Arnaldur Indridason szerző

Arnaldur Indridason

Arnaldur Indriðason Izland fővárosában,Reykjavíkban született. A helyi egyetem történelem szakán végzett 1996-ban, majd újságíróként, forgatókönyvíróként dolgozott. 1986 és 2001 között a Morgunblaðið nevű izlandi lap filmkritikusa volt. Első regénye (Synir duftsins) 1997-ben jelent meg, ebben már Erlendur felügyelő a főszereplő, aki eddig összesen tíz Indriðason-regény központi alakja. Könyvei eddig huszonhat országban jelentek meg. 2002-ben (a Vérvonallal) és 2003-ban (a Kihantolt bűnökkel) is elnyerte a a skandináv krimiírók szövetségének díját. 2005-ben neki ítélték a brit krimiírók szövetségének Arany Tőr nevű díját Kihantolt bűnök című regényéért. Ő volt az első nem angolszász díjazott szerző. Jelenleg Reykjavíkban él feleségével és három gyermekével.

Arnaldur Indridason művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Arnaldur Indridason: Hidegzóna könyv
könyv

Hidegzóna

Animus Kiadó, 2010

Egy Reykjavík melletti tó földrengés következtében apadni kezd. A jelenséget vizsgáló tudós egy csontvázra bukkan a mederben, amelynek lá...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Vérvonal könyv
könyv

Vérvonal

Animus Kiadó, 2007

Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur, a nyomozó különös üzenetet talál a holttesten, s egy fiók mélyéről ...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Hideg nyomon könyv
könyv

Hideg nyomon

Animus Kiadó, 2011

Kisfiú holttestére bukkannak Reykjavík egy lepusztult lakótelepén. Szúrt sebtől vérzett el. Ázsiai származású volt, így Erlendur felügyel...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Reykjavíki éjszakák könyv
könyv

Reykjavíki éjszakák

Animus Kiadó, 2020

Erlendur nemrég lépett be a rendőrséghez, még nem nyomozó, egyszerű közlekedési rendőr. Éjszaka dolgozik, amikor Reykjavík is tele van au...

Online ár:

2 967 Ft

Eredeti ár: 3 490 Ft

Arnaldur Indridason: Rókalyuk könyv
könyv

Rókalyuk

Animus Kiadó, 2017

Erlendur felügyelő visszatér gyermekkora színhelyére, a Keleti Fjordvidékre, és egykori szülőházának romjai között üt tanyát. Feltett szá...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Hipotermia könyv
könyv

Hipotermia

Animus Kiadó, 2014

Reykjavíktól nem messze, egy tóparti nyaralóban felakasztott női holttestre bukkannak. María, aki nemrégiben édesanyját gyerekkorában ped...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Távoli hangok könyv
könyv

Távoli hangok

Animus Kiadó, 2008

Erlendur felügyelő számára sohasem ünnep a karácsony, de az idei a többinél is rosszabb: Reykjavík egyik legjobb nevű szállodájának alag...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Gyalázat könyv
könyv

Gyalázat

Animus Kiadó, 2016

Erlendur felügyelő nem csak a bűnnel, önmagával is harcban áll. Úgy érzi, halaszthatatlanul ki kell szállnia a mókuskerékből, hogy békére...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: A mélység titka könyv
könyv

A mélység titka

Animus Kiadó, 2022

A Langjökull gleccseren német turisták egy csoportja egy hóbuckából kirajzolódó arcra lesz figyelmes. A jégbe fagyott férfi harminc évvel...

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Arnaldur Indridason: Kihantolt bűnök könyv
könyv

Kihantolt bűnök

Animus Kiadó, 2015

Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mon...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Vérvonal - zsebkönyv könyv
könyv

Vérvonal - zsebkönyv

Animus Kiadó, 2022

Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur felügyelő különös üzenetet talál a holttesten, és egy fiók mélyéről ...

Online ár:

2 117 Ft

Eredeti ár: 2 490 Ft

Arnaldur Indridason: Strange Shores idegen
idegen

Strange Shores

RANDOM HOUSE UK, 2014

A missing woman. A missing boy. Detective Erlendur returns – for the last time A young woman walks into the frozen fjords of Iceland, ...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Outrage idegen
idegen

Outrage

In a flat near Reykjavík city centre, a young man lies dead in a pool of blood. There is no sign of a break-in: the only clues are a woma...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Un caso archiviato idegen
idegen

Un caso archiviato

In una fredda sera d'autunno una donna viene trovata impiccata nella sua villetta estiva a Pingvellir. Tutto sembra far pensare a un caso...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Silence of the Grave idegen
idegen

Silence of the Grave

In Silence of the Grave, a corpse is found on a hill outside the city of Reykjavík, and Detective Inspector Erlendur Sveinsson and his te...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: The Draining Lake idegen
idegen

The Draining Lake

In the wake of an earthquake, the water level of an Icelandic lake drops suddenly, revealing the skeleton of a man half-buried in its san...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: The Shadow District idegen
idegen

The Shadow District

Then: In wartime Reykjavik, a young woman is found strangled behind the National Theatre, a rough and dangerous area of the city known as...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Hipotermia könyv
könyv

Hipotermia

Reykjavíktól nem messze, egy tóparti nyaralóban felakasztott női holttestre bukkannak. María, aki nemrégiben édesanyját – gyerekkorában p...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Gyalázat könyv
könyv

Gyalázat

Erlendur felügyelő nem csak a bűnnel, önmagával is harcban áll. Úgy érzi, halaszthatatlanul ki kell szállnia a mókuskerékből, hogy békére...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Les roses de la nuit antikvár
antikvár

Les roses de la nuit

Központi Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

2019

Online ár:

1 600 Ft

Arnaldur Indridason: Hidegzóna könyv
könyv

Hidegzóna

Egy Reykjavík melletti tó földrengés következtében apadni kezd. A jelenséget vizsgáló tudós egy csontvázra bukkan a mederben, amelynek lá...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Les Fils de la poussière idegen
idegen

Les Fils de la poussière

Daniel, quadragénaire interné dans un hôpital psychiatrique de Reykjavík, se jette par la fenêtre sous les yeux de son frère, Palmi. Au m...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Távoli hangok könyv
könyv

Távoli hangok

Erlendur felügyelő számára sohasem ünnep a karácsony, de az idei a többinél is rosszabb: Reykjavík egyik legjobb nevű szállodájának alags...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Voices idegen
idegen

Voices

Detective Erlendur encounters memories of his troubled past in this gripping and award-winning continuation of the Reykjavík Murder Myste...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Jar City idegen
idegen

Jar City

Jar City introduces American readers to a new crime writer from Iceland whose work has created an international sensation. Arnaldur Indri...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Les nuits de Reykjavik könyv
könyv

Les nuits de Reykjavik

La première enquête d'Erlendur ! La mort inexpliquée d'un clochard qu'il croisait à chacune de ses rondes obsède Erlendur, nouvelle recru...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: La riviére noire (Gyalázat francia nyelven) antikvár
antikvár

La riviére noire (Gyalázat francia nyelven)

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Points, 2008

Le sang a séché sur le parquet, le tapis est maculé. Égorgé, Runolfur porte le t-shirt de la femme qu’il a probablement droguée et violée...

Online ár:

2 990 Ft

Arnaldur Indridason: Étranges rivages (Rókalyuk francia nyelven) antikvár
antikvár

Étranges rivages (Rókalyuk francia nyelven)

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Points, 2013

Une nuit de tempête, Matthildur, jeune mariée, a disparu sur un chemin sauvage. Depuis soixante ans, son corps n’a toujours pas été retro...

Online ár:

2 990 Ft

Arnaldur Indridason: Gletscher grab - island thiller antikvár
antikvár

Gletscher grab - island thiller

Fülemüle Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

BASTEI LÜBBE

Online ár:

2 990 Ft

Arnaldur Indridason: Betty antikvár
antikvár

Betty

Bástya Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Magánkiadás, 2012

Lorsque Betty propose à un jeune avocat de travailler pour son mari, comme consultant juridique, il ne sait rien d’elle, à part qu’elle e...

Online ár:

3 990 Ft

Arnaldur Indridason: Hipotermia könyv
könyv

Hipotermia

Reykjavíktól nem messze, egy tóparti nyaralóban felakasztott női holttestre bukkannak. María, aki nemrégiben édesanyját gyerekkorában ped...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Gletschergrab antikvár
antikvár

Gletschergrab

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

2007

Online ár:

3 990 Ft

Arnaldur Indridason: Codex Regius antikvár
antikvár

Codex Regius

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

BASTEI LÜBBE, 2010

Kopenhagen in den 50er-Jahren: Die Begegnung mit seinem Professor stellt Valdemars bisher beschauliches Leben völlig auf den Kopf. Der ju...

Online ár:

9 990 Ft

Arnaldur Indridason: Kaltezone - Island-Krimi antikvár
antikvár

Kaltezone - Island-Krimi

Bagolyfészek Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

BASTEI LÜBBE, 2007

In einem See südlich von Reykjavík wird ein Toter entdeckt. Der Wasserspiegel hatte sich nach einem Erdbeben drastisch gesenkt und ein me...

Online ár:

3 990 Ft

Arnaldur Indridason: Kälteschlaf antikvár
antikvár

Kälteschlaf

Bagolyfészek Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

BASTEI LÜBBE, 2008

An einem kalten Herbstabend wird an Islands geschichtsträchtigem See von Þingvellir die Leiche einer jungen Frau gefunden. Auf den ersten...

Online ár:

5 000 Ft

Arnaldur Indridason: Hypothermia antikvár

3 490 Ft - 3 790 Ft

Arnaldur Indridason: Kihantolt bűnök antikvár
antikvár

Kihantolt bűnök

Tűzőr Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

Animus Kiadó, 2007

Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mon...

Online ár:

2 490 Ft

Arnaldur Indridason: A mélység titka antikvár
antikvár

A mélység titka

Animus Kiadó, 2022

A Langjökull gleccseren német turisták egy csoportja egy hóbuckából kirajzolódó arcra lesz figyelmes. A jégbe fagyott férfi harminc évvel...

2 500 Ft - 2 750 Ft

Arnaldur Indridason: Frostnacht antikvár

3 740 Ft - 3 990 Ft

Arnaldur Indridason: Távoli hangok antikvár
antikvár

Távoli hangok

Animus Kiadó, 2008

Erlendur felügyelő számára sohasem ünnep a karácsony, de az idei a többinél is rosszabb: Reykjavík egyik legjobb nevű szállodájának alag...

5 990 Ft - 8 090 Ft

Arnaldur Indridason: Reykjavíki éjszakák antikvár
antikvár

Reykjavíki éjszakák

Animus Kiadó, 2020

Erlendur nemrég lépett be a rendőrséghez, még nem nyomozó, egyszerű közlekedési rendőr. Éjszaka dolgozik, amikor Reykjavík is tele van au...

1 800 Ft - 2 490 Ft

Arnaldur Indridason: Vérvonal - zsebkönyv antikvár
antikvár

Vérvonal - zsebkönyv

Animus Kiadó, 2022

Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur felügyelő különös üzenetet talál a holttesten, és egy fiók mélyéről ...

1 290 Ft - 1 500 Ft

Arnaldur Indridason: Hipotermia antikvár
antikvár

Hipotermia

Animus Kiadó, 2014

Reykjavíktól nem messze, egy tóparti nyaralóban felakasztott női holttestre bukkannak. María, aki nemrégiben édesanyját gyerekkorában ped...

5 580 Ft - 22 493 Ft

Arnaldur Indridason: Hideg nyomon antikvár
antikvár

Hideg nyomon

Animus Kiadó, 2011

Kisfiú holttestére bukkannak Reykjavík egy lepusztult lakótelepén. Szúrt sebtől vérzett el. Ázsiai származású volt, így Erlendur felügyel...

3 578 Ft - 8 990 Ft

Arnaldur Indridason: Hidegzóna antikvár
antikvár

Hidegzóna

Animus Kiadó, 2010

Egy Reykjavík melletti tó földrengés következtében apadni kezd. A jelenséget vizsgáló tudós egy csontvázra bukkan a mederben, amelynek lá...

1 890 Ft - 9 990 Ft

Arnaldur Indridason: Vérvonal könyv
könyv

Vérvonal

Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur, a nyomozó különös üzenetet talál a holttesten, s egy fiók mélyéről ...

Előjegyezhető

Arnaldur Indridason: Vérvonal antikvár
antikvár

Vérvonal

Animus Kiadó

Reykjavíki lakásán gyilkosság áldozata lesz egy idős férfi. Erlendur, a nyomozó különös üzenetet talál a holttesten, s egy fiók mélyéről ...

1 290 Ft - 3 200 Ft

Arnaldur Indridason: Rókalyuk antikvár
antikvár

Rókalyuk

Animus Kiadó, 2017

Erlendur felügyelő visszatér gyermekkora színhelyére, a Keleti Fjordvidékre, és egykori szülőházának romjai között üt tanyát. Feltett szá...

6 900 Ft - 8 890 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk