Váczi Ernő (szerk.)

Váczi Ernő agrármérnök, lótenyésztő, 1939. március 11-én született a Tolna megyei Kocsolán. A Szekszárd-Palánki mezőgazdasági szakközépiskola (1956) elvégzése után a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett mérnöki diplomát. (1962). Gyermekkori lóhoz-kötődése és időközi lovaglás-szenvedélye a pályaválasztásban is kötelezte. A szerencse lehetősége 1962-benBábolnára vezényelte, ahol a tradicionális a rabló tenyésztés mellett, az 1960. évi országos lótenyésztés átszervezése kapcsán valamennyi állami telivér ménes – Apáti, Diós, Kerteskő, Remeteség, Szépalma – tenyésztési irányítását és üzemelési szervezését végezték. Váczi Ernő a ménes-gyakornoki hónapokat (1962) Remeteségen töltötte, majd az önálló ménesvezetői feladatokat Kisbér-Apátipusztán (1963-1965) végezte. Kiemeléssel, bábolnai osztályvezetőként, majd főállattenyésztőként – kitűnő beosztott ménesvezetőivel – irányította az arab tenyészetet és valamennyi telivér ménest. (1965-1973). A bábolnai lehetőségek számos korszerűsítést engedtek az istállózás, a takarmányozás technológiája és a csikónevelés területén. Így az „Imperiál-csúcsos” évek után további magyar sikerek születtek a Nyugat-Európai versenypályákon. Nem igaz „háromszoros” Derby győzelme, Pomádé király Hamburger Criterium nyerése, Isztropirin Schwarzwald-Rennen és Zukunfts- Rennen győzelmei Baden-Badenben, Norbert prágai Derby nyerése, Inspektor, Nimbusz, Nánika Austria-Preis és Nemo kapitány bécsi Derby győzelme igazolják az egykori bábolnai ménesi munka sikereit. 1973-1978 között a Magyar Lóverseny Vállalat Alagi telepén istállócsoport vezetőként, a telivérek kiképzését, versenymenedzselését irányította, majd az Országos Lótenyésztési Felügyelőség osztályvezetőjeként, országos hatáskörrel tenyésztés-szervezést végzett. (1978-1983). Egy újabb átszervezés után (1983-1992) az Üllői Biotech Embriológiai Központigazgatója, ahol kitűnő munkatársaival az embrió-átültetések nagyüzemi alkalmazását dolgozták ki, - a ló, szarvasmarha, juh, kecske állatfajokban - amely csúcstechnológia a rendszerváltás változó igényével elhalványodott. 1993-1999 között az Alagi Versenyló Tréningközpont vezetője, majd egyidejűleg a Nemzeti Lóverseny Kft. szakmai-igazgató helyettese. Közben – a sűrű átszervezések következtében, 100 napig (1996. január-április) – „megbízott igazgató”. 1999-től nyugdíjas. Szakmai, társadalmi tevékenység: 1983-1993, a Magyar Lovas Szövetség fogathajtás szövetségi kapitánya. 1990-1993, a Magyar Lovas Szövetség fogathajtó szakbizottsága elnöke. 1987-től a Magyar Fogathajtó Sport Baráti Köre Egyesület, alapító tagja. Publikációs jegyzék: Fogathajtás c. könyv társszerzője, szerkesztője. (2004). 170 év versenyben és tenyésztésben c. könyv szerkesztője. (1997). Fogathajtás c. évkönyvsorozat szerkesztője. (1984-1986, 2001-2004). Országos Tenyészmének Évkönyve 1-5 kötete szerkesztője (1982-1986). Fiatal Tenyészmének Katalógusa 1-8 kötete szerkesztője. (1983-1990). Bábolnai a rabló tenyésztés évkönyvei szerkesztője. (1969-1972). Bábolnai versenyló tenyésztés évkönyvei szerkesztője (1968-1972). Lovasfutár – később Lovasélet - havi szaklap sorozatírója, Zsurmák címmel. Kalendárium címmel a Lovas Nemzet szaklap sorozatírója. Ötven vadász emlékeiből c. könyv társszerzője. (8/2000). Kitüntetések: Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozata (1984). Sportújságírók díja 2-szer: Év sportolója (1984, 1986). Magyar Köztársaság elnökétől. Köztársasági Elnöki Arany Emlékérem (1996). Gróf Széchenyi István Lovas Emlékérem (2003), a Magyar Lovas Szövetségtől. Életfa Emlékérem bronz fokozata (2009), a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztertől.