Krasznahorkai László szerző

Krasznahorkai László

1954-ben született Gyulán. 1974 és 1976 között jogi tanulmányokat folytatott Szegeden és Budapesten, majd 1983-ban az ELTE magyar-népművelés szakán szerzett diplomát. 1977 és 1982 között a Gondolat Könyvkiadó dokumentátora volt, 1982 óta szabadfoglalkozású író. Műveiből Tarr Béla rendezett nagy sikerű filmeket (Kárhozat, Az utolsó hajó, Sátántangó, Werckmeister-harmóniák). Bejárta Mongóliát és Kínát (ez utóbbit többször is: 1990-ben,1998-ban, 2002-ben), egy teherhajóval utazott az Atlanti-óceánon (1992), de a Háború és háború című munkájához 1992 és 1998 között barangolt Európában és Amerikában (Detroit, New York, Koppenhága, Helsingör, Köln, London, Kréta, Velence, Róma stb.) egyaránt. 1996-ban járt Boszniában, majd a következő évben Japánba utazott, 2000-ben fél éves ösztöndíjat elnyerve Kyotóban élt (amire 2005-ben újra alkalma nyílt). 2001-ben – szintén ösztöndíjjal – egy évet Svájcban töltött. Több könyve jelent meg németül, angolul, bolgárul, spanyolul, franciául, lengyelül, csehül és japánul.

Krasznahorkai László művei - 2. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Krasznahorkai László: Háború és háború  könyv
könyv

Háború és háború

Rövid leírás: Az első megjelenése óta kultuszkönyvvé lett, azóta több kiadást megért Sátántangó szerzője, Krasznahorkai László hosszú szü...

 

Előjegyezhető

Krasznahorkai László: Sátántangó könyv
könyv

Sátántangó

A Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-ben jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés és olvasói érdeklődés rögtön a kor...

 

Előjegyezhető

Krasznahorkai László, Krasznahorkai László - Max Neumann: 3 db Krasznahorkai László regény: Sátántangó + ÁllatVanBent + Az utolsó farkas könyv
könyv

3 db Krasznahorkai László regény: Sátántangó + ÁllatVanBent + Az utolsó farkas

Sátántangó A Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-ben jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés és olvasói érdeklődé...

 

Előjegyezhető

Krasznahorkai, László: Die Welt voran idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Die Welt voran - Nobelpreis für Literatur 2025

FISCHER Taschenbuch, 2025

Dem Zauber des Beginns ist immer schon der Schrecken des Endes eingeschrieben. Von den europäischen Schriftstellern seiner Generation hat...

Online ár:

6 491 Ft

Eredeti ár: 6 832 Ft

Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért könyv
könyv

Aprómunka egy palotáért

Krasznahorkai László új regényének hőse és elbeszélője egy New York-i könyvtáros, bizonyos Hermann Melvill. A vezetéknévről lemaradt e be...

 

Előjegyezhető

Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó könyv
könyv

Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

Halk szisszenéssel, automatikusan csukódnak be a hipermodern kyotói gyorsvasút szerelvényének ajtajai. Az állomás - Kyoto délkeleti negye...

 

Előjegyezhető

Krasznahorkai, László: Im Wahn der Anderen idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Im Wahn der Anderen - Drei Erzählungen | Nobelpreis für Literatur 2025

S. FISCHER Verlag GmbH, 2023

Drei Erzählungen von dem Meister der literarischen Halluzination László Krasznahorkai - mit Zeichnungen von Max Neumann und einem Schlagz...

Online ár:

15 365 Ft

Eredeti ár: 16 173 Ft

Krasznahorkai, László: Destruction and Sorrow Beneath the Heavens idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Destruction and Sorrow Beneath the Heavens - Reportage

University of Chicago Pr., 2018

WINNER OF THE NOBEL PRIZE! The only nonfiction work by Krasznahorkai available in English, a bracing account of traveling through China a...

Online ár:

9 532 Ft

Eredeti ár: 10 033 Ft

Krasznahorkai, László: Spadework for a Palace idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Spadework for a Palace

Norton & Company, 2022

Spadework for a Palace bears the subtitle "Entering the Madness of Others" and offers an epigraph: "Reality is no obstacle." Indeed. This...

Online ár:

7 093 Ft

Eredeti ár: 7 466 Ft

Krasznahorkai, László: Baron Wenckheims Rückkehr idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Baron Wenckheims Rückkehr - Roman | Nobelpreis für Literatur 2025

FISCHER Taschenbuch, 2025

'Jedes meiner Bücher soll die literarische Landkarte verschieben.' - László Krasznahorkai, 2015 mit dem International Man Booker Prize au...

Online ár:

7 307 Ft

Eredeti ár: 7 691 Ft

Krasznahorkai, László: Der Gefangene von Urga idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Der Gefangene von Urga - Roman | Nobelpreis für Literatur 2025

FISCHER Taschenbuch, 2015

Im fernen Urga hofft er, von seiner dunklen Melancholie erlöst zu werden. Aber auch in der Ferne ist das Eigene immer dabei. So wird die ...

Online ár:

6 080 Ft

Eredeti ár: 6 400 Ft

Krasznahorkai László: Krasznahorkai László 6 könyve Olvasatlan állapotban -Sátántangó   -Krasznahorkai László: Herscht 07769 -Krasznahorkai László:Kegyelmi viszonyok -Krasznahorkai László:Állatvanbent -Krasznahorkai László: Az utolsó farkas -Krasznahorkai László: Az ellenállás antikvár
antikvár

Krasznahorkai László 6 könyve Olvasatlan állapotban -Sátántangó -Krasznahorkai László: Herscht 07769 -Krasznahorkai László:Kegyelmi viszonyok -Krasznahorkai László:Állatvanbent -Krasznahorkai László: Az utolsó farkas -Krasznahorkai László: Az ellenállás

Bagoly Antikvárium 

hibátlan, olvasatlan példány

Magvető

Krasznahorkai László 6 könyve Olvasatlan állapotban -Sátántangó -Krasznahorkai László: Herscht 07769 -Krasznahorkai László:Kegyelmi...

Online ár:

89 999 Ft

Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok (1. kiadás) antikvár
antikvár

Kegyelmi viszonyok (1. kiadás)

Weöres Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Magvető Kiadó, 1986

Online ár:

14 990 Ft

Krasznahorkai László: A Thészeusz-általános antikvár
antikvár

A Thészeusz-általános

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

1993

Online ár:

149 990 Ft

Krasznahorkai, László: A Mountain to the North, a Lake to the South, Paths to the West, a River to the East idegen
idegen
Krasznahorkai, László

A Mountain to the North, a Lake to the South, Paths to the West, a River to the East

Norton & Company, 2022

The grandson of Prince Genji lives outside of space and time and wanders the grounds of an old monastery in Kyoto. The monastery, too, is...

Online ár:

6 669 Ft

Eredeti ár: 7 019 Ft

Krasznahorkai László: Este hat; néhány szabad megnyitás könyv
könyv

Este hat; néhány szabad megnyitás

Rövid leírás: Krasznahorkai László a Sátántangó, a Háború és háború, elbeszélések és regények szerzője. Tartalom: Az Este hat; néhány ...

 

Előjegyezhető

Krasznahorkai László: Sátántangó antikvár
antikvár

Sátántangó

Bagoly Antikvárium 

hibátlan, olvasatlan példány

Magvető

Olvasatlan, Új példány!

Online ár:

39 999 Ft

Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok antikvár
antikvár

Kegyelmi viszonyok

Várható megjelenés: 2025.11.27 "Hőseim fáradhatatlanul kutatnak és kutatni is fognak egy labirintusban, mely labirintus nem egyéb, min...

 

13 890 Ft - 19 990 Ft

Krasznahorkai László: Sátántangó antikvár
antikvár

Sátántangó

Magvető Könyvkiadó, 2025

Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a rég- és a közelmúlt klasszikusait, a ma...

 

17 500 Ft - 29 990 Ft

Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája antikvár
antikvár

Az ellenállás melankóliája

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó

Krasznahorkai László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek - minél inkább távolodunk megírásuk idejétől...

Online ár:

29 990 Ft

e-Könyv

Rombolás és bánat az Ég alatt

Magvető, 2025

Krasznahorkai visszament Kínába. Az urgai fogoly olvasói úgy búcsúzhattak el tőle a regény utolsó lapjain, ahogyan ő búcsúzott el akkor "...

Kiadói ár:

5 599 Ft

Krasznahorkai László: A stockholmi beszéd könyv
könyv

A stockholmi beszéd

Magvető Könyvkiadó, 2025

Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznaho...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér antikvár
antikvár

Báró Wenckheim hazatér

Hírös Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 2017

A Sátántangóban megérkezett Irimiás és a Háború és háború előzményeként megjött Ézsaiás, most újabb Krasznahorkai-hős tűnik fel a lát- és...

Online ár:

24 990 Ft

Krasznahorkai László: Mindig Homérosznak antikvár
antikvár

Mindig Homérosznak

Magvető Könyvkiadó, 2019

Homéroszi meneküléstörténet képekkel és zenével Annak, "aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik mia...

 

15 000 Ft - 19 990 Ft

Krasznahorkai László: Háború és háború antikvár
antikvár

Háború és háború

Magvető Könyvkiadó

Az első megjelenése óta kultuszkönyvvé lett, azóta több kiadást megért Sátántangó szerzője, Krasznahorkai László hosszú szünet után jelen...

 

39 890 Ft - 39 990 Ft

Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt antikvár
antikvár

Rombolás és bánat az Ég alatt

Magvető Könyvkiadó

Várható megjelenés: 2025.11.27 Krasznahorkai visszament Kínába. Az urgai fogoly olvasói úgy búcsúzhattak el tőle az 1992-es regény uto...

 

5 990 Ft - 29 990 Ft

Krasznahorkai László: Az urgai fogoly antikvár
antikvár

Az urgai fogoly

Várható megjelenés: 2025.11.27 Külső tájakon, belső utakon. Egy kelet-ázsiai utazás krónikája ez a könyv. Persze jóval több, mint egys...

 

27 999 Ft - 29 990 Ft

Krasznahorkai, László: Zsömle ist weg idegen
idegen
Krasznahorkai, László

Zsömle ist weg - Roman | Nobelpreis für Literatur 2025

S. FISCHER Verlag GmbH, 2025

'Zsömle trage er im Herzen' - der neue Roman des Literaturnobelpreisträgers In 'Zsömle ist weg' überrascht László Krasznahorkai mit einem...

 

Előjegyezhető

Krasznahorkai László: Sátántangó antikvár
antikvár

Sátántangó

Várható megjelenés: 2025.11.27 A Sátántangó, Krasznahorkai László első regénye 1985-ben jelent meg, s a rendkívüli kritikai elismerés ...

 

15 000 Ft - 129 999 Ft

Krasznahorkai László: Herscht 07769 antikvár
antikvár

Herscht 07769

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Magvető Könyvkiadó, 2022

Herscht 07769 - mindössze ennyit ír a borítékra feladóként az Angela Merkelnek küldött levelekre a türingiai kisvárosban élő falmosó, mon...

Online ár:

24 990 Ft

Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent antikvár
antikvár

Seiobo járt odalent

Magvető Könyvkiadó, 2021

Várható megjelenés: 2025.11.27 Susan Sonntag az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének nevezte Krasznahorkai László...

 

8 990 Ft - 29 990 Ft

Krasznahorkai László: Az utolsó farkas antikvár
antikvár

Az utolsó farkas

Magvető Könyvkiadó, 2025

Várható megjelenés: 2025.11.27 Az egykori filozófusnak egy berlini kocsma magyar pultosa a hallgatósága. A csapos hallgat, a törzsvend...

 

19 990 Ft - 29 990 Ft

Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó antikvár
antikvár

Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Magvető Könyvkiadó, 2021

Várható megjelenés: 2025.11.27 Halk szisszenéssel, automatikusan csukódnak be a hipermodern kyotói gyorsvasút szerelvényének ajtajai. ...

Online ár:

19 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára