Szerb Antal szerző

Szerb Antal

Szerb Antal értelmiségi családba született, az irodalom és a kultúra iránti rajongását édesapjától örökölte, és minden lehetőséget megkapott, hogy már gyerekkorában óriási műveltségre tegyen szert. A piarista gimnázium diákjaként Sík Sándortól tanulta az irodalmat. A költő bátorította Szerb Antalt, hogy maga is írjon. Húszévesen már a Nyugat publikálta a verseit. Egyetemi éveit Grazban és Pesten töltötte, klasszika-filológiát, magyart és németet hallgatott, közben megtanult angolul és franciául is. 23 éves korában nyerte el doktori címét. Mire 26 évesen elkezdett tanítani egy középiskolában, már nemcsak elismert irodalomtudós, hanem ismert író is volt. Alakja elválaszthatatlan a 30-as évek pezsgő magyar irodalmi szcénájától, amelyből próza-, esszé- és újságíróként ugyanúgy kivette a részét, mint a társasági életben otthonosan mozgó, csillogó elméjű beszélgetőpartnerként. A második világháború lépésről lépésre lehetetlenítette el az addig kávéházakban és szerkesztőségekben szerveződő irodalmi életet, a Nyugat megszűnt, Szerb Antalt pedig 1944 nyarán munkaszolgálatra hívták. Fél évvel később, 1945 januárjában Balf közelében fogva tartói olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. 43 éves volt.

Szerb Antal művei - 4. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Szerb Antal: 3 kötet Szerb Antaltól: A Pendragon legenda, 100 vers, Gondolatok a könyvtárban antikvár
antikvár

3 kötet Szerb Antaltól: A Pendragon legenda, 100 vers, Gondolatok a könyvtárban

KÉREM A KÖVETKEZÕT Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Online ár:

3 669 Ft

Szerb Antal: 4db Szerb Antal regény - VII. Olivér, Szerelem a palackban, A Pendragon legenda, Magyar irodalomtörténet antikvár

Online ár:

4 850 Ft

Szerb Antal: Hétköznapok és csodák antikvár
antikvár

Hétköznapok és csodák

Révai Kiadás, 1936

Francia, angol, amerikai, német regények a világháború után. Első kiadás. [Bp., 1936], Révai.[4], 241, [2] l.

 

4 390 Ft - 7 990 Ft

Szerb Antal: Prázdny hrob antikvár
antikvár

Prázdny hrob

Nakladatelstvo Pravda, 1972

Kriminálny humoristický román maďarského autora - satira anglického spoločenského života. Nezvyčajný príbeh Jána Bátkyho, štipendistu v A...

 

3 990 Ft - 4 990 Ft

Szerb Antal: 2 db könyv, Gondolatok a könyvtárban, A világirodalom története antikvár
antikvár

2 db könyv, Gondolatok a könyvtárban, A világirodalom története

HOGATRON ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó

Online ár:

1 690 Ft

Szerb Antal: VII. Oliver antikvár
antikvár

VII. Oliver

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1966

Online ár:

1 490 Ft

Szerb Antal: 3 könyv Szerb Antaltól: Utas és holdvilág, A világirodalom története, A Pendragon legenda antikvár
antikvár

3 könyv Szerb Antaltól: Utas és holdvilág, A világirodalom története, A Pendragon legenda

KÉREM A KÖVETKEZÕT Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető

Online ár:

3 366 Ft

Szerb Antal: 5 db Szerb Antal: A Pendragon legenda + A harmadik torony + A varázsló eltöri pálcáját + Szerelem a palackban + A királyné nyaklánca antikvár

Online ár:

7 500 Ft

Szerb Antal: 4db Szerb Antal mű - Szerelem a palackban, Utas és holdvilág, A Pendragon legenda, A világirodalom története antikvár

Online ár:

4 550 Ft

Szerb Antal: Budapesti kalauz: Marslakók számára antikvár
antikvár

Budapesti kalauz: Marslakók számára

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Löbl D. És Fia Könyvnyomdája, 1991

Online ár:

1 690 Ft

Szerb Antal: A világirodalom története (kiadói félbőr kötés) antikvár
antikvár

A világirodalom története (kiadói félbőr kötés)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1962

Online ár:

2 990 Ft

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet I-II. antikvár
antikvár

Magyar irodalomtörténet I-II.

Diana Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó, 1986

Online ár:

3 990 Ft

Szerb Antal: 3db Szerb Antal mű - A Pendragon-legenda, A királyné nyaklánca, Utas és holdvilág antikvár

Online ár:

3 443 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda antikvár
antikvár

A Pendragon legenda

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1974

"Post CXX annos patebo"

Online ár:

1 490 Ft

Szerb Antal: Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák I-III. (Hétköznapok és csodák - Mindig lesznek sárkányok - A kétarcú hallgatás) antikvár

Online ár:

14 990 Ft

Szerb Antal: Reise im Mondlicht antikvár
antikvár

Reise im Mondlicht

Bagolyfészek Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

DTV, 2011

Dem Vater zum Gefallen und mit der Absicht, fortan ein bürgerliches Leben zu führen, ist Mihály vor kurzem dem Budapester Familienunterne...

Online ár:

5 990 Ft

Szerb Antal: Journey by Moonlight antikvár
antikvár

Journey by Moonlight

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pushkin Press, 2007

Mihály and Erzsi are on honeymoon in Italy. Mihály has recently joined the respectable family firm in Budapest, but as his gaze passes ov...

Online ár:

13 590 Ft

Giacomo Casanova: Giacomo Casanova emlékiratai antikvár
antikvár

Giacomo Casanova emlékiratai

Szerb Antal pompás Casanova-fordítása mellett a hatalmas terjedelmű emlékiratok számos nevezetes történetét, az időközben megjelent erede...

 

6 990 Ft - 19 490 Ft

Szerb Antal: Az angol irodalom kis tükre (A Magyar Szemle Társaság 1929-es kiadványa alapján) antikvár
antikvár

Az angol irodalom kis tükre (A Magyar Szemle Társaság 1929-es kiadványa alapján)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Holnap Kiadó, 1993

Ismertető: Szerb Antal kis könyve nemcsak az irodalommal hivatásszerűen foglalkozóknak hasznos kézikönyv, hanem az érettségire, felvételi...

Online ár:

1 790 Ft

Szerb Antal: Száz vers antikvár
antikvár

Száz vers

Bunker Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magyar Könyvklub

Online ár:

1 490 Ft

Szerb Antal: 3 könyv Szerb Antaltól: A Pendragon legenda, A királyné nyaklánca, Magyar irodalomtörténet antikvár
antikvár

3 könyv Szerb Antaltól: A Pendragon legenda, A királyné nyaklánca, Magyar irodalomtörténet

KÉREM A KÖVETKEZÕT Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető

Online ár:

3 366 Ft

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet + A világ irodalomtörténete (2 mű) antikvár
antikvár

Magyar irodalomtörténet + A világ irodalomtörténete (2 mű)

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1977

Online ár:

3 980 Ft

Szerb Antal: 2 db Szerb Antal könyv:VII.Olivér,Az angol irodalom kis tükre antikvár
antikvár

2 db Szerb Antal könyv:VII.Olivér,Az angol irodalom kis tükre

Bástya Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

Holnap Kiadó

Online ár:

990 Ft

William Somerset Maugham: Színház antikvár
antikvár

Színház

Alba Könyvépítő Kft.

közepes állapotú antikvár könyv

Athenaeum Kiadó, 2024

William Somerset Maugham Színház című regényének főszereplője Julia Lambert, a tehetséges, szép, korosodó sztár, a harmincas évek nagy sz...

Online ár:

1 990 Ft

Szerb Antal: Magyar irodalom történet + A világirodalom története (2 kötet) antikvár
antikvár

Magyar irodalom történet + A világirodalom története (2 kötet)

Diana Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó

Online ár:

2 990 Ft

antikvár

Ifjúsági regénycsomag

Mike és Tsa Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

📢Három könyv📢 Mogyoró; Mogyoró kinövi a kabátját Utas és holdvilág Freskó

Akciós ár:

2 018 Ft

Korábbi ár: 2 018 Ft

Online ár: 2 690 Ft

antikvár

Budapesti Kalauz - Marslakók számára (II.kiadás)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Officina Kiadó, 1945

A könyv díszeit Kolozsváry Sándor rajzolta, Devecseri Gábor bevezetője a Székesfőváros és a Vajda János Társaság Szerb Antal-Emlékünnepél...

Akciós ár:

1 493 Ft

Korábbi ár: 1 493 Ft

Online ár: 1 990 Ft

antikvár

A Pendragon legenda (Fehér Holló Könyvek)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2002

Ismertető: Bűnügyi regény? Misztikus történet? Paródia? Lehet, hogy nehéz eldönteni, de rendkívül szórakoztató. „ Szerb Antalnak ez a reg...

Akciós ár:

5 100 Ft

Korábbi ár: 5 100 Ft

Online ár: 6 800 Ft

antikvár

A pendragon legenda - Utas és holdvilág - A királyné nyaklánca (3 kötet)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető, 2004

Akciós ár:

14 768 Ft

Korábbi ár: 14 768 Ft

Online ár: 19 690 Ft

Szerb Antal: A Pendragon legenda (VII. kiadás) antikvár

 

1 490 Ft

Szerb Antal: A fehér mágus antikvár
antikvár

A fehér mágus

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Osiris Kiadó, 1999

Elbeszélések

Online ár:

4 490 Ft

Szerb Antal: A világ irodalom története antikvár
antikvár

A világ irodalom története

Könyv és Könyv Bt.

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1973

Online ár:

940 Ft

Szerb Antal: A világ sokkal több... antikvár
antikvár

A világ sokkal több...

Könyvplacc Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

Lazi Kiadó, 2016

Szerb Antal az egyik legolvasottabb írónk és legszellemesebb irodalomtörténészünk. Sikerének titkára éppúgy rávilágít ez az életművét öss...

Online ár:

9 990 Ft

Szerb Antal:  Utas És Holdvilág antikvár
antikvár

Utas És Holdvilág

Az Utas és holdvilágban egy fiatal pár olaszországi nászútra indul, ám a férjben, Mihályban a velencei sikátorok ellenállhatatlan vágyat ...

 

1 493 Ft - 4 890 Ft

Szerb Antal: Utas és holdvilág antikvár
antikvár

Utas és holdvilág

Interlib Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Osiris Kiadó, 2024

A Szerb Antal által "romantikusnak" tartott Utas és holdvilág (1937) hőse, Mihály - az apja kereskedelmi cégénél dolgozó egykori bölcsész...

Online ár:

3 390 Ft

Szerb Antal: A királyné nyaklánca könyv
könyv

A királyné nyaklánca

Magvető Könyvkiadó, 2021

Páratlanul érdekes világ elevenedik meg Szerb Antal ismert regényének lapjain: a forradalmat megelőző, pusztulásra ítélt, pazarló, fényűz...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Szerb Antal, Máté Gábor: Szerelem a palackban - Gondolatok a könyvtárban és más novellák - Hangoskönyv hangos
hangos

Szerelem a palackban - Gondolatok a könyvtárban és más novellák - Hangoskönyv

HUNGAROTON KIADÓ, 2017

A Hungaroton hangoskönyvében Szerb Antal négy novelláját gyűjtötte össze a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Máté Gábor előadásáb...

Online ár:

2 780 Ft

Eredeti ár: 3 270 Ft

Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet II. - számozott, félpergamen kötésben könyv
könyv

Magyar irodalomtörténet II. - számozott, félpergamen kötésben

E könyv első kiadása kizárólag az ERDÉLYI SZÉPMÍVES CÉH tagjai számára készült. Ez a 189. sz. példány.

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára