Isteni utazás
Book Dreams Kiadó, 2022
Összefoglaló
Ádám egy átlagos ember volt. Egy napon azonban megjelent előtte Gábriel arkangyal, aki így szólt hozzá:„Ádám! Te vagy a Mindenható Isten! Negyvennégy évvel ezelőtt úgy döntöttél, hogy újjászületsz a Földön. Megfosztottad magad saját Isteni tudatodtól, törölted emlékeidet és elvetted magadtól a hihetetlen erődet is! A célod az volt, hogy megértsd az emberi fajt és a halandó életet!”Ádám kis híján sokkot kapott e szavak hallatán, azonban az arkangyal nem hagyott neki időt, hogy feldolgozza ezt. Vissza kell térnie Isteni énjéhez, mert az Ördög serege az az a fődémonok, démonok és az ördögi szellemek folyamatosan támadják és küldik az Örök sötétségbe az Istenieket, vagyis az arkangyalokat, angyalokat és az isteni szellemeket. Meg kell ismernie az egész Mindenséget a benne lévő lényekkel együtt. Valamint létre kell hoznia egy új világot, ahová átvezeti az övéit, a Végítélet elszámoltatásai után.Ádám számára felfoghatatlan volt, amit hallott, de ekkor még nem tudhatta, hogy ez egy óriási próbatétel nem csak a Világmindenség lényei, hanem saját maga számára is!
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Iron Flame - Vasláng
„Az első évben néhányan elvesztjük az életünket. A másodikban a többiek elvesztik az emberségüket” - Xaden Riorson. Mindenki arra számított, hogy Violet Sorrengail a Basgiath Katonai Főiskolán...
Online ár:
6 990 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
0
az 5-ből
0 értékelés alapján