Baráth Viktória
Mezőtúron született, de a családjával együtt Túrkevén laktak. Onnan 5 éves korában költözött Budapestre, Kőbányára. Az általános iskolát ott végezte el, a gimnáziumot pedig Kispesten. A végzettsége vendéglátó-szakmenedzser. 4 évet élt Németországban, Hannoverben. 2012 óta ír, de kezdetben csak a saját szórakoztatására gyártotta a kéziratokat. Amikor végül kiadás mellett döntött, már egy trilógia, illetve 4 különálló történet lapult a gépén. Nem készült írónak, de végtelenül hálás, hogy rátalált a valódi hivatására. „Az írás számomra terápia, és az önkifejezés egyik formája. Nehezen nyílok meg idegenek előtt, de ha valaki elolvassa az alkotásaim egyikét, a személyiségem egy-egy szeletét, a dolgokhoz való hozzáállásomat, érzelmeimet biztosan megismerheti. Ha nem tudnék írni, nem lehetnék önmagam.” Nemcsak íróként, hanem szerkesztőségi vezetőként is erősíti az Álomgyár Kiadó csapatát. Baráth Viktória több művét jelölték már Aranykönyv díjra. Romantikus regényei nem csak szórakoztatóak, de izgalmasan kerítik hatalmukba az olvasókat. Fordulatok, váratlan események jellemzőek könyveire, melyek erősen hatnak az érzelmekre. Eddig megjelent könyvei: • Első tánc • A főnök • Egy év Rómában • Az igazság nyomában
Baráth Viktória művei - 2. oldal
Online ár:
4 590 Ft
Online ár:
4 490 Ft
Online ár:
2 990 Ft
Online ár:
11 990 Ft
940 Ft - 1 990 Ft
2 420 Ft - 4 390 Ft
Online ár:
5 000 Ft
4 450 Ft - 4 950 Ft
4 250 Ft - 4 290 Ft
2 690 Ft - 3 200 Ft
1 690 Ft - 2 990 Ft
2 590 Ft - 2 990 Ft
2 200 Ft - 3 750 Ft