft
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
2 117 Ft
Eredeti ár: 2 490 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján