Murakami Haruki szerző

Murakami Haruki

1949. január 12-én született Kiotóban. Japán író és műfordító. Murakami Haruki napjaink talán legsikeresebb bestseller szerzője, ötödik könyve, az 1988-as Norvég erdő (Norwegian Wood) több mint három és fél millió példányban kelt el csak Japánban a megjelenése utáni első évben, könyveit mintegy negyven nyelvre fordították le. Murakamit szeretik a japán konyhához hasonlítani: a kifinomultság, a kérlelhetetlen nyájasság és az egzotikum keveréke. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy évek óta felmerül a neve a Nobel-díjra esélyesek között. 1978 április 1-én Murakami egy baseball meccset nézett a tévében: amikor az amerikai Dave Hilton egy fantasztikus hazafutást csinált, Murakami abban a pillanatban tudta, hogy írni fog egy regényt: "Nagyon erős megérzés volt, ma is megdobban a szívem, ha rágondolok." Még aznap éjjel elkezdett dolgozni első regényén. Az egyetem utolsó éveitől 1981-ig volt egy dzsessz klubja, amely nemcsak pozitív tapasztalatokkal szolgált a regényeihez: többen ennek tudják be, hogy az ivás negatív szerepet tölt be a könyveiben. Legújabb regénye, a "Miről is beszélek, amikor a futásról beszélek" a legönéletrajzibb könyve, az egész könyv egy hatalmas monológ, amelyben a szerző életét a sporton átszűrve mutatja be.

Murakami Haruki művei - 4. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája II. - Madár mint próféta antikvár
antikvár

A kurblimadár krónikája II. - Madár mint próféta

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Geopen Kiadó, 2009

Online ár:

2 290 Ft

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája III. - A madarász antikvár
antikvár

A kurblimadár krónikája III. - A madarász

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Geopen Kiadó, 2009

Online ár:

2 290 Ft

Murakami Haruki: Colorless Tsukuru Tazaki and His Years of Pilgrimage antikvár
antikvár

Colorless Tsukuru Tazaki and His Years of Pilgrimage

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Alfred A. Knopf, 2014

Tsukuru Tazaki had four best friends at school. By chance all of their names contained a colour. The two boys were called Akamatsu, meani...

Online ár:

6 990 Ft

Murakami Haruki: A Wild Sheep Chase antikvár
antikvár

A Wild Sheep Chase

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Vintage Books, 2003

His life was like his recurring nightmare: a train to nowhere. But an ordinary life has a way of taking an extraordinary turn. Add a girl...

Online ár:

3 790 Ft

Murakami Haruki: 2 db Murakami Haruki regény: Miről ​beszélek, amikor futásról beszélek? + Kurblimadár krónikája - A tolvaj szarka -Madár mint próféta- A madarász antikvár
antikvár

2 db Murakami Haruki regény: Miről ​beszélek, amikor futásról beszélek? + Kurblimadár krónikája - A tolvaj szarka -Madár mint próféta- A madarász

ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

hibátlan, olvasatlan példány

Geopen Kiadó, 2021

A Kurblimadár krónikája - A tolvaj szarka -Madár mint próféta- A madarász kötet hibátlan, olvasatlan könyv. A Miről ​beszélek, amikor fut...

Online ár:

8 990 Ft

Murakami Haruki: After dark antikvár
antikvár

After dark

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Bantam Books, 1996

The first woman ever hired by legendary defense lawyer Matthew Reynolds, Tracy Cavanaugh cuts her teeth on a horrifying crime: the car-bo...

Online ár:

3 190 Ft

Murakami Haruki: After dark könyv
könyv

After dark

The midnight hour approaches in an almost empty all-night diner. Mari sips her coffee and glances up from a book as a young man, a musici...

 

Előjegyezhető

Murakami Haruki: Men Without Women antikvár
antikvár

Men Without Women

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Penguin Books, 2017

The seven stories collected here explore the experiences of men who find themselves alone in one way or another, with many of the author'...

Online ár:

5 390 Ft

Murakami Haruki: Killing Commendatore antikvár
antikvár

Killing Commendatore

When a thirty-something portrait painter is abandoned by his wife, he holes up in the mountain home of a famous artist. The days drift by...

 

4 590 Ft - 5 900 Ft

Murakami Haruki: Kafka on the Shore antikvár
antikvár

Kafka on the Shore

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Vintage Books, 2005

With Kafka on the Shore, Haruki Murakami gives us a novel every bit as ambitious and expansive as The Wind-Up Bird Chronicle, which has b...

Online ár:

9 990 Ft

Murakami Haruki: After Dark idegen
idegen

After Dark

Vintage Books, 2008

 

Előjegyezhető

Murakami Haruki: Sputnik, Mi Amor idegen
idegen

Sputnik, Mi Amor

Tusquets Editores, 2009

Perdidos en la inmensa metrópoli de Tokio, tres personas se buscan desesperadamente intentando romper el eterno viaje circular de la sole...

 

Előjegyezhető

Murakami Haruki: Sauce ciego, mujer dormida idegen

 

Előjegyezhető

Murakami Haruki: 1Q84 idegen
idegen

1Q84

RANDOM HOUSE GERMANY, 2012

1984. Aomame hat zwei verschieden große Ohren. Beim Rendezvous mit einem reichen Ölhändler zückt sie eine Nadel und ersticht ihn – ein Au...

 

Előjegyezhető

Murakami Haruki: 1Q84 Kniga 2 könyv
könyv

1Q84 Kniga 2

Eksmo, 2012

Orosz nyelven

Online ár:

2 933 Ft

Eredeti ár: 3 450 Ft

Murakami Haruki: Sputnik, Sweetheart antikvár
antikvár

Sputnik, Sweetheart

Vintage Books

Twenty two year old, Sumire is in love for the first time with a woman seventeen years her senior. But, whereas Miu is a glamorous and su...

 

2 990 Ft - 7 890 Ft

Murakami Haruki: The Wind-up Bird Chronicle antikvár
antikvár

The Wind-up Bird Chronicle

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Vintage Books, 2003

Toru Okada's cat has disappeared and this has unsettled his wife, who is herself growing more distant every day. Then there are the incre...

Online ár:

4 890 Ft

Murakami Haruki: Különös könyvtár antikvár
antikvár

Különös könyvtár

Hírös Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Geopen Kiadó, 2018

Egy magányos fiú, egy titokzatos szép lány és a megkínzott Birkaember szökésének története a világhírű Murakami Haruki lenyűgöző képzelet...

Online ár:

3 990 Ft

Murakami Haruki: Birthday Stories antikvár
antikvár

Birthday Stories

Vintage Books, 2006

In this enviable gathering, Haruki Murakami has chosen for his party some of the very best short story writers of recent years, each with...

 

3 990 Ft - 14 990 Ft

Murakami Haruki: 4 db Murakami Haruki regény: A város és kiszámíthatatlan falai + Mesterségem a regényírás + Egyes szám első személy + A határtól délre, a naptól nyugatra könyv
könyv

4 db Murakami Haruki regény: A város és kiszámíthatatlan falai + Mesterségem a regényírás + Egyes szám első személy + A határtól délre, a naptól nyugatra

A város és kiszámíthatatlan falai Két középiskolás szerelmének történetével kezdődik Murakami legújabb regénye. Banális kezdés? Ne szá...

 

Előjegyezhető

Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei antikvár
antikvár

A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Geopen Kiadó, 2013

Tazaki Cukuru harminchat éves. Zárkózott, magányos férfi, pedig nincs egyedül. Szala, a barátnője úgy érzi, Tazaki megrekedt valahol a fe...

Online ár:

9 900 Ft

Murakami Haruki: 3 db Murakami Haruki regény: Szputnyik, ​szívecském! + A város és kiszámíthatatlan falai + Miről beszélek, amikor futásról beszélek? könyv
könyv

3 db Murakami Haruki regény: Szputnyik, ​szívecském! + A város és kiszámíthatatlan falai + Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Szputnyik, ​szívecském! A Szputnyik, szívecském keserédes történet, mely a szerelem hatalmáról és fájdalmáról szól. A regény főhőse „K...

 

Előjegyezhető

Murakami Haruki: 3 db Murakami Haruki regény: Szputnyik, ​szívecském! + A város és kiszámíthatatlan falai + Mesterségem a regényírás antikvár
antikvár

3 db Murakami Haruki regény: Szputnyik, ​szívecském! + A város és kiszámíthatatlan falai + Mesterségem a regényírás

ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

hibátlan, olvasatlan példány

Geopen Kiadó, 2025

Szputnyik, ​szívecském! A Szputnyik, szívecském keserédes történet, mely a szerelem hatalmáról és fájdalmáról szól. A regény főhőse „K...

Online ár:

12 990 Ft

Murakami Haruki: Birkakergető nagy kaland antikvár
antikvár

Birkakergető nagy kaland

Geopen Kiadó

Ez a különleges, misztikus-mitologikus irodalmi thriller keltette fel a világ figyelmét Murakami Haruki könyvei iránt, és alapozta meg ír...

 

4 490 Ft - 11 990 Ft

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? antikvár
antikvár

Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Diófa Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Geopen Kiadó, 2012

Murakami Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett. Egy évvel ké...

Online ár:

3 090 Ft

Murakami Haruki: 2 db Murakami Haruki regény (2 mű 3 kötetben): A kormányzó halála 1-2. + Kurblimadár krónikája - A tolvaj szarka -Madár mint próféta- A madarász antikvár
antikvár

2 db Murakami Haruki regény (2 mű 3 kötetben): A kormányzó halála 1-2. + Kurblimadár krónikája - A tolvaj szarka -Madár mint próféta- A madarász

ÁRPÁD ANTIKVÁRIUM

hibátlan, olvasatlan példány

Geopen Kiadó, 2022

A kormányzó halála - Első könyv - Láthatóvá váló ideák A történet főhőse egy harmincas portréfestő, aki, miután elhagyta a felesége,...

Online ár:

14 990 Ft

Murakami Haruki: 1Q84 1. - Ezerkülöncszáznyolcvannégy antikvár
antikvár

1Q84 1. - Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Geopen Kiadó

1984 már nem létezik. 1Q84 van. Kicserélődött a levegő, kicserélődött a táj – két hold ragyog az égbolton. Mindenkinek be kell illeszkedn...

 

3 500 Ft - 5 300 Ft

Murakami Haruki: Norvég erdő antikvár
antikvár

Norvég erdő

Geopen Kiadó

A Beatles Norvég erdő című legendás dala Toruban felidézi az első szerelem emlékét, azt az időszakot, amikor beleszeret elvesztett barátj...

 

13 490 Ft - 24 990 Ft

Murakami Haruki: A határtól délre, a naptól nyugatra antikvár
antikvár

A határtól délre, a naptól nyugatra

Geopen Kiadó

Lehet olyan erõs a gyermekkori szerelem, hogy egy férfi kockára tegye házasságát, kiegyensúlyozott életét, és kész legyen elhagyni gyerek...

 

3 490 Ft - 14 993 Ft

Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország antikvár
antikvár

Világvége és a keményre főtt csodaország

A talányos című regény cselekménye két szálon fut. Páratlan és páros fejezetei talán egymásról mit sem tudva és egymás elébe vágva fonódn...

 

2 830 Ft - 7 700 Ft

Murakami Haruki: Sötétedés után antikvár
antikvár

Sötétedés után

Geopen Kiadó, 2016

Leszáll az éj Tokióra. A sötétedés beálltával új törvények lépnek életbe az éjszaka is nyüzsgő nagyváros életébe. Új dimenziók tárulnak f...

 

22 493 Ft - 29 890 Ft

Murakami Haruki: 1Q84 1-3. - Ezerkülöncszáznyolcvannégy könyv
könyv

1Q84 1-3. - Ezerkülöncszáznyolcvannégy

I. kötet 1984 már nem létezik. 1Q84 van. Kicserélődött a levegő, kicserélődött a táj - két hold ragyog az égbolton. Mindenkinek be kell...

 

Előjegyezhető

Murakami Haruki: A kormányzó halála - Második könyv antikvár
antikvár

A kormányzó halála - Második könyv

Geopen Kiadó, 2020

A kétkötetes történet főhőse egy harmincas portréfestő, aki, miután elhagyta a felesége, egyszer csak egy neves festőművész hegyi házában...

 

2 618 Ft - 3 165 Ft

Murakami Haruki: 1Q84 3. - Ezerkülöncszáznyolcvannégy antikvár
antikvár

1Q84 3. - Ezerkülöncszáznyolcvannégy

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Geopen Kiadó

Ahogy a párhuzamos világok is találkoznak a végtelenben, úgy az évtizedek óta egymás után vágyódó szerelmesek is folyton közelednek egymá...

Online ár:

4 700 Ft

Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc antikvár
antikvár

Tánc, tánc, tánc

Geopen Kiadó

Az egész világra kiterjedő, rejtélyes call girl szolgálat alkalmazottainak halála borzolja a rendőrség nyomozóinak idegeit. Felbukkan egy...

 

3 390 Ft - 17 990 Ft

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton antikvár
antikvár

Kafka a tengerparton

Geopen Kiadó

Kalandok és rejtélyek könyve ez, amelyben az olvasó kíváncsiságát ingerlően bonyolódnak egymásba a történet "férfi-női, férfi-férfi és nő...

 

18 290 Ft - 19 990 Ft

Murakami Haruki: Köddé vált elefánt antikvár
antikvár

Köddé vált elefánt

Geopen Kiadó, 2014

A Köddé vált elefánt című kötet Murakami Haruki korai novelláinak legjavából válogat. Rafinált olvasmányok ezek, látszólag egyszerűek, mé...

 

2 790 Ft - 3 390 Ft

Murakami Haruki: Hallgasd a szél dalát! - Flipper, 1973 antikvár
antikvár

Hallgasd a szél dalát! - Flipper, 1973

Geopen Kiadó, 2016

A két kisregény elbeszélője 1978 áprilisában egy derűs nap délutánján épp baseballmeccset nézett a tokiói Dzsingú stadionban, amikor a pi...

 

2 390 Ft - 2 690 Ft

Murakami Haruki: Férfiak nő nélkül antikvár
antikvár

Férfiak nő nélkül

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Geopen Kiadó, 2015

A kötetben szereplő Vezess helyettem című novellából készült a Drive my car (Vezess helyettem) című film, amely 2022-ben elnyerte a legjo...

Online ár:

19 990 Ft

Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei antikvár
antikvár

A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei

Geopen Kiadó, 2013

Tazaki Cukuru harminchat éves. Zárkózott, magányos férfi, pedig nincs egyedül. Szala, a barátnője úgy érzi, Tazaki megrekedt valahol a fe...

 

9 500 Ft - 10 690 Ft

Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském! antikvár
antikvár

Szputnyik, szívecském!

Geopen Kiadó

Murakami Haruki a világ egyik legnépszerűbb kortárs szerzője, a misztikus realizmus kiváló képviselője. Harminchat nyelven kiadott könyve...

 

2 843 Ft - 3 500 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára