Balogh Béla szerző

Balogh Béla

Balogh Béla (1955) író, előadó, híd- és útépítő mérnök. Tanulmányait Erdélyben, ezután fiatal mérnökként Nagykárolyban dolgozott. Saját bevallása szerint "a materializmus szellemében nőtt fel". Harminchat éves koráig ezt a szemléletmódot vallotta, habár találkozott a hipnózissal, a telepátiával és a telekinéziával. Ezen utóbbi időszakról saját honlapján így ír: "Bármihez nyúltam, úgy tűnt, tökéletesen illeszkedik egy olyan világképbe, ahol az ember nem csak fizikai lény, hanem egyben energialény is, és ahol a születés előtti élet, a halál utáni élet és az egész univerzum minden részletére kiterjedő gondos tervezés nem hit kérdése, hanem fizikai törvényekkel és kísérletekkel alátámasztható tény." 1987-ben Svédországba emigrált. Tagja lett a Fehér Sas Páholynak, ahol felismerés-áradatot tapasztalt meg, ami a Végső valóság megírásához vezettek, melyet a szerző először svéd nyelven írt meg. 1999 nyarán Budapesten telepedett le. Aktívan tart előadásokat országosan és külföldön egyaránt, valamint könyvet ír, publikál.

Balogh Béla művei - 3. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Balogh Béla: Többszintű gyógyulás antikvár
antikvár

Többszintű gyógyulás - CD nélkül

Oskola Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Bioenergetic Kft., 2013

Online ár:

1 190 Ft

Balogh Béla: Többszintű gyógyulás (Rák, a megoldható feladat)- CD melléklettel antikvár
antikvár

Többszintű gyógyulás (Rák, a megoldható feladat)- CD melléklettel

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Bioenergetic Kft., 2009

Online ár:

2 800 Ft

Balogh Béla: Többszintű gyógyulás - CD melléklettel könyv
könyv

Többszintű gyógyulás - CD melléklettel - Rák, a megoldható feladat

Bioenergetic Kft., 2017

A daganatos betegségből való gyógyulás folyamata egyfajta belső utazás, melynek során új ismereteket és tapasztalatokat szerzünk, az érté...

 

Előjegyezhető

Balogh Béla: Többszintű gyógyulás - CD melléklettel antikvár
antikvár

Többszintű gyógyulás - CD melléklettel

Bioenergetic Kft., 2010

A daganatos betegségből való gyógyulás folyamata egyfajta belső utazás, melynek során új ismereteket és tapasztalatokat szerzünk, az érté...

 

1 890 Ft - 2 990 Ft

Balogh Béla: Többszintű gyógyulás - letölthető mp3-melléklettel könyv
könyv

Többszintű gyógyulás - letölthető mp3-melléklettel - Rák, a megoldható feladat

Bioenergetic Kft., 2021

Még a legnehezebb élethelyzetből, a legsúlyosabb betegségből is van kiút, ha felismerjük, hogy nem elegendő a megoldást csupán a fizikai ...

Online ár:

2 499 Ft

Eredeti ár: 2 940 Ft

Úrilány szobát keres DVD
DVD

Úrilány szobát keres

1937

Lukács ügyvéd válóperek ismert szaktekintélye. A lovagiasság jegyében bonyolít minden pert: a gyenge nőt védi, és a férfi hibájából monda...

Online ár:

599 Ft

DVD

Úrilány szobát keres - DVD

2005

Lukács ügyvéd válóperek ismert szaktekintélye. A lovagiasság jegyében bonyolít minden pert: a gyenge nőt védi, és a férfi hibájából monda...

Akciós ár:

1 040 Ft

Online ár: 1 299 Ft

Világkép könyv
könyv

Világkép - Ezoterikus-tudományos antológia I.

Bioenergetic Kft., 2006

Vajon mennyire teljes és mennyire valósághű a világról alkotott képünk? Talán nem volna túlzás azt állítani, hogy a Föld közel hétmilliár...

 

Előjegyezhető

Balogh Béla: Világkép + A tudatalatti tízparancsolata könyv
könyv

Világkép + A tudatalatti tízparancsolata - CD melléklettel

Bioenergetic Kft., 2006

A Világkép című kiadvány és a Tudatalatti tízparancsolata című könyv akciós, együttes kiadása. Balogh Béla 2db vezetett meditációs CD-jével.

 

Előjegyezhető

Balogh Béla: Világkép + A végső valóság könyv
könyv

Világkép + A végső valóság - Meditációs CD melléklettel

Bioenergetic Kft., 2006

A Világkép című kiadvány és a Végső valóság című könyv akciós, eggyüttes kiadása. Balogh Béla vezetett meditációs CD-jével.

 

Előjegyezhető

Balogh Béla: Világkép + Többszintű gyógyulás (Rák, a megoldható feladat) könyv
könyv

Világkép + Többszintű gyógyulás (Rák, a megoldható feladat) - CD melléklettel - Rák, a megoldható feladat, ezoterikus - tudományos antológia I.

Bioenergetic Kft., 2008

A Világkép című kiadvány és a Többszintű gyógyulás című könyv akciós, együttes kiadása. Balogh Béla 2db vezetett meditációs CD-jével.

 

Előjegyezhető

Világkép - Ezoterikus-tudományos antológia I. + CD antikvár
antikvár

Világkép - Ezoterikus-tudományos antológia I. + CD

Bioenergetic Kft., 2006

Vajon mennyire teljes és mennyire valósághű a világról alkotott képünk? Talán nem volna túlzás azt állítani, hogy a Föld közel hétmilliár...

 

1 180 Ft - 1 190 Ft

Balogh Béla, Stemler András: Zrínyi Miklós Katonai Akadémia 16 előadás jegyzetei egybekötve antikvár
antikvár

Zrínyi Miklós Katonai Akadémia 16 előadás jegyzetei egybekötve

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Budapest, 1958

1. Balogh Béla: Belső Ballisztika 82 old. NAGYON RITKA! 1.-15. előadás Stemler András mk. fhdgy. Lőpor és Robbanóanyag Ismeret Péld...

Online ár:

99 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára