Szendi Gábor szerző

Szendi Gábor

Leginkább szabad gondolkodónak szereti nevezni magát, akinek a legfontosabb érték az igazság és a szabadság. Változatos életútja arról tanúskodik, hogy a megújulásban és a változásban érzi jól magát. Programozó matematikusnak indult, majd filmíró lett, írásaiból három film is készült, majd pár év könyvkötés után a pszichológus hivatást választotta. Kutatóként az agy-lélek kapcsolata és az evolúciós pszichológia, gyógyítóként az életgubancok megoldása érdekli. Az igazság helyett a gyógyszeripari érdekek szolgálatába álló megélhetési tudományból kiábrándulva fordult a tudományos újságírás felé, céljának a hiteles tájékoztatást tartja. Ezért írta meg 2004-ben a bombaként robbanó leleplező tanulmányát, a Depresszióipart, majd 2005-ben az azonos című könyvét, melyek a gyógyszeripar és a pszichiátria veszélyes összefonódását tárták fel. Létrehozta a www.tenyek-tevhitek.hu „egyszemélyes” webszájtját, ahol cenzúrázatlanul mondhatja el véleményét. Mindezekért megtorlásként kutatói állásából elbocsátották, és a Magyar Pszichiátriai Társaság beperelte.

Szendi Gábor művei - 3. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Szendi Gábor: 2 db könyv a férfi és a női lélekről: A férfi hanyatlása és bukása + A nő felemelkedése és tündöklése antikvár
antikvár

2 db könyv a férfi és a női lélekről: A férfi hanyatlása és bukása + A nő felemelkedése és tündöklése

ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

Jaffa Kiadó, 2016

A férfi hanyatlása és bukása Kicsoda a férfi? Bátor harcos, aki minden veszélytől megóvja családját? Csábító macsó, a női szívek elr...

Online ár:

2 990 Ft

Popper Péter, Szendi Gábor, Dr. Czeizel Endre, Bácskai Júlia: Kéretlen útravalók- Kudarcok, traumák, csalódások antikvár
antikvár

Kéretlen útravalók- Kudarcok, traumák, csalódások

Saxum Kiadó

Ez a Mesterkurzus-kötet (amely már a 25. a sorban) arra világít rá, hogy a vereség soha nem végleges az egyén életében, de még a háborúkb...

 

1 290 Ft - 8 000 Ft

Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás (A nyugati életmód és a civilizációs betegségek) Depresszió és nyugati életmód - Homocisztein és depresszió antikvár
antikvár

Paleolit táplálkozás (A nyugati életmód és a civilizációs betegségek) Depresszió és nyugati életmód - Homocisztein és depresszió

Jaffa Kiadó, 2009

TARTALOM Bevezető 11 A hosszú élet titka 15 Egy kis evolúciós megfontolás 16 Okinavai tanulságok 17 Luigi Cornaro 17 A korai kalóri...

 

1 290 Ft - 1 900 Ft

Szendi Gábor: Új vitaminforradalom antikvár
antikvár

Új vitaminforradalom

Méliusz Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Jaffa Kiadó, 2013

Új vitaminforradalom zajlik - bár egyelőre még csak a kutatás zárt világában. Az elmúlt egy-másfél évtizedben a tudomány olyan felismerés...

Online ár:

2 890 Ft

Howard Gardner, Csíkszentmihályi Mihály, William Damon: Jó munka - Amikor a kiválóság és az etika találkozik antikvár
antikvár

Jó munka - Amikor a kiválóság és az etika találkozik

MIT JELENT "JÓ MUNKÁT" VÉGEZNI? Milyen stratégiák teszik lehetővé, hogy az emberek megőrizzék morális és etikai értékeiket olyan időkben,...

 

1 890 Ft - 6 990 Ft

Szendi Gábor: Depresszióipar antikvár
antikvár

Depresszióipar

Sik Kiadó Kft., 2005

A pszichológus szerző feltárja, hogy a gyógyszeripar tudományhamisítása és propagandája szakembert és beteget egyaránt félrevezet, amikor...

 

9 690 Ft - 24 990 Ft

Szendi Gábor: Pánik: Tények és tévhitek antikvár

 

2 490 Ft - 4 490 Ft

Dr. Bagdy Emőke, Popper Péter, F. Várkonyi Zsuzsa, Szendi Gábor: Mindennapi játszmáink  antikvár
antikvár

Mindennapi játszmáink

Eric Berne, a világhírű pszichológus figyelt fel arra, hogy a legtöbb ember életében sorozatosan ismétlődnek bizonyos kudarcos események,...

 

1 090 Ft - 6 200 Ft

Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás kezdőknek antikvár
antikvár

Paleolit táplálkozás kezdőknek

Jaffa Kiadó, 2011

A Paleolit táplálkozás kezdőknek azoknak szól, akiknek eddig nem állt módjukban vagy nem volt idejük alaposan elmélyedni a paleolit táplá...

 

2 400 Ft - 5 000 Ft

Szendi Gábor; Mezei Elmira: Paleolit szakácskönyv 2. - Ételek a civilizációs betegségek ellen antikvár
antikvár

Paleolit szakácskönyv 2. - Ételek a civilizációs betegségek ellen

Győri Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Jaffa Kiadó, 2011

A szerzőpáros új szakácskönyve ezúttal is bizonyítja az olvasóknak, hogy a paleolit étrend és a kulináris örömök jól megférnek egymással ...

Online ár:

3 990 Ft

Szendi Gábor: Tévutak az orvoslásban antikvár
antikvár

Tévutak az orvoslásban

Jaffa Kiadó, 2018

"Manapság sokak hite megrendül az egészségügyben. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a rendelőkben, kórházakban gyakran ellentmondásos...

 

10 001 Ft - 19 990 Ft

Szendi Gábor: Napfényvitamin antikvár
antikvár

Napfényvitamin

Jaffa Kiadó, 2012

A modern ember tragédiája, hogy rohamosan távolodik attól az optimális életmódtól, amelyre az evolúció "tervezte". E folyamat egyik lénye...

 

4 790 Ft - 4 990 Ft

Szendi Gábor: Értelmes szenvedés: a boldogság antikvár
antikvár

Értelmes szenvedés: a boldogság

Jaffa Kiadó

Képzeljük el, hogy jóllakottan, napbarnítottan és egészségesen üldögélünk úszómedencénk partján, a vízben boldog gyermekeink lubickolnak,...

 

1 890 Ft - 3 350 Ft

Szendi Gábor: Párbajok nélkül antikvár
antikvár

Párbajok nélkül

Könyvmoly Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Jaffa Kiadó, 2013

Szendi Gábor új kötetében az egyéni és a párkapcsolati problémákat elemzi. Részletesen szól az akarat szerepének túlértékeléséről, gondol...

Online ár:

2 000 Ft

Szendi Gábor: Pánik antikvár
antikvár

Pánik

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Jaffa Kiadó, 2009

A könyv egyik fő célja, hogy lerombolja azt a hamis mítoszt, amit a pánik körül a biológiai pszichiátria, a gyógyszeripar és a média évti...

Online ár:

3 900 Ft

Szendi Gábor: Az önértékelés csapdájában antikvár
antikvár

Az önértékelés csapdájában

Jaffa Kiadó, 2014

Ideje szembenéznünk azzal, hogy az uralkodó emberfelfogásunk nem ad választ a mai kor emberét gyötrő testi és lelki nyavalyákra. Nem csak...

 

4 990 Ft - 8 790 Ft

Szendi Gábor: A nő felemelkedése és tündöklése antikvár
antikvár

A nő felemelkedése és tündöklése

Jaffa Kiadó

A mű az evolúciós pszichológia nézőpontjából elemzi Nő és Férfi kapcsolatát. Bizonyítja, hogy ebben a férfiközpontúnak hitt világban való...

 

1 290 Ft - 4 000 Ft

Szendi Gábor: Paleolit ismeretek haladóknak antikvár
antikvár

Paleolit ismeretek haladóknak

Jaffa Kiadó, 2015

Idestova hat éve, hogy Szendi Gábor megírta Paleolit táplálkozás című könyvét. Bár sokan csupán egy újabb divathóbortnak tartották, ami e...

 

5 790 Ft - 9 990 Ft

Szendi Gábor: A nő élete antikvár
antikvár

A nő élete

Jaffa Kiadó, 2012

Ki ne tapasztalná, mennyire nehéz ma eligazodni nő és férfi kapcsolatában? Az elmúlt 60-100 év alapvetően megváltoztatta a nemek kapcsola...

 

1 990 Ft - 7 990 Ft

Pál Ferenc, Dr. Bagdy Emőke, Mester Dóra Djamila, Szendi Gábor, Almási Kitti, C. Molnár Emma dr., Dr. Csernus Imre, Dr. Ranschburg Jenő, Hevesi Krisztina, Angster Mária: Párkapcsolat Klinika antikvár
antikvár

Párkapcsolat Klinika

Kulcslyuk Kiadó

Szerzők: Almási Kitti, Angster Mária, Bagdy Emőke, C. Molnár Emma, Csernus Imre, Hevesi Krisztina, Mester Dóra, Pál Ferenc, Ranschburg Je...

 

1 790 Ft - 3 590 Ft

Szendi Gábor: Új vitaminforradalom  antikvár
antikvár

Új vitaminforradalom

Jaffa Kiadó

Új vitaminforradalom zajlik – bár egyelőre még csak a kutatás zárt világában. Az elmúlt egy-másfél évtizedben a tudomány olyan felismerés...

 

2 490 Ft - 3 190 Ft

Szendi Gábor: Napfényvitamin  antikvár
antikvár

Napfényvitamin

Jaffa Kiadó

A D-vitamin egy olyan speciális hormon, amelyre szervezetünk minden szövetének szüksége van. Megfelelő mennyiségben csak akkor állna rend...

 

2 990 Ft - 5 990 Ft

Szendi Gábor: Isten az agyban antikvár
antikvár

Isten az agyban

Jaffa Kiadó

A női nem evolúciós megközelítése (A nő felemelkedése és tündöklése) után az isten-élmények állnak a tudományos gondolkodás középponjában...

 

1 890 Ft - 3 490 Ft

Szendi Gábor: Boldogtalanság és evolúció  antikvár

 

1 490 Ft - 2 990 Ft

Szendi Gábor: Szárnyakat adni antikvár
antikvár

Szárnyakat adni

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Jaffa Kiadó, 2017

Manapság a lelkiismeretes szülő állandóan szorong: vajon milyen hibákat követ el, mit ront el a gyereke nevelésekor? Elég egy hajtósabb i...

Online ár:

3 090 Ft

Szendi Gábor: Immunerősítés belülről antikvár
antikvár

Immunerősítés belülről

Jaffa Kiadó, 2020

Szendi Gábor új kötete tudományos kutatásokra alapozva bizonyítja, hogy erős immunrendszerünk legnagyobb ellensége nyugati életmódunkban...

 

2 700 Ft - 3 490 Ft

Pál Ferenc, Dr. Bagdy Emőke, Böjte Csaba, Popper Péter, Szendi Gábor, Beata Bishop, Orosz Katalin, Almási Kitti, Vekerdy Tamás, Dr. Ranschburg Jenő, F. Várkonyi Zsuzsa: A lélek dolgai antikvár
antikvár

A lélek dolgai

Kulcslyuk Kiadó, 2013

A kiadvány további szerzői: Almási Kitti, Beata Bishop, Böjte Csaba, F. Várkonyi Zsuzsa, Orosz Katalin, Ranschburg Jenő, Szendi Gábor, V...

 

2 440 Ft - 19 990 Ft

Szendi Gábor, Mezei Elmira: Paleolit szakácskönyv antikvár

 

2 000 Ft - 6 800 Ft

Szendi Gábor: A nő felemelkedése és tündöklése antikvár
antikvár

A nő felemelkedése és tündöklése

Jaffa Kiadó

A mű az evolúciós pszichológia nézőpontjából elemzi Nő és Férfi kapcsolatát. Bizonyítja, hogy ebben a férfiközpontúnak hitt világban való...

 

990 Ft - 4 190 Ft

Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás antikvár
antikvár

Paleolit táplálkozás

Jaffa Kiadó, 2009

A táplálkozásról szóló könyvek vezérfonala általában két szál szokott lenni. Az egyik, hogy adottnak veszik a nyugati ember mára kialakul...

 

1 090 Ft - 2 300 Ft

Szendi Gábor: A férfi hanyatlása és bukása antikvár
antikvár

A férfi hanyatlása és bukása

Jaffa Kiadó, 2016

Kicsoda a férfi? Bátor harcos, aki minden veszélytől megóvja családját? Csábító macsó, a női szívek elrablója? Példás és odaadó apa, aki ...

 

2 490 Ft - 4 490 Ft

Pál Ferenc, Dr. Bagdy Emőke, Popper Péter, Kígyós Éva, Szendi Gábor, Daubner Béla, Dr. Czeizel Endre, Feldmár András, Dr. Csernus Imre, Dr. Ranschburg Jenő, Kádár Annamária: Belső utakon  antikvár
antikvár

Belső utakon

Kulcslyuk Kiadó

Szerzők: Bagdy Emőke, Csernus Imre, Czeizel Endre, Daubner Béla, Feldmár András, Kádár Annamária, Kígyós Éva, Pál Ferenc, Popper Péter,...

 

2 900 Ft - 3 000 Ft

Szendi Gábor; Mezei Elmira: Paleolit szakácskönyv II. antikvár

 

2 180 Ft - 4 990 Ft

Szendi Gábor, Mezei Elmira: Paleolit szakácskönyv antikvár
antikvár

Paleolit szakácskönyv

Jaffa Kiadó, 2010

A modern kor embere elvesztette kapcsolatát a természettel, sőt saját magával is. SZENDI GÁBOR és MEZEI ELMIRA szakácskönyve visszavezet ...

 

1 090 Ft - 7 990 Ft

Csíkszentmihályi Mihály: Jó üzlet - Vezetés, áramlat és az értelem keresése antikvár
antikvár

Jó üzlet - Vezetés, áramlat és az értelem keresése

Lexecon Kiadó, 2009

A Jó üzletben a szerző feltárja azokat az értékeket, amelyek segítik a jövőképpel bíró vezetőket vállalkozásuk sikeres és humánus vezetés...

 

3 590 Ft - 9 990 Ft

Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás és korunk betegségei antikvár
antikvár

Paleolit táplálkozás és korunk betegségei

Jaffa Kiadó, 2011

A könyvben fejezetről fejezetre bontakoznak ki a nyugati civilizáció és rá jellemző betegségek összefüggései. Ezek a betegségek oly régin...

 

2 890 Ft - 8 490 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára