Debreczeni József szerző

Debreczeni József

Debreczeni József politikai közíró. 1955-ben született egy Tolna megyei faluban, Dunaszentgyörgyön. A paksi gimnázium után a debreceni egyetemen szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát, majd bölcsészdoktori címet. Kiskunmajsán, majd Kecskeméten dolgozott gimnáziumi tanárként (főállásban 1990-ig, óraadóként 2006-ig), aztán a Miskolci Egyetemen, a Károli Gáspár Egyetemen majd a Zsigmond király főiskolán oktatott politológiai tárgyakat. 1987-től részt vett az MDF szervezésében; alapító tag, a kecskeméti szervezet első elnöke és az országos választmány tagja volt. 1989-ben demokratikusan megválasztott ellenzéki képviselője lett az utolsó pártállami parlamentnek; majd kormánypárti az első szabadon választott országgyűlésben. A liberális csoport tagjaként küzdött a Csurka-féle szélsőség ellen az MDF-frakcióban, ahonnan 1993-ban kizártak, ezt követően távozott a pártból is. Másikba nem lépett be, 1994-től nem vállalt politikusi szerepet. 2004-ben Pethő Sándor-díjjal, 2007-ben Radnóti Miklós Antirasszista-díjjal jutalmazták, 2009-ben pedig megkapta a Húszéves a Köztársaság-díjat.

Debreczeni József művei - 2. oldal

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk