Fejős Éva szerző

Fejős Éva

Fejős Éva gyerekkora óta ír könyveket. Meséket, novellákat, krimiket. Holtodiglan című krimije 1999-ben jelent meg. Készített mini krimiket, egészségügyi cikkeket, írt egy huszonkét részes „segítő” tévéfilmsorozatot a házi betegápolásról, Családban marad címmel. A Duna Televízión vetített sorozat 1999-ben Nívódíjat nyert. Nyolc éve a Nők Lapja újságírója. 2003-ban Minőségi Újságírásért Díjat kapott a petesejt-adományozás törvényi szabályozásában rejlő ellentmondások feltárásáért. 2008-ban jelent meg első regénye, a Bangkok, tranzit, amely gyorsan meghódította a magyar olvasókat. Az első sikert hamarosan újabb követte: a Hotel Bali tavaly a karácsonyi könyvvásár egyik legnagyobb bestsellere lett. A két kötetből több mint félszázezer példányt adtak el. Fejős Éva legújabb könyve, a Csajok eredetileg internetes szappanoperának indult, de regénnyé nőtte ki magát, és megjelenését követően szinte azonnal az eladási listák élére került.

Fejős Éva művei

Fejős Éva: 9 db Fejős Éva: Szélhámos csábítás; Hotel Bali; Csak egy tánc; Egyszer az életben; Mi sem voltunk angyalok; Szélhámos eskü; Száz éjjel vártam; Helló, London; Mert nekünk szeretnünk kell egymást antikvár

Online ár:

24 980 Ft

Fejős Éva: 6 db Fejős Éva (címek a termékleírásban, saját fotó) antikvár
antikvár

6 db Fejős Éva (címek a termékleírásban, saját fotó)

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház

A mexikói + Bangkok, tranzit + Cuba Libre + Eper reggelire + Hotel Bali + Karácsony New Yorkban Egyik kötet közepes állapotú, a többi jó

Online ár:

9 990 Ft

Fejős Éva: 7 db Fejős Éva: A mexikói + Bangkok, tranzit + Hotel Bali + Cuba libre + Eper reggelire + Karácsony New Yorkban + Karibi nyár antikvár

Online ár:

8 590 Ft

Fejős Éva: Fejős Éva könyvcsomag (Hotel Bali, A mexikói, Csajok, Cuba Libre, Bangkok tranzit) antikvár
antikvár

Fejős Éva könyvcsomag (Hotel Bali, A mexikói, Csajok, Cuba Libre, Bangkok tranzit)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház, 2008

📢 hat kötet: Hotel Bali, A mexikói, Csajok, Cuba Libre, Bangkok tranzit, Eper reggelire

Online ár:

6 990 Ft

Fejős Éva: Fejős Éva könyvcsomag (4 könyv 📚) antikvár
antikvár

Fejős Éva könyvcsomag (4 könyv 📚)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Erawan Kiadó

Hotel Bali - Eper reggelire + Mert nekünk szeretnünk kell egymást + Csajok 2. + November lánya

Online ár:

6 650 Ft

Vass Virág, Fejős Éva: 8 db romantikus könyv antikvár
antikvár

8 db romantikus könyv

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház

Vass Virág: Franciadrazsé, Vulévu, Fejős Éva: Bangkok, tranzit; Karácsony New Yorkban, A mexikói, Eper reggelire, Csajok, Hotel Bali

Online ár:

5 990 Ft

Fejős Éva: Hotel Bali / Eper reggelire könyv
könyv

Hotel Bali / Eper reggelire

Erawan Könyvkiadó, 2022

Dóra, Gabi, Szilvi és Judit. Az iskolában a legjobb barátnők voltak, és egy szörnyű titok örökre összeláncolta őket. Egy mámoros és tragé...

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Fejős Éva: 3db Fejős Éva könyv - Hotel Bali, Csajok, Eper reggelire antikvár
antikvár

3db Fejős Éva könyv - Hotel Bali, Csajok, Eper reggelire

KÉREM A KÖVETKEZÕT Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház

Online ár:

5 000 Ft

Fejős Éva: 10 db Fejős Éva regény antikvár
antikvár

10 db Fejős Éva regény

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Mert nekünk szeretnünk kell egymást, Most kezdődik, Karácsony New Yorkban, Csajok, Száz éjjel vártam, Bangkok, tranzit, A mexikói, Cuba L...

Online ár:

4 990 Ft

Fejős Éva: Szilveszter New Yorkban könyv
könyv

Szilveszter New Yorkban

Erawan Könyvkiadó, 2023

"Volt egyszer egy karácsony New Yorkban. Úgy is írhatnám, hogy Karácsony New Yorkban. Több tízezren olvastátok, és sokatoknak a kedvenc F...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Fejős Éva: Egyszer az életben - mozaikregény 2020 könyv
könyv

Egyszer az életben - mozaikregény 2020 - a bár, ahol nem hallgatott el a zene

Erawan Könyvkiadó, 2020

Klaudia, a fiatal orvosnő a karantén idején a vörös zóna melletti kórházi osztályon dolgozik. Szaszi utazási irodásként a csoportjával ka...

Online ár:

4 500 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Most kezdődik (dedikált) antikvár
antikvár

Most kezdődik (dedikált)

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Erawan Könyvkiadó, 2013

Online ár:

4 500 Ft

Fejős Éva: Hotel Bali - DEDIKÁLT! - Dedikált antikvár
antikvár

Hotel Bali - DEDIKÁLT! - Dedikált

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház, 2008

Online ár:

4 350 Ft

Fejős Éva: Elhitted álmomat könyv
könyv

Elhitted álmomat

Erawan Könyvkiadó, 2022

Nizza, 2022 júniusa, a híres Angol sétány, a tengerparti promenád, és egy luxushotel. Az egyik szobában Anita száll meg, aki a "felhőmász...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Egy nyár Arubán könyv
könyv

Egy nyár Arubán

Erawan Könyvkiadó, 2023

Tizenegy egykori évfolyamtárs, akik évente egyszer Siófokon jöttek össze két napra. De a tizedik évfordulónak - már jó előre - megadták a...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Krimi Riminiben könyv
könyv

Krimi Riminiben

Erawan Könyvkiadó, 2023

Fodros Balázs fiatal ügyvéd a Bécsi útról, aki felderített egy környezetvédelmi bűncselekményt az Úton hozzád című Fejős Éva-regényben. A...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Szélhámos csábítás könyv
könyv

Szélhámos csábítás

Erawan Könyvkiadó, 2022

"Flancos tengerparti környék, gyönyörű, modern, nagy teraszos házakkal, köztük le lehet látni a fehér homokos partra, kék a tenger, zölde...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Szélhámos szereposztás könyv
könyv

Szélhámos szereposztás

Erawan Könyvkiadó, 2022

Vigyázz! Öl a humora, szexi, és még romantikus is! Csak 18 éven felülieknek! Hová tűnt a világ egyik legdrágább esküvői ruhája? Bora...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Bangkok, tranzit - DEDIKÁLT! - Dedikált antikvár
antikvár

Bangkok, tranzit - DEDIKÁLT! - Dedikált

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház, 2008

Online ár:

4 200 Ft

Fejős Éva: Halál emlékül könyv
könyv

Halál emlékül - Az elveszett kézirat

Erawan Könyvkiadó, 2020

Egy autentikus, vérbeli Fejős Éva-krimit tartasz a kezedben, kedves Olvasó. Egy elveszettnek hitt kéziratot, ami véletlenül, egy nagy sel...

Online ár:

4 050 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Fejős Éva: Nápolyi vakáció (dedikált) antikvár
antikvár

Nápolyi vakáció (dedikált)

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Erawan Könyvkiadó, 2013

Online ár:

3 900 Ft

Fejős Éva: Cuba Libre - DEDIKÁLT! antikvár

 

3 890 Ft - 4 350 Ft

Fejős Éva: Hotel Bali / Eper reggelire antikvár
antikvár

Hotel Bali / Eper reggelire

Erawan Könyvkiadó, 2022

Dóra, Gabi, Szilvi és Judit. Az iskolában a legjobb barátnők voltak, és egy szörnyű titok örökre összeláncolta őket. Egy mámoros és tragé...

 

3 890 Ft - 4 700 Ft

Fejős Éva: Örökre Görögbe könyv
könyv

Örökre Görögbe - A te boldogságod hol kezdődik?

Erawan Könyvkiadó, 2021

Ladányi Niki, több korábbi Fejős Éva-regény hősnője kisgyerekes anyaként fantasztikus, egyben ijesztő állásajánlatot kap: legyen a Mademo...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Fejős Éva: Athén, végállomás könyv
könyv

Athén, végállomás

Erawan Könyvkiadó, 2021

Az Örökre Görögbe Athénban ér véget, és a történet tovább gördül, méghozzá olyan sebességgel, mint egy hurrikán. Egy szökésben lévő magya...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Fejős Éva: Mi sem voltunk angyalok könyv
könyv

Mi sem voltunk angyalok

Erawan Könyvkiadó, 2018

A Hotel Bali szereplői visszatérnek! Eltelt jó néhány év, Dóra és Péter házassága már több sebből vérzik. A második gyerek megfoganás...

Online ár:

3 800 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: Csajok 2. könyv
könyv

Csajok 2. - Egy kis görög szigeten születik újra a nagy barátság

Erawan Könyvkiadó, 2019

A Csajok története hat évvel később folytatódik. Márk éppen darabokra tört szívvel hazatér Londonból, hogy újra összeterelje a nagy csapa...

Online ár:

3 800 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: Eper reggelire - DEDIKÁLT! - Dedikált antikvár
antikvár

Eper reggelire - DEDIKÁLT! - Dedikált

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház, 2009

Online ár:

3 750 Ft

Fejős Éva: Most kezdődik könyv
könyv

Most kezdődik

Erawan Könyvkiadó, 2013

Anisette modellkarrierjét kettétöri egy sokkoló forgatás és egy elmebeteg gyilkos ámokfutása. Az idő előtt visszavonult, grafikusként dol...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: Margarita könyv
könyv

Margarita

Erawan Könyvkiadó, 2019

Gondoltál már arra, mi történne, ha egy napon mindenkinek, kivétel nélkül mindenkinek megmondanád, amit gondolsz róla? Ha az összes e-mai...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: Karibi nyár könyv
könyv

Karibi nyár - Egy utazás, ami örökre megváltoztat

Erawan Könyvkiadó, 2016

Egy könyv, ami életet ment... Egy sziget, ahol boldogságra lelsz... Egy utazás, ami örökre megváltoztat... A Pearl of the Caribbean ...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: A mexikói könyv
könyv

A mexikói

Erawan Könyvkiadó, 2016

Galántai Zsófi úgy érzi, célba ért. Sikeres a munkájában, és végre összeköltözhet a szerelmével. Aztán jön egy furcsa, szégyenteljes, még...

Online ár:

3 600 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: Dalma + Hotel Bali + Eper reggelire + Bangkok tranzit + Karácsony New Yorkban antikvár
antikvár

Dalma + Hotel Bali + Eper reggelire + Bangkok tranzit + Karácsony New Yorkban

Nosztalgia Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház

Online ár:

3 600 Ft

Fejős Éva: Athén, végállomás antikvár
antikvár

Athén, végállomás

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Erawan Könyvkiadó, 2021

Az Örökre Görögbe Athénban ér véget, és a történet tovább gördül, méghozzá olyan sebességgel, mint egy hurrikán. Egy szökésben lévő magya...

Online ár:

3 600 Ft

Fejős Éva: Újra veled, Sydneyben könyv
könyv

Újra veled, Sydneyben - Te bevállalnád az igazságot?

Erawan Könyvkiadó, 2016

"Kóródi Szonját, az egyik kereskedelmi tévécsatorna kommunikációs szakemberét fejvadászcég közvetíti egy új, de nagyra törő környezetvéde...

Online ár:

3 515 Ft

Eredeti ár: 3 699 Ft

Fejős Éva: Mi sem voltunk angyalok + A mexikói - mindig egy lépéssel előtted jár (2mű) antikvár
antikvár

Mi sem voltunk angyalok + A mexikói - mindig egy lépéssel előtted jár (2mű)

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

nincs megadva

Mi sem voltunk angyalok fülszöveg: A Hotel Bali szereplői visszatérnek! Eltelt jó néhány év, Dóra és Péter házassága már több sebb...

Online ár:

3 490 Ft

Fejős Éva: Holiday antikvár
antikvár

Holiday

Erawan Könyvkiadó, 2016

Te is szereted, ha lustán elnyújtózhatsz a parton, szikrázik a nap, szemed előtt a nagy kékség, összecsúszik a víz és az ég, nem szól a t...

 

3 490 Ft - 8 990 Ft

Fejős Éva: Nápolyi vakáció könyv
könyv

Nápolyi vakáció

Erawan Könyvkiadó, 2015

Ladányi Niki, a fiatal oknyomozó újságírónő élete nagy sztoriját egy hidegvérű bűnözőnek köszönheti, akit sikeresen rács mögé juttatott. ...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva, Esterházy Lili: A trükkös tükör könyv
könyv

A trükkös tükör

Erawan Könyvkiadó, 2023

"A lányainknak kezdtük el ezt a mesét, amikor a suliból edzésre vittük őket. A képzeletünkben kelt életre Mimi, a hatéves kislány, aki ép...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: Elhitted álmomat antikvár
antikvár

Elhitted álmomat

Erawan Könyvkiadó, 2022

Nizza, 2022 júniusa, a híres Angol sétány, a tengerparti promenád, és egy luxushotel. Az egyik szobában Anita száll meg, aki a "felhőmász...

 

3 390 Ft - 3 790 Ft

Fejős Éva: Szélhámos csábítás antikvár
antikvár

Szélhámos csábítás

Erawan Könyvkiadó, 2022

"Flancos tengerparti környék, gyönyörű, modern, nagy teraszos házakkal, köztük le lehet látni a fehér homokos partra, kék a tenger, zölde...

 

3 350 Ft - 3 690 Ft

Fejős Éva: Bébi. Bumm! könyv
könyv

Bébi. Bumm! - Jesszus, szülni 40 fölött?

Erawan Könyvkiadó, 2017

"Negyvenkilenc voltam, amikor megszületett az első és nyilvánvalóan egyetlen gyermekem, Linda. Bár környezetem felkészített rá, hogy sz...

Online ár:

3 330 Ft

Eredeti ár: 3 699 Ft

Fejős Éva: Mert nekünk szeretnünk kell egymást könyv
könyv

Mert nekünk szeretnünk kell egymást

Erawan Könyvkiadó, 2014

Van egy ajtó. Ha megtalálod, és átlendülsz rajta, különös világba csöppensz. Egy olyan világba, ahol a párhuzamosok nem a végtelenben tal...

Online ár:

3 325 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Fejős Éva: Száz Éjjel Ügynökség könyv
könyv

Száz Éjjel Ügynökség

Erawan Könyvkiadó, 2015

Andi, a Száz éjjel vártam bohókás hősnője az előző regény végén elszáguldott a párjával a mexikói naplementébe. Igen ám, de a spontán meg...

Online ár:

3 325 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Fejős Éva: Szeretlek, Bangkok könyv
könyv

Szeretlek, Bangkok

Erawan Könyvkiadó, 2017

Rendhagyó útinapló egy egzotikus világról és a női lélekről Akkor kezdtem ábrándozni a „szökésről”, amikor gyerekkoromban beszereztem ...

Online ár:

3 325 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Fejős Éva: Csajok-Eper reggelire-Bangkok, tranzit antikvár
antikvár

Csajok-Eper reggelire-Bangkok, tranzit

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ulpius-ház, 2009

Csajok A VÉNUSZ-LAKÓK MINDENNAPJAI Három nő, eg...

Online ár:

3 300 Ft

Fejős Éva: Száz éjjel vártam könyv
könyv

Száz éjjel vártam

Erawan Könyvkiadó, 2014

Andi élete egy csapásra megváltozik, amikor a titokzatos fiú, akivel évek óta együtt él, váratlanul félrelép, és ezért a lány szakít vele...

Online ár:

3 150 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Fejős Éva: Csak egy tánc könyv
könyv

Csak egy tánc

Erawan Könyvkiadó, 2018

Heléna és Ábel – egy nagy szerelem, három gyerek, igazi romantika; számos félreértés és rengeteg vita: egy őrült házasság, amelynek válás...

Online ár:

3 145 Ft

Eredeti ár: 3 699 Ft

Fejős Éva: Halál emlékül antikvár
antikvár

Halál emlékül

Erawan Könyvkiadó, 2020

Egy autentikus, vérbeli Fejős Éva-krimit tartasz a kezedben, kedves Olvasó. Egy elveszettnek hitt kéziratot, ami véletlenül, egy nagy sel...

 

3 090 Ft - 3 390 Ft

Fejős Éva: Örökre Görögbe antikvár
antikvár

Örökre Görögbe

Erawan Könyvkiadó, 2021

Ladányi Niki, több korábbi Fejős Éva-regény hősnője kisgyerekes anyaként fantasztikus, egyben ijesztő állásajánlatot kap: legyen a Mademo...

 

3 000 Ft - 3 490 Ft

Fejős Éva: Örökre Görögbe - A te boldogságod hol kezdődik? e-Könyv
e-Könyv

Örökre Görögbe - A te boldogságod hol kezdődik?

Erawan Kiadó, 2021

Ladányi Niki, több korábbi Fejős Éva-regény hősnője kisgyerekes anyaként fantasztikus, egyben ijesztő állásajánlatot kap: legyen a Mademo...

Online ár:

2 999 Ft

Fejős Éva: Athén, végállomás e-Könyv
e-Könyv

Athén, végállomás

Erawan Kiadó, 2021

Az Örökre Görögbe Athénban ér véget, és a történet tovább gördül, méghozzá olyan sebességgel, mint egy hurrikán. Egy szökésben ...

Online ár:

2 999 Ft

Fejős Éva: Egy nyár Arubán e-Könyv
e-Könyv

Egy nyár Arubán

Erawan Kiadó, 2023

Tizenegy ​egykori évfolyamtárs, akik évente egyszer Siófokon jöttek össze két napra. De a tizedik évfordulónak – már jó előre – megadták ...

Online ár:

2 999 Ft

Fejős Éva: Elhitted álmomat e-Könyv
e-Könyv

Elhitted álmomat

Erawan Kiadó, 2022

Nizza, 2022 júniusa, a híres Angol sétány, a tengerparti promenád, és egy luxushotel. Az egyik szobában Anita száll meg, aki a „felhőmász...

Online ár:

2 999 Ft

Fejős Éva: Szélhámos csábítás e-Könyv
e-Könyv

Szélhámos csábítás

Erawan Kiadó, 2022

„Flancos tengerparti környék, gyönyörű, modern, nagy teraszos házakkal, köztük le lehet látni a fehér homokos partra, kék a tenger, zölde...

Online ár:

2 999 Ft

Fejős Éva: Halál emlékül - Az elveszett kézirat e-Könyv
e-Könyv

Halál emlékül - Az elveszett kézirat

Erawan Kiadó, 2021

Egy autentikus, vérbeli Fejős Éva-krimit tartasz a kezedben, kedves Olvasó. Egy elveszettnek hitt kéziratot, ami véletlenül, egy nagy sel...

Online ár:

2 999 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára