Robert Jordan szerző

Robert Jordan

Robert Jordan az egyik írói álneve ifjabb James Oliver Rigney-nek (1948. október 17. - 2007. szeptember 16.), akinek a legismertebb műve az Idő Kereke. További írói álnevei: Reagan O'Neal és Jackson O'Reily. Robert Jordan Charleston városában, Dél-Karolina államában született. Négy éves korában tanult meg olvasni. Két bevetésen is részt vett Vietnamban (1968-1970), helikopteres lövészként. Több kitüntetést kapott. Vietnam után egy dél-karolinai katonai felsőoktatási intézménybe járt, ahol fizikából szerzett egyetemi képzettséget. Az Amerikai Haditengerészetnél helyezkedett el atomfizikusként. 1977-ben kezdett el írni. Az alkotó a tizenkét kötetesre tervezett fő ciklusból csak tizenegy kötetet tudott publikálni. Blogbejegyzései alapján a befejező részen haláláig dolgozott, és a cselekmény lényegesebb elemeit megosztotta családjával, abból a célból, hogy mindenképpen lezárhassa valaki a sorozatot. 2007. december 7-én a Tor Books bejelentette, hogy az utolsó kötetet ("A Memory of Light") Brandon Sanderson fogja befejezni. A világ szeme I. (Eye of the World, 1990) A világ szeme II. (Eye of the World, 1990) A nagy hajtóvadászat I. (The Great Hunt, 1990) A nagy hajtóvadászat II.(The Great Hunting, 1990) Az újjászületett sárkány I. (The Dragon Reborn, 1991) Az újjászületett sárkány II.(The Dragon Reborn, 1991) Hódít az árnyék I. (The Shadow Rising, 1992) Hódít az árnyék II. (The Shadow Rising, 1992) Mennyei tűz I. (The Fires of Heaven, 1993) Mennyei tűz II. (The Fires of Heaven, 1993) A káosz ura I. (Lord of Chaos, 1994) A káosz ura II. (Lord of Chaos, 1994) A kardok koronája I. (A Crown of Swords, 1996) A kardok koronája II. (A Crown of Swords, 1996) A tőrök útja (The Path of Daggers, 1998) A tél szíve I. (Winter's Heart, 2000) A tél szíve II. (Winter's Heart, 2000) Az alkony keresztútján I. (Crossroads of Twilight, 2002) Az alkony keresztútján II. (Crossroads of Twilight, 2002) Új tavasz (New Spring, 2004) Álmok tőre I. (Knife of Dreams, 2005) Álmok tőre II. (Knife of Dreams, 2005) Egyéb művei [szerkesztés] Fallon Conan, a pusztitó Infinity of Heaven

Robert Jordan művei - 3. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Robert Jordan: The Eye of the World idegen
idegen

The Eye of the World

The Wheel of Time turns and Ages come and go, leaving memories that become legend. Legend fades to myth, and even myth is long forgotten ...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: A Világ Szeme I. - Az Idő Kereke I. könyv
könyv

A Világ Szeme I. - Az Idő Kereke I.

Az Idő Kereke forog, egymást váltják a korok. A Legendák Korának az Árnyék háborúja vetett véget, sötétségbe süllyedt a világ. Az Árnyéko...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: To the Blight (The Wheel of Time #1) idegen
idegen

To the Blight (The Wheel of Time #1)

Since its debut in 1990, The Wheel of Time(R) by Robert Jordan has captivated millions of readers around the globe with its scope, origin...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: A káosz ura I. (Az idő kereke) könyv
könyv

A káosz ura I. (Az idő kereke)

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: Új tavasz (Az idő kereke) könyv
könyv

Új tavasz (Az idő kereke)

Az aielek átkeltek a Világ Gerincén, seregeik már Tar Valon falai alatt vannak. A Fehér Torony két fiatal beavatottja, Moiraine és Siuan ...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: A kardok koronája I-II. könyv
könyv

A kardok koronája I-II.

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: Álmok tőre I-II. (Az idő kereke) könyv
könyv

Álmok tőre I-II. (Az idő kereke)

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: The Shadow Rising (Book Four of The Wheel of the Time) idegen
idegen

The Shadow Rising (Book Four of The Wheel of the Time)

The seals of Shayol Ghul are weak now, and the Dark One reaches out. The Shadow is rising to cover humankind. In Tar Valon, Min sees p...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: The Dragon Reborn (Book Three of The Wheel of Time) idegen
idegen

The Dragon Reborn (Book Three of The Wheel of Time)

The Wheel of Time turns, and Ages come and pass. What was, what will be, and what is, may yet fall under the Shadow. Rand Al'Thor is t...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: Az Újjászületett Sárkány I. könyv
könyv

Az Újjászületett Sárkány I.

Rand al'Thor az Újjászületett Sárkány - a réges-régen megjövendölt vezető, aki meg fogja menteni a világot, miközben elpusztítja azt. Meg...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: Daumier antikvár
antikvár

Daumier

Európa Könyvkiadó, 1976

 

940 Ft - 1 200 Ft

Robert Jordan: Conan the invincible antikvár
antikvár

Conan the invincible

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Legend, 1996

Amanar the Necromancer, in his lair in the Kezankian Mountains, sacrifices to his demonic patron, Morath-Aminee, for protection against t...

Online ár:

2 990 Ft

Robert Jordan: A nagy hajtóvadászat I. (Idő Kereke sorozat) könyv
könyv

A nagy hajtóvadászat I. (Idő Kereke sorozat)

Hosszú évszázadokon át meséltek az utazó mutatványosok Valere elveszett kürtjéről, a legendás Kürtről, ami egy napon életre kelti majd a ...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: A Crown of Swords antikvár
antikvár

A Crown of Swords

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

TOR BOOK, 1997

Online ár:

4 900 Ft

Robert Jordan: Crossroads of Twilight (Book Ten of The Wheel of Time) antikvár
antikvár

Crossroads of Twilight (Book Ten of The Wheel of Time)

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Orbit, 2003

Online ár:

4 990 Ft

Robert Jordan: A Nagy Hajtóvadászat első kötet antikvár
antikvár

A Nagy Hajtóvadászat első kötet

Győri Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 1999

Online ár:

9 790 Ft

Robert Jordan: Knife of Dreams könyv

Online ár:

3 520 Ft

Robert Jordan: Mennyei tűz II. (Az idő kereke) könyv
könyv

Mennyei tűz II. (Az idő kereke)

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

 

Előjegyezhető

Robert Jordan: A káosz ura I. antikvár
antikvár

A káosz ura I.

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2001

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

Online ár:

14 990 Ft

Robert Jordan: A kardok koronája - II. kötet antikvár
antikvár

A kardok koronája - II. kötet

Beholder Kiadó, 2002

Elayne, Aviendha és Mat egyre közelebb kerülnek a terangreal tálhoz, melynek segítségével megszüntethetik a világot pusztító természetell...

 

4 290 Ft - 4 390 Ft

Robert Jordan: A tőrök útja antikvár
antikvár

A tőrök útja

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

 

3 890 Ft - 14 990 Ft

Robert Jordan: Az alkony keresztútján (Második kötet) antikvár

 

2 700 Ft - 2 990 Ft

Robert Jordan: Az alkony keresztútján (Első kötet) antikvár
antikvár

Az alkony keresztútján (Első kötet)

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2004

Online ár:

2 990 Ft

Robert Jordan: Conan, a pusztító antikvár
antikvár

Conan, a pusztító

Cherubion Könyvkiadó, 1995

 

1 690 Ft - 2 190 Ft

Robert Jordan: Hódít az árnyék I. antikvár

 

2 390 Ft - 14 890 Ft

Robert Jordan: Az alkony keresztútján I-II. antikvár
antikvár

Az alkony keresztútján I-II.

GreenBook Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2004

Online ár:

4 990 Ft

Robert Jordan: Az újjászületett sárkány II. antikvár
antikvár

Az újjászületett sárkány II.

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2000

Rand alThor az Újjászületett Sárkány a réges-régen megjövendölt vezető, aki meg fogja menteni a világot, miközben elpusztítja azt. Megőrü...

Online ár:

4 990 Ft

Robert Jordan: A tőrök útja (az idő kereke sorozat) antikvár

 

4 490 Ft - 13 490 Ft

Robert Jordan: A tél szíve I-II. (Az idő kereke) antikvár
antikvár

A tél szíve I-II. (Az idő kereke)

Az Idő Kereke forog, jönnek-mennek a korok. Emlékeket hagynak maguk után, melyek lassan legendává halványulnak, majd mítosszá. Végül a mí...

 

11 990 Ft - 14 990 Ft

Robert Jordan: A tél szíve I. antikvár
antikvár

A tél szíve I.

Beholder Kiadó, 2003

Faile-t elrabolták a shaidók: Sevanna szobalánya lesz, ám a Tudós Asszonyok és Galina, a fogoly aes sedai is fel akarják használni tulajd...

 

2 260 Ft - 4 990 Ft

Robert Jordan: Az alkony keresztútján II. antikvár
antikvár

Az alkony keresztútján II.

Eiffel Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

Beholder Kiadó, 2004

Robert Jordan az Idő Kereke sorozatban egy tolkieni igényességgel kidolgozott világot teremtett meg, és ehhez méltó a cselekmény szövése ...

Online ár:

2 000 Ft