1961-ben született Budapesten. A budaörsi gimnáziumban érettségizett, az ELTÉ-n magyar–történelem szakon diplomázott. Nemzedékének legelismertebb, a fiatalabb nemzedékek számára referenciapontot jelentő alkotója. Több díj birtokosa, 2007-ben Babérkoszorú-díjjal tüntették ki. Kemény István a nyolcvanas években induló nemzedék jelentős, és írókörökben az egyik legnagyobb hatású, eredeti hangú és kísérletező kedvű alkotója. Első verseskötete Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez címmel az Eötvös Loránd Tudományegyetem kiadásában jelent meg 1984-ben. Ezt követően jelentkezett verseskötettel, regénnyel (Az ellenség művészete), tárcanovellákkal (Család, gyerekek, autó), ez utóbbiakat korábban az Élet és Irodalomban publikálta, 1984 és 2002 között szám szerint tíz könyve jelent meg, többek közt két nagy hatású verseskönyve, a válogatott verseit tartalmazó Valami a vérről, 1998-ban, majd három évvel később a Hideg. Első verseskötete, amelyet a Magvető Kiadó gondozott, a 2006-ban kiadott Élőbeszéd. Regénye a Kedves Ismeretlen (2009). Állástalan táncosnő címmel összegyűjtött versei 2011-ben jelentek meg, újabb verseskönyvei A királynál (2013) és a Nílus (2018). Esszéíróként is jelentős, politikáról, közéletről, az irodalmi hagyományról szóló írásai orientálóak. Lúdbőr című esszékötete 2017-ben jelent meg. Ahogy Sántha József kritikája fogalmaz, „az egész kötet annak a keserű igazságnak a belátása, hogy a magyar politikai elit, a magyar értelmiség, végső soron a magyar társadalom képtelen az évszázados taposómalomból kilépni, tovább él a »turáni átok,« és ekként az igazi megtisztulás helyett rajtunk maradt a rossz emlékű bélyeg: képtelenek vagyunk a modernitás szellemében a Nyugathoz való felzárkózáshoz, lelkünket ma is ócska, rossz emlékű koloncok terhelik, nyelvünk rááll a rosszra, szemünk ma is az eltévedt lovast követi. A legmélyebb csalódást pedig annak a korosztálynak kell átélnie naponta, aki, mint Kemény is említi, a nyolcvanas években némileg úgy érezhette, hogy a bomló diktatúra helyén valódi demokrácia és végre európai szellemiségű politikai kultúra uralja majd a politikai közéletet.”
Online ár:
4 500 Ft
Kiadói ár: 4 999 Ft
Online ár:
3 499 Ft
Online ár:
3 757 Ft
Eredeti ár: 4 420 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
2 499 Ft
Online ár:
2 490 Ft
2 618 Ft - 4 990 Ft
Előjegyezhető
Online ár:
1 990 Ft
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Online ár:
1 800 Ft
Online ár:
3 990 Ft
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Online ár:
2 530 Ft
Eredeti ár: 2 976 Ft
Online ár:
2 271 Ft
Eredeti ár: 2 671 Ft
Online ár:
2 530 Ft
Eredeti ár: 2 976 Ft
5 890 Ft - 5 990 Ft
6 990 Ft - 8 490 Ft
Előjegyezhető
Online ár:
9 990 Ft
Online ár:
2 490 Ft
1 250 Ft - 9 990 Ft
Online ár:
3 490 Ft
1 790 Ft - 2 590 Ft
2 690 Ft - 2 993 Ft
2 880 Ft - 4 500 Ft
Online ár:
2 000 Ft
1 690 Ft - 1 890 Ft
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára