Boldizsár Ildikó szerző

Boldizsár Ildikó

Boldizsár Ildikó az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett esztétika-magyar-népművelés szakon. Az egyetem után az Országos Széchényi Könyvtárban, majd a Pesti Szalon Kiadóban dolgozott szerkesztőként, 2000-ben a Nemzeti Tankönyvkiadó Társadalomtudományi Szerkesztőségének főszerkesztője lett, majd 2004-től a Magvető Kiadóban tölti be ezt a pozíciót. 1991-ben jelent meg első mesekönyve Amália álmai - Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról címmel, amely a megjelenés évében Az Év Könyve Artisjus-díjat kapott. 1991-ben Móricz Zsigmond Ösztöndíjban részesült. 1997-ben látott napvilágot a Fekete Világkerülő Ember című kötete is, amely szintén IBBY-díjat kapott. Egyes meséit lefordították angol, olasz, francia és német nyelvre, kötete Németországban vár megjelenésre. Két saját mesekönyvén kívül 14 mesekönyvet állított össze és rendezett sajtó alá, valamint olvasókönyveket írt az általános iskola 2., 3., és 4. osztálya számára. A Mesepoétika címmel 2004-ben megjelent kötetében található összegyűjtött tanulmányok, cikkek, kritikák nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon is megteremtődjön és gyakorlattá váljon a gyermekkönyvkritika műfaja. Meseterapeutaként 1996-ban kezdett dolgozni, gyerekkórházakba járt mesét mondani a betegeknek, és eközben tett szert azokra a tapasztalatokra, amelyek gyógyító munkájában segítették.

Boldizsár Ildikó művei - 3. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja könyv
könyv

Hamupipőke Facebook-profilja

Boldizsár Ildikó legújabb kötete egyéni és csoportos eseteket mutat be a szerző praxisából, a problémák és a kliensek sokféleségével bizo...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó: Az egynapos király -Tréfás magyar népmesék- antikvár
antikvár

Az egynapos király -Tréfás magyar népmesék-

Palatinus Kiadó, 2001

Az egynapos király az első humoros, tréfás magyar népmeséket bemutató kötet. Boldizsár Ildikó összeállítása abban is egyedülálló, hogy az...

 

6 390 Ft - 16 690 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesevár Szövegértési munkafüzet 1. antikvár
antikvár

Mesevár Szövegértési munkafüzet 1.

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004

Sorozat: Ált. isk. tankönyvcsomag Tantárgy: Anyanyelv és irodalom Évfolyam: 1. A tankönyvjegyzéken nem szerepel.

Online ár:

1 590 Ft

Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék antikvár
antikvár

Boszorkányos mesék

Gonosz boszorkány, vasorrú bába, vénséges banya, ugye ilyesmik jutnak eszedbe a boszorkányokról? A mi boszorkányunk, Amália, szépséges sz...

 

12 990 Ft - 14 993 Ft

Boldizsár Ildikó: Esti tündérmesék antikvár
antikvár

Esti tündérmesék

FÜLSZÖVEG A mese az álommal rokon, ám korántsem midegy, hogy mit mesélünk gyermekeinknek elalvás előtt. A kötet olyan erőszakmentes mesé...

 

2 390 Ft - 3 090 Ft

Boldizsár Ildikó: Esti tündérmesék antikvár
antikvár

Esti tündérmesék

Hírös Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Móra Könyvkiadó, 2016

Mesét olvasni és hallgatni mindig jó de elalvás előtt a legjobb. Ilyenkor olyan történetre vágyunk, amely izgalmas és érdekes, mégsem túl...

Online ár:

4 990 Ft

Boldizsár Ildikó: Esti mesék a szeretetről antikvár
antikvár

Esti mesék a szeretetről

Móra Könyvkiadó

Mi a közös az önző óriás, a kilenc gyermekét egyedül nevelő csizmadia és a rút Csimbók herceg között? Az, hogy a szeretet, amelyet ők ére...

 

5 790 Ft - 10 490 Ft

Boldizsár Ildikó: Az elveszett madártoll antikvár
antikvár

Az elveszett madártoll

Országos Betegjogi Központ, 2016

Mik a gyermekjogok? Miért fontos ezek megismerése? A gyermekjogi nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Fontos ez abból a szempontból, ho...

 

14 990 Ft - 17 690 Ft

Boldizsár Ildikó: A három királyleány - Magyar tündérmesék antikvár
antikvár

A három királyleány - Magyar tündérmesék

Könyvplacc Antikvárium

rossz állapotú antikvár könyv

Palatinus Kiadó, 1999

Szerte a világon a tündérmesékből van a legtöbb, Magyarországon a XIX. század közepén kezdték a gyűjtést. Kötetünk a legősibb, lassan fel...

Online ár:

3 790 Ft

Boldizsár Ildikó: A világ legkedvesebb meséi antikvár
antikvár

A világ legkedvesebb meséi

Reader's Digest Kiadó Kft.

68 bájos klasszikus mese Hans Christian Andersen, a Grimm fivérek, Carlo Collodi, Charles Perrault és további szép történetek

 

5 890 Ft - 7 850 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesepoétika antikvár
antikvár

Mesepoétika

Akadémiai Kiadó, 2004

A Mesepoétika Boldizsár Ildikó mesekutató elmúlt két évtizedben megjelent írásaiból válogat. A mese műfaja megengedi a kutatónak, hogy ol...

 

11 990 Ft - 16 000 Ft

antikvár

Mesepoétika - Írások mesékről, gyerekekről, könyvekről

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Akadémiai Kiadó, 2004

Akciós ár:

22 425 Ft

Korábbi ár: 22 425 Ft

Online ár: 29 900 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek  antikvár
antikvár

Mesekalauz úton lévőknek

Magvető Könyvkiadó

Minden élethelyzetnek van mesebeli párja – hallottuk az elmúlt években többször a kötet írójától, aki nemcsak tematikus mesegyűjteményekk...

 

17 400 Ft - 19 990 Ft

Boldizsár Ildikó: A királyné, aki madárnak képzelte magát antikvár
antikvár

A királyné, aki madárnak képzelte magát

Jelenkor Kiadó, 2019

Mi történik egy meseterápiás csoportban? Miben különböznek a saját élményű mesecsoportok más önismereti csoportoktól? Elsősorban abban, h...

 

7 043 Ft - 10 000 Ft

Boldizsár Ildikó: "Hogyan segítsek én terajtad?" antikvár
antikvár

"Hogyan segítsek én terajtad?"

Magvető Könyvkiadó, 2023

Segíthet-e Csipkerózsikának Csizmás Kandúr? És Hamupipőkének a táltos paripa? Miért nem a tündérkeresztanya jelenik meg a sárkányviadalra...

 

3 060 Ft - 4 490 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesék az élet csodáiról antikvár
antikvár

Mesék az élet csodáiról

Magvető Könyvkiadó

Boldizsár Ildikó mesekutató ebben a kötetben olyan meséket gyűjtött egybe, amelyek valóban csodálatosak, de nem a bennük szereplő varázsl...

 

4 760 Ft - 5 800 Ft

e-Könyv

Meseterápia - Mesék a gyógyításban és a mindennapokban (átdolgozott kiadás)

Magvető, 2025

Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapm...

Kiadói ár:

4 899 Ft

e-Könyv

Mesék anyákról és apákról

Magvető, 2025

,,Az apákkal és az anyákkal kapcsolatos mesék gyűjtése során hamar világossá vált számomra, hogy a legősibb mesék egészen másképp viszony...

Kiadói ár:

5 599 Ft

Boldizsár Ildikó, Boldizsár Ildikó (szerk.): 2 db Boldizsár Ildikó meseterápia kötet: Meseterápia - Mesék a gyógyításban és a mindennapokban + Mesék életről, halálról és újjászületésről könyv
könyv

2 db Boldizsár Ildikó meseterápia kötet: Meseterápia - Mesék a gyógyításban és a mindennapokban + Mesék életről, halálról és újjászületésről

Mesék életről, halálról és újjászületésről Egyszer volt, hol nem volt... Számtalanszor hallottuk gyermekkorunkban ezt a mesekezdő form...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó, Boldizsár Ildikó (szerk.): 2 db Boldizsár Ildikó mesegyűjtemény a Mesék… sorozatból: Mesék apákról + Mesék ​férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak könyv
könyv

2 db Boldizsár Ildikó mesegyűjtemény a Mesék… sorozatból: Mesék apákról + Mesék ​férfiakról nőknek, nőkről férfiaknak

Mesék ​apákról Vajon ​miért nincsenek jó anyák a mesékben, és az apák miért olyan jók szinte minden mesében? – teszi fel a kérdést a k...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó; Szalma János:  Amália álmai - Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról antikvár
antikvár

Amália álmai - Mesék a világ legszomorúbb boszorkányáról

Egy boszorkány élete éppúgy teljes mint mindannyiunké, vagy akár egy tündéré. Szomorú és akkor sír. Boldog és akkor nevet. Szeret és gyűl...

 

5 990 Ft - 6 990 Ft

Boldizsár Ildikó, Timkó Bíbor (rajz): Bobóország Meséi: Bobó gyermekkora antikvár
antikvár

Bobóország Meséi: Bobó gyermekkora

Bagolyfészek Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Szerzői Kiadás, 2016

Régi vágyunk volt elmesélni Bobó születésének történetét, hiszen 20 éve itt él közöttünk és alakítja Bobóország mindennapjait, kicsik és ...

Online ár:

3 990 Ft

Boldizsár Ildikó - Tari Annamária - Mérő László - Szél Dávid - F. Várkonyi Zsuzsa - Muszbek Katalin: Hogyan látják a pszichológusok A kis herceget? - Tanulságos életleckék felnőtteknek e-Könyv
e-Könyv

Hogyan látják a pszichológusok A kis herceget? - Tanulságos életleckék felnőtteknek

LETTERO KIADÓ KFT., 2021

Vajon miként látják a pszichológusok A KIS HERCEG ismert alapigazságait? Hogyan vélekednek a Róka megszelídítéséről, a szívünkkel való lá...

Online ár:

3 390 Ft

Boldizsár Ildikó; Paál Zsuzsanna: A tizenhárom hattyú könyv
könyv

A tizenhárom hattyú - Népmese - Benedek Elek gyűjtése

Kossuth Kiadó, 2015

Paál Zsuzsanna grafikusművész ötlete, tervei és illusztrációi alapján A Tizenhárom hattyú című népmeséből kiindulva felnőtteknek szóló kö...

 

Előjegyezhető

Boldizsár Ildikó; Paál Zsuzsanna: A tizenhárom hattyú antikvár
antikvár

A tizenhárom hattyú

Kossuth Kiadó, 2015

Paál Zsuzsanna grafikusművész ötlete, tervei és illusztrációi alapján A Tizenhárom hattyú című népmeséből kiindulva felnőtteknek szóló kö...

 

6 743 Ft - 9 990 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik könyv
könyv

Királylány születik

Naphegy Kiadó, 2022

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáld...

Online ár:

4 242 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik könyv
könyv

Királyfi születik

Naphegy Kiadó, 2021

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi… Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott, s...

 

Előjegyezhető

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik könyv
könyv

Királyfi születik

Naphegy Kiadó, 2011

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi… Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott, s...

 

Előjegyezhető

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik könyv
könyv

Királylány születik

Naphegy Kiadó, 2012

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáld...

 

Előjegyezhető

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik könyv
könyv

Királylány születik

Naphegy Kiadó, 2025

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáldj...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik könyv
könyv

Királyfi születik

Naphegy Kiadó, 2025

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi... Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott,...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királyfi születik antikvár
antikvár

Királyfi születik

Naphegy Kiadó, 2019

"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi… Egész nap az utcákat járta, és amikor ráköszöntek az emberek, nagyot sóhajtott, s...

 

2 990 Ft - 3 490 Ft

Szegedi Katalin, Boldizsár Ildikó: Királylány születik antikvár
antikvár

Királylány születik

Naphegy Kiadó

Minden kislány királylánynak születik. És a mesékből tudjuk, hogy a királylányok születésénél gyakorta bábáskodnak tündérek, akik megáld...

 

2 460 Ft - 4 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára