Glow - Ragyogás
Rainy days, 2025
Összefoglaló
„Csupán eszköz voltam Midász számára. Rajtam keresztül akart eljutni oda, ahova akart, én pedig arannyal köveztem ki számára az utat.” Az életem aranyozott hazugságokból épült fel. De a halál rothadásból tevődött össze. Mint a lángra lobbant főnixmadárnak, nekem is a hamvaimból kell feltámadnom, és meg kell tanulnom, hogyan éljek a saját hatalmammal. Lehet, hogy megnyirbálták a szárnyaimat, de már nem vagyok kalitkába zárva, és végre szabadon szállhatok el a fagyott birodalomból, ahol fogságban tartottak. A világ mégsem akar elereszteni. Ez történik, amikor egy király ellen fordulunk: mindenki más ellenünk fordul. Az a szerencsém, hogy egy másik király az én oldalamon áll. De még Slade Ravinger sötét fenyegetése ellenére is el akar fogni a többi uralkodó. Így hát harcolni fogok Slade Ravingerért, ő pedig gyilkol majd értem, és ha nekünk kell a gonoszoknak lennünk, ám legyen. Mert amíg ebben a világban élek, nem hagyom, hogy megint kihasználjanak.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Iron Flame - Vasláng
„Az első évben néhányan elvesztjük az életünket. A másodikban a többiek elvesztik az emberségüket” - Xaden Riorson. Mindenki arra számított, hogy Violet Sorrengail a Basgiath Katonai Főiskolán...
Online ár:
6 990 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján